Trineger (SZÜNETEL)

Második fejezet

Erin

– Akaashi, akkor minden le van szervezve az érkező csapatoknak?

– Nem tudom, ez nem az én hatásköröm... Bár, ha azt nézzünk, hogy Bokuto-san a kapitány... Nem vagyok benne biztos, hogy minden flottul fog menni. Kérdezd meg őt. Nekem azt mondta, hogy minden rendben, de hátha neked nem mer valótlant mondani... – mosolygott rám sejtelmesen a fiú.

– Oké, akkor megyek és megkérdezem Bokutot.. – Azzal a lendülettel elindultam arrafelé, amerre a kapitányt sejtettem. És nem is tévedtem, pont ott volt, ahol gondoltam, hogy lesz.

– Szia, Bokuto, zavarhatlak egy kicsit?

– Erin! Te sosem zavarsz! Mit szeretnél? – Elvigyorodott. Én visszamosolyogtam, és feltettem a kérdésemet.

– Megkérdeztem már Akaashit is, de... Mivel ő nem tudott választ adni, hozzád küldött ezzel. Tehát, Kapitány, minden el van intézve az edzőtáborhoz?

– Igen... Legalábbis, azt hiszem...

– Jó, ebben az esetben gyorsan fussunk végig a főbb pontokon. Ellátás?

– Leszervezve.

– Szállás?

– Azt is nekünk kell biztosítani? – nézett rám tágra nyílt szemekkel.

– Illene. Miért azt szeretnéd, ha az útszélen aludnának? – Kérdeztem kissé türelmemet vesztve. Elvégre, a szállás egy nagyon fontos alkotórésze a tábornak.

– Nem... Bár, ha belegondolok, biztos jó szórakozás lenne! Akkor éjjeli bagolyként fennmaradhatnánk és huhoghatnánk a sötétben!

– És, mondd meg kedves, ha egész éjjel fent lennétek, akkor kinek lenne energiája másnap is végigjátszani azt a sok betervezett edzést? – Mutattam rá a logikai buktatóra, még mielőtt nagyon belelovalta volna magát.

– Igaz is... Akkor hol kéne, hogy aludjanak? Van ötleted?? Erin!! Ments meg, nem értek az ilyesmihez!

– Rendben, rendben. Nyugodj meg. Elintézem. Na látod, épp ezért kérdeztem meg, hogy minden megvan-e.

– Köszönöm, nem tudom, mi lenne velünk nélküled.

– Semmi különös. Valószínűleg egy másik menedzser csinálná meg ezt.

– Ne mondj ilyeneket!

– De ha egyszer így van... Na, hagylak is, megyek és elintézem, hogy legyen hol aludnia a sok röplabda-őrültnek. Szia Bokuto! – Azzal elhagytam a helyiséget.

Ahogy az iskola folyosóján sétáltam, azon elmélkedtem, hogy vajon hogyan is tudnám ezt megoldani... Nincs a közelben sem kollégium, sem diákszálló, a hotelek meg drágák az edzőtáborosoknak... De... Mi lenne, hogyha itt aludnának az iskolában? Elvégre úgy se lesz itt senki rajtunk kívül, mivel szünet van, és így tulajdonképpen nulla keretből meg tudnánk oldani... Hm... Igen, ez jó lesz. Most már csak meg kell fűznöm az igazgatót, hogy ezt meg is engedje... Ez nem lesz könnyű menet. Valaki emlékeztessen, miért is lettem én menedzser? Érthetetlen...

***

Hirtelen robbantam be a tornaterembe, ahol a csapat edzett, mire mindenki felém kapta a fejét.

– Na, ki a király? – ordítottam lelkesen.

Majd egy szép csúszással lefékeztem, amitől elestem, de gyorsan felálltam.

Miután kissé kifújtam magam, a már körém gyűlt csapatnak elkezdtem a mondandómat.

– Szóval, megoldódott a szállás problémája is, mivel sikeresen meggyőztem az igazgatót. – Mosolyodtam el győzedelmesen.