Tower

64 3 0
                                    

  A londoni Tower a világ talán leghírhedtebb börtöne. A várkastély építését 1078-ban kezdték meg, majd a 13. században nyerte el végső formáját. Sokféle funkciót ellátott az évszázadok folyamán, ám végül börtönként vonult be a köztudatba.
  Számos foglyot megkínoztak és kivégeztek a falai között, és sokan raboskodtak itt hosszú évekig igencsak nehéz körülmények közt, sokszor igazságtalanul. Az alsóbb osztályokból származó bűnözőket rendszerint a városban végezték ki nyilvánosan, a nemeseken viszont általában a Tower falain belül hajtották végre az ítéletet a nyilvánosság kizárásával. Többször előfordult azonban, hogy nem sikerült kifogástalanul végrehajtani az ítéletet, és a szerencsétlen elítéltek keserves haláltusát vívtak a vesztőhelyen. A kivégzett rabok fejét aztán nyársra húzva kitűzték a vár falára, hogy elrettentő például szolgáljanak. Mindezek már önmagukban is elegendők lennének ahhoz, hogy minden jóérzésű embert kirázzon a hideg, aki a Tower falai közé téved. Ám fokozza a helyzetet, hogy sokan látni vélik a kivégzettek és mások szellemeit is. Az arrafelé bolyongó kísértetek közül Boleyn Annáé a legismertebb: fej nélküli teste gyakran feltűnik egykori vesztőhelye környékén, ugyanazt a ruhát viseli, mint halála napján, levágott fejét pedig a hóna alatt tartja. Időnként felbukkan VIII. Henrik és I. Erzsébet szelleme is, sokan pedig látni vélik III. Richárd meggyilkoltatott unokaöccseinek körvonalait raboskodásuk és haláluk helyszínén, a Véres Toronyban.
   Ma már több utazási iroda is szervez kifejezetten szellemtúrákat a borzongani vágyó turistáknak.  

  

Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
✓ Amikor kialszik a fény ✓Onde histórias criam vida. Descubra agora