Eltűntem... Nem csak erről az oldalról, hanem mindenhonnan. Mintha az élet beszippantott volna és egészen addig nem engedett szabadon amíg el nem érte a célját.
Úgy éreztem, hogy ott ülök a nagy, büdös, sötét semmi közepén és szép lassan én is a sötétség részévé válok. Vagy én leszek maga a sötétség. De nem ez történt.
Valami teljesen más, valami sokkal rosszabb jött létre, vagy legalábbis én úgy érzem...
Fogalmam nincs arról, hogy hogy kezdődött ez az egész. Egy napon arra ébredtem, hogy ezt az életet már nem érzem a magaménak. Mintha mindaz ami eddig én voltam kirepült volna az ablakon és a régi énemnek csak az emléke maradt volna hátra, ami minden egyes nap elteltével halványabb és halványabb lesz.
A hátra maradó űrt pedig muszáj kitölteni valamivel. Azokkal a dolgokkal amiket régen megvettem és elítéltem. féktelen bulik minden jóval ami vele jár. Pia, pasik, és minden más fincsiség.
A tegnap éjjel egy kiábrándító pánikroham után, gondolkodás nélkül beültem egy totál részeg sofőr mellé. 180 km/h -ával száguldottunk végig a szürke aszfalton, dobhártyát szaggató zenével, énekelve, nevetve, félelem nélkül. Nem volt mitől félni. Mi a legrosszabb ami történhetett volna? Halál?
Már nem félek tőle sem. Túl jól ismerem a sötét semmiséget..
