Gyilkossá lettem

John Karren

Ott maradt az ujjlenyomata azon a képen. Egy aranyos ember mosolygott vissza rá. Fogalma sem volt mit csinál.

-Kitünő választás-csapta össze tenyereit a kopasz és felszedte az asztalról a fényképeket-mehetünk?fordult barátnője felé, Chaimahoz.

Kinyitotta az ajtót a lánynak és még utoljára visszanézett Rebecca felé.

-Holnap megbeszéljük a többit-kacsintott felé és kiment az ajtón.

Rebecca ledöbbenve állt egyhelyben és nézett maga elé. Csak akkor eszmélt fel amikor Nick megszólította.

-Jól vagy?-szólt lágy hangon.

Becca tátott szájjal fordult felé és indulatában tenyerével arcon csapta a fiút. Ezután szóra sem méltatva kiment a titkos helyiségen.

Sebesen lépkedett a nyirkos utcán. Esett az eső, amitől még pamut kapucnia sem tudta megvédeni. Haja elázott, mintha megmosta volna. De hova rohant ennyire? Haza? Nem hinné hogy ezek után haza tudna menni.

Szerencsére úgy ismerte a várost mint a tenyerét és volt még nála épp elég pénz, hogy egy éjszakára meghúzza magát a közeli hotelben.

Régi, rogyadozó falak köszöntek Rebeccara. Már közel száz éve állhatott ott az épület és nem is ma újították fel, épp ezért nem sok látogatója volt. A lánynak pedig most pont kapóra jött ez az olcsó romhalmaz. Kivett egy szobát egy éjszakára mondván lesz ami lesz, és lefeküdt aludni.

Nem tudott aludni az események után. A fejében csak az a férfi kísértette. Az a mosoly, amit rávetett. Nem tudta kiverni a fejéből.

Hátra dőlt az ágyában és becsukta a szemét.

Nem lesz baj-suttogta magának.

Ekkor egy éles hang hasított a levegőbe. A telefonja csörgött amire össze is rezzent. Gondolta ki az, de azért megnézte a kijelzőt. Anyja fényképe világított rajta, alatta hatalmas betűkkel a neve.

Nem hagyott sok gondolkodási időt neki, hogy felvegye-e, mert a hang egy szempillantás alatt megszűnt.

Ezután egy másik hívás vette kezdetét, az apjáé. Már eldöntötte mikor idejött, hogy nem veszi fel, de mégis meg esett rajtuk a szíve. A zöld gombra nyomott ujjával és halkan motyogott egy szia félét.

-Rebecca? Rebecca drágám ott vagy?-hallatszott anyja hangja a telefonban.

-Igen, itt vagyok-a lány unottan válaszolt. Semmi kedve nem volt a szüleivel beszélgetni, igazából csak azért vette fel, hogy ne hívják rá a rendőrséget.

-Mi a baj Becci? Hol vagy?-a nő a sírástól már szinte beszélni se tudott.

-Öö...hát tudod mondtam, hogy ma másnál alszok, nem?-rögtönzött gyorsan.

-Nem én ilyet nem hallottam-kezdte felháborodottan anyja-,azonnal gyere haza!-az utolsó pár szót szinte már üvöltötte.

-Nem anya, nem megyek haza. Nem az én bajom, ha nem figyeltél-ordította le anyját és mellkasában egyre nagyobb égő fájdalmat érzett. Legszívesebben haza futott volna most rögtön, hogy elmondjon mindent aztán a rendőrség elkapja azt a kopasz férfit, akinek még a nevét sem tudja, de nem lehetett. Itt kellett maradnia, családjától távol egy koszos hotelszobában, hogy megvárja amint holnap megöl egy embert.

-Semmi bajom anya-vette lágyabbra hangját-jól vagyok, jól leszek...-könnye lefolyt az arcán és érezte, hogy nem tud tovább beszélni. Szája elé tette a kezét és már mellkasa is rángatózni kezdett. Nem bírta tovább visszafolytani sírását, és csak jöttek és jöttek a sós vízcseppek könnycsatotnájából.

-Figyelj anya most le kell tennem-szipogott-szeretlek titeket és ne aggódj minden rendben lesz-suttogta az utolsó pár szót.

-Becca? Te sírsz? Ne tedd le! Még beszélni akarok veled!-mondta a nő, de Rebecca megnyomta a piros gombot és végeszakadt a beszélgetésnek. Sosem szeretett hazudni a szüleinek, így ezt látta a legésszerűbb gondolatnak amit még élete során tehetett.

Reggel a motor hangjára ébredt fel. Gyorsan felöltözött és leszaladt a fehér kocsihoz.

-Hogy talált rám?-kérdezte gyanakodva a lány, amikor beszált a hátsó üllésre. A kopasz mellett még ült valaki, egy Rebeccaval egyidős fiú. Nem néztek hátra a lányra, csak úgy látatlanban beszéltek előre, az utat figyelve.

-Sose becsülj alá!-figyelmeztette a kopasz és bekanyarodott egy utcán.

-Az öreg Karren ilyenkor még alszik-szólalt meg a fiú is-a kezdőknek érdemes álmában megölni az áldozatot.

-Szóval ti már "profik" vagytok?-kérdezte és a profik szónál a mutatóujjával és a középsőujjával macskakörmöt mutatot. Persze ezt ők nem látták hisz előre néztek. Nem is válaszoltak a kérdésre.

Rebecca kinézett a kocsi ablakán. Csak fehér sorházak vonulatát látta maguk előtt pár zöldellő fával. Nyár volt. A lány kedvenc évszaka.

A célpont ebben az utcában volt. Beccanak össze is szorult a gyomra, amikor megállt az autó. Mindketten hátra néztek rá és jól elmagyarázták neki a tervet. A kopasz ezután kiszállt a járműből és körül nézett, nehogy meglássa őket valaki.

-Hogy vagy?-kérdezte a fiú.

Rebecca gúnyosan nézett felé és válaszra sem méltatta. A kopasz barátja miatt került ilyen helyzetbe és még ő kérdezi meg, hogy hogy érzi magát? Valószínűleg, ha válaszolt volna a fejéhez vágott volna pár jól kigondolt megjegyzést, ezért is jobbnak látta nem megszólalni.

A fiú látva arcát nem nyaggatta tovább, pedig látszott rajta, hogy még sok kérdése lett volna. Tapasztalt volt már a témában és szívesen megosztott volna pár tippet a lánnyal, hogy minnél sikeresebb legyen az akció. Még mindig emlékezett az első gyilkosságára. Egy középkorú férfi volt az áldozata és szüntelenül az életéért könyörgött, de ő nem kímélt rajta és átvágta a nyakát, amiből vörös vér bugyogott elő.

Ő nem pszichopata. Felkérésre csinálta minden gyilkosságát, nem pedig saját szórakozási célból. Ő bérgyilkos.

-Mehetsz-nyitotta ki az ajtót a kopasz.

Rebecca kilépett az autóból és a ház felé ment. Szép fehér luxus ház volt üveg ajtóval és hatalmas ablakokkal. Pár fa is volt az udvaron.

Az ajtó zárát már kinyitotta a kopasz neki már csak be kellett nyitni. Belülről is olyan modern volt mint kívülről. Tiszta és fehér volt az egész ház. Fehér kanapé volt a nappaliban, és a közvetlenül mögötte elhelyezkedő konyhában is fehér szekrények voltak. A hűtő mellett egy üvegajtó nyílt a terasz felé. Mindezzel szembe csak egy szürke fémes lépcső állt üveg korláttal. Felment.
A tér közepét egy lyuk foglalta el körülötte kör folyosó volt szintén üveg korláttal. A lépcsővel szemben pedig egy hatalmas erkély volt látható a falnyi nagyságú ablakok mögül.

Az áldozat hálója jobbra az első ajtó mögött volt. Igazuk volt a fiúknak, John Karren még aludt, amikor Rebecca belépett.

Szürke haja középen már hiányzott. Szemüvege az éjjeliszekrényen hevert mellette. Mellkasáig felhúzta sötét takaróját. Csupasz keze és ráncos arca látszott csak. Arcát görbe orra választotta el.

Becca elővette pisztolyát, amit a kopasztól kapott és kibiztosította. Nem lőtt. Egy pillanatig még nézte, ahogy szuszog és arra gondolt, hogy már nem sokáig fog bármi életre utaló jelet adni. Nemsokára neghúzza a ravaszt és meghal az idegen, akinek Ő veszi el az életét.

A férfi megmozdult az ágyban és megdörzsölte az arcát. Kellett egy kis idő, mire észrevette a lányt. Kifakult kék szemét pillantott rá. Ez volt az utolsó dolog, amit életében tett, mert Rebecca ekkor meghúzta a ravaszt.