1_1

835 24 2
                                    

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Reggel az ébresztőóra csengésére keltem fel. Most eljött az a pillanat amikor ki kell mászni az ágyból. Azt látni kellet volna. Olyan voltam. mint Samara a Kör c. filmből. Egy bő 10 perc után sikerült kimászni a „kútból." Egy hangos dörömbölésre lettem figyelmes az ajtómon. Ez a bátyám volt Rem.

R:- Felkeltél már? Ha igen akkor jobb, ha sietsz mivel itthagylak! kiabálta be hozzám a szobába.

Én:- FEL! kiabáltam vissza Remnek.

Rem anyám helyett is anyám. Mivel a szüleim nagyon messze dolgoznak ezért szinte mindig csak ketten vagyunk itthon. De Rem az anyáskodást is túlzásba viszi néha.

Elkezdtem készülődni. Ami nekem annyit tesz, hogy kimegyek a szobámból és leballagok a lépcsőn keresztül a konyhába és ott megcélzom a hűtőt. A hűtőből elővettem a tejet, a mellette lévő szekrényből pedig a kedvenc gabonapehelyemet. Amit megettem beraktam a mosogatóba és elmostam. Ezután visszamentem a fürdőbe és megmostam a fogamat. Ezután kiválasztottam a ruhámat. amit felszeretnék venni. A hajam megcsinálása nem olyan egyszerű mivel a fürdőszobámba lévő tükröt szét törtem amikor próbáltam lecsapni egy bogarat, ami éppen berepült a fürdőbe. És a végső ütés a tükrön landolt. Így a szobám előtti folyosón lévő tükröt kellet használnom.

Amint elkészültem a hajammal visszarohantam a szobámba a táskámért és már el is indultam lefele a bejárati ajtóhoz. Rem már ott várt engem.

R:- Végre hogy itt vagy Törpe! Mi tartott ilyen sokáig? kérdezte gúnyosan Rem.

Én:- Fogd be te Empire State Building!! kiabáltam rá!

Igen.. Ennél jobb beszólást még énsem találhattam volna ki.

Én:- Akkor indulunk? Te akartál nagyon sietni!

R:- Vedd már fel a cipődet! Már csak rád várok!

Amint ezt meghallottam egyből a lábfejeimre néztem és láss csodát télleg nem volt rajtam cipő. Amint felvettem a cipőt el is indultunk. Útközben végig beszélgettünk. Amikor már megláttam a messzeségből az iskola kapuját, magamban azon gondolkoztam hogyan fogom túlélni ezt a hetet. hogy Masumi és az idióta barátja Ichirou állandóan basztatnak. Ezért is szokott állandóan Rem megvédeni tőlük. Még én is sajnálom magam, hogy nem tudom soha sem megvédeni magamat tőlük. (a szóismétlésért bocsi szerk.)

Mire beértünk az iskolába egyből be is csöngettek. Az első óra történelem volt, de hiányzott a tanár így egy helyettesítő volt bent. aki nagyban leszarta azt, hogy mit csinálunk. A helyettesítő tanár nagyon jó fejnek tartják a többiek mert nála sose kell tanulni. Én szívesen hallgattam volna az órát. Minden tanórán Rem mellet ülök. Így legalább nem kell semelyik osztálytársamhoz odaülnöm. Tudom mit gondoltok rólam. Egy kicsit Antiszocnak tartotok. De nem vagyok az csak nehezen tudok kinyílni mások előtt és beszélgetni. mint egy normális gyerek.

A magasságom miatt sokszor szoktak basztatni Masumiék. Én vagyok a legkisseb az osztályban. Szerintem az egész iskolában én vagyok a legkisseb. Amint vége lett a történelem órának egyből kirohantunk a teremből. Remnek még volt egy kis megbeszélése a foci csapattal így magamra maradtam. Így hát elindultam a következő terem felé. ahol lesz a 2. órám. A csendes kis sétámat egy hang állította meg.

M:- Hová tartassz Ei? kérdezte a távoli hang

Egyből hátra fordultam és már láttam. hogy Masumi szólított meg és egyre közelebb jött.

Én:- Aaa Kkövetkező óórámrra. Ez a hülye dadogás. Általában akkor szoktam dadogni amikor nagyon félek. És ez a helyzet nagyon ijesztő volt.

Minél közelebb jött Masumi annál jobban a torkomban volt a szívem.

Én:- MMit akarssssz? kérdeztem

M:- Csak beszélgetni szeretnék veled! Mondta nagy mosollyal az arcán.

Amint feleszméltem, hogy mit is mondott a karja már a nyakamban volt így már átkarolva folytattuk utunkat. Szerencsétlenségemre már senki sem volt a folyosón, aki segíthetett volna nekem.

Úgy éreztem mintha a halálomba sétálnék. Masumi elég nyugodt volt magához képest. A nagy mosoly le se akart esni az arcáról. De az én szememet se tudtam levenni az ajkáról mivel annyira formás és férfiasan néz ki.

Masumi észre vette, hogy folyamatosan bámulom.

M:- Tetszik amit látsz? kérdezte.

Én:- SSemmmitt! válaszoltam kissé elpirulva.

A számomra kínos séta közepette összefutottunk Ichirouval!

Ichirou csak szakadt a nevetéstől amint meglátta Masumit hogy átkarolt engem.

I:- Jaj Masumi! Miért mászol rá már ilyen hamar? kérdezte a nagy röhögés közben.

Ichirou odajött Masumihez és elhúzta rólam. Egy szót sem szólva visszaindultak a foci csapat megbeszélésre.

Én csak álltam ott, mint egy földbe gyökerezett fa! Ez fura volt nagyon. Masumi egy árva szót nem mondott és nem is akart megverni vagy csak ellökni. Ha jól belegondolok akkor már rég nem is basztattak.

Amint megszólalt a csengő már szaladtam is be a terembe. Egy kis idő után Rem is bejött és leült mellém. Nem meséltem neki semmiről. ami történt.

A maradék óra viszonylag hamar eltelt és már csak arra eszméltem fel, hogy mehetünk haza. A kijárat felé haladva Remet leszólította egy lány és beszélgetni kezdtek. Én kicsit távolabb mentem, hogy ott megvárjam Remet. Miközben Remre vártam odajött hozzám Atsuya. Ő egy elég kedves srác. Ő is focizik de ő nem szokott piszkálni.

A:- Szia Ei!

Én:- Szia Atsuya! Mi újság? kérdeztem tőle egy nagy mosollyal.

A:- Semmise! Elég unalmas napunk volt. Arra gondoltam mi lenne, ha eljönnél velem valamelyik nap moziba? Utána megennénk valamit. Ekkora mosolyt már rég láttam akárki arcán, mint az övé volt.

Én:- Háááát nem is tudom!

Igazából van kedvem elmenni és el is fogok vele menni csak jó érzés kicsit húzni az időt a válaszadással. Már lehetett látni az arcán, hogy egyre inkább múlik a nagy mosoly az arcán.

Én:- Persze hogy elmegyek veled! Válaszoltam neki a nagy röhögésben!

A:- Jaj Ei! ő is nevetett tovább és látszott rajta a megkönnyebbülés. Miközben nevetett végig simította a bal karomat úgy, hogy ez nekem fel se tűnjön. De feltűnt. Aztán elköszöntünk egymástól így tovább állt. A végén már Rem is odaért így folytattuk utunkat hazafelé............................

Na ez a rész eddig tartott! A következő rész még nem tudom mikor fogom kirakni, de az tudom, hogy kirakok egy „Szereplők" nevű részt.

Ha esetleg bármi észrevételed van, vagy csak szeretnél valamit írni akkor kommentben nyugodtan megteheted! Ha tetszett akkor nyomj rá a „Vote" gombra!

Goodweather 960+ szó! :D

Légy az enyém!Where stories live. Discover now