Gyilkossá lettem

Ölj!

Rebecca a sivár utcán sétált végig. Zsebre volt dugva a keze és a fejére volt húzva a kapucnia, így beleolvadt a korom fekete éjszakába. Csak a porcelán fehér bőre virított ki. Egy öreg bisztró felé tartott, melynek neve sötétvörös betűkkel volt kivilágítva az oldalára.

Amikor bement az épület ajtaján nem leült egy asztalhoz, hogy rendeljen valamit az étlapról, hanem hátra ment ahol egy nagy darab őr állta útját. Igazi filmekbe illő őr volt. Fekete zakót viselt hozzáillő fekete nadrággal meg egy újjonan pucolt cipővel és persze egy sötétített lencséjű szemü-veggel. Rebecca sosem járt még illegális kaszinóban, de Nick múltkor jól elmagyarázta hogy juthat be. Csak felmutatta az igazolványát, elhadarta a jelszót és már bent is volt.

Nem kellett sokat keresnie barátját a kis helyiségben azonnal kihallatszott a hangja. Nick egy férfivel pókerezett épp. Kopasz volt és hurkái lógtak az oldalán, tokája pedig szorosan nyaka köré csavarodott. A kopasz vállán egy fiatal lány csüngött és a férfi minden szava után vihorászni kezdett. Jól megnézte Rebeccát amikor odaért.

-Tudom mi lesz Nick-szólalt meg hirtelen az idegen- alkut kötünk-jelentette ki.

-Hm...jól hangzik-adott hangot örömének barátja.

-Amelyikünk veszt, annak a barátnője megöli a másik riválisát- ajánlotta fel, és széles mosolyra húzta a száját.

-Rendben- nyújtotta ki a kezét, de Becca elkapta.

-Nem fogadhatod el. Én nem egyezem bele-mondta mérgesen.

-Ne aggódj, én fogok nyerni.

Való igaz , hogy jó lapjai voltak, de a lány biztos volt benne, hogy az ellenfele jobb lapokat tartott a kezében. Már a mosolyából is látszott, ahogy Rebeccára nézett; a hátán is felállt a szőr. Csak reménykedni tudott benne, hogy fafejű barátjának igaza van és most nem fog hoppon maradni. Szúrós szemmel figyelte a kopasz minden mozdulatát, hogy kiszúrja, ha csal.

Ő maga nem volt nagy póker játékos, de tudta a szabályokat és felismerte, ha valaki csaláshoz folyamodott volna. A játék vége felé Nick örömittasan mosolygott. Tudta, hogy nem kell félni attól, hogy veszt.

-Azt hiszem itt a vége- mondta és maga elé tette lapjait.

-Ohó, ne olyan hevesen- szólalt meg óvatosan a kopasz és ő is megmutatta a kártyáit.

Nicknek tátva maradt a szája, Rebecca dühösen méregette az ott lévőket, a szőket csaj pedig megvetően nézett rájuk. Beccát elöntötte a méreg bár fogalma sem volt miért. Most inkább a kétségbeesésnek vagy a félelemnek kellett volna elfognia, de semmi ilyesmit nem érzett.

-Én nem fogok megölni senkit- csattant fel mérgesen- nem én vállaltam el. Nem az én felelősségem. Ölje meg inkább az a csaj- mutatott a szőke felé a mutatóujjával- belőle jobban kinézem, hogy gyilkol.

-Sértegeted Chaimat?-vonta fel a szemöldökét a kopasz.

-Nem érdekel mit mond, én megyek.

-Ez esetben-az idegen férfi egy fegyvert rántot elő és Rebecca felé célzott vele.

-Jó jó, mindenki nyugodjon meg. Megteszi, oké? Megteszi- állt a kopasz és Becca közé Nick feltett kezekkel.

-Még jó hogy nem teszem meg.

-Rendben. Lenne egy kedvezményem-szólt a férfi.

Rebecca megkönnyebülten sóhajtott fel, mert végülis a kedvezmény az kedvezmény. Nem tudta miféle kedvezmény lesz, de jobb volt mint a semmi. Talán nem neki kellesz megölnie, hanem csak végig kell néznie és kész. Persze az is durva lenne, de mégis jobb lett volna mintha neki kellene elvégezni a munka nagyobb részét. Ugyanis nem akart megölni senkit.

-Kiválaszthatod, hogy ki lesz az.

-Hogy micsoda? Ez nem kedvezmény, ez ez...-tiltakozott Becca tovább.

-Kell vagy sem?-kérdezte a kopasz és meglengette fegyverét maga előtt.

Rebecca közelebb lépett az asztalhoz, ahol felsorakoztatta a fényképeket.

Az első fényképen egy kopaszodó ötvenes éveiben járó férfi mosolygott a kamerába. Görbe orra egy szemüveget támasztott. A kép alá fehér betűkkel oda volt írva a neve. John Karren.
A másodikon egy nem olyan idős, harmincas nő lehetett, arcát vörös tincsei keretezték és mocsárzöld szemei világítottak. Kathrin Price volt a neve.
A következő Rodney Chapmbell volt, aki a legfiatalabb volt mind közül. Mogyoró barna haja a szemébe lógott, tengerzöld szemei jól illettek fehér bőréhez.
Az utolsó képen ismerős személy arca szerepelt. Apja volt az. Őszülő haja csillogott a zsírtól, arcán pedig már megjelentek az öregkori ráncok, ha mosolygott. Barna szemei csillogtak, melyeket Becca kiskora óta oly sokszor látott már.

-Az apám?-hitetlenkedett Rebecca és gyengéden felemelte a képet, majd megsimogatta apja arcát.

-Őt akartam neked-vigyorgott gonoszul a kopasz-Na, melyiket választod?-tért a tárgyra.

Rebecca nem gondolta volna, hogy valaha is neki kellesz döntenie egy ember sorsáról. Bármelyiket is választja, egy meghal és három éli tovább minden napjait, nézi majd a hírekben a gyilkosságot és nem is sejti, hogy ő is lehetett volna az áldozat. Nem tudott választani. Nem akart választani. Nem tudta felfogni, hogy lehet olyan gyáva, hogy menti a saját bőrét egy másik emberé helyett. Sosem volt szívtelen alak. Nem akart semmit más kárára. Hisz úgy nevelték, hogy kedves udvarias és tisztelettudó legyen másokkal, most pedig épp ölni készül?

Ki ez a lány aki itt áll, az ő testében? Az ő ruháiban? Az ő barátja mellett?

A képeket nézegette és azon gondol-kozott, hogy ő nem ilyen. Még sosem tett semmi illegálisat egész életében. Még alkoholt sem ivott, mindig betar-totta a tizennyolcas határt. Mégis, hogy tud majd ezek után újra a tükörbe nézni és megbocsátani magának?

A válasz sehogy. Ezek után bizonyára még szülei szemébe se tud majd nézni. Soha.

-Szóval, hogy döntöttél?

-Ő lesz az- bökött ujjával egy képre-"Te jó ég! Ki vagy te?"- gondolta és leengedte a kezét.

Sziasztok!

Itt van az első rész. Remélem tetszett, ha igen nyomj egy csillagot vagy jelezd komiba!
Jó olvasást kívánok mindenkinek!💙