B-terv

Prologue

PROLÓGUS

- Mira! – kiáltott Audrey, a feladónk. Az ellenfélnek meccslabdája van. Ha ezt nem mentem meg, vége a meccsnek és vesztünk. Nem jutunk tovább és nem mehetünk a nemzetire. A lehető legközelebb próbáltam futni a labdához, majd a megfelelő pillanatban elrugaszkodni és a labda illetve a föld közé illeszteni a kézfejem, ezzel megmentve a labdát, a szettet és a csapatom esélyeit a nemzetire való kijutáshoz.

A gömb eljut a feladóhoz, az ütő pedig a blokkon áttörve pontot szerez, azonban a szurkolók éljenzése eltompul a térdemben érzett mérhetetlen fájdalom mellett. Képtelen vagyok felállni. Sőt, megmozdulni! Hallom, ahogy csapattársaim a nevemet kiabálják, de nem tudok válaszolni nekik, csupán a térdemet szorítva próbálom visszafogni a könnyeim.

Az edző mellém guggol és próbálja lefejteni kezemet a térdemről, hogy leszedhesse a térdvédőt és felmérje az állapotom. Engedem neki, s könnyeim zúgó patakként kezdenek versenyt futni az arcomon. Érzem, ahogy a térdvédő lecsúszik a lábamról és az edzőm átenged egy ápolónak, aki időközben idesietett.

~~~~~~~~

Fejemben újra és újra lejátszódik a reccsenés, ahogy összetörik a térdvédő és fájdalom hasít a lábamba. Nem tudom mi lehet a bajom, de a lehető leghamarabb vissza kell mennem a pályára, a csapatom számít rám! Fáslizzák be, aztán hadd menjek! Mikor ezt kicsit idegesebben közöltem az ápolóval, majdhogynem szemközt röhögött. Elkezdte összevissza tapogatni a lábam, majd elővette a telefonját és kihívta a mentőket. Mindeközben az edzőm ott állt mellettem és a fejemet simogatta nyugtatásképp. Mikor a kocsi megérkezett beszállt velem. Nagyon jól esett a gondoskodása, de abban a pillanatban csak a karrieremre tudtam gondolni. Ugye engedni fognak még játszani? Nem tudom elképzelni az életemet röplabda nélkül!

A mentő megállt a helyi kórház előtt és az orvosok váltottak néhány szót. Az edzőmmel közölték, hogy törés gyanús a térdem, ezért rögtön vittek a röntgenbe, ahol megállapították, hogy helyes a feltételezés. Egy másik orvosgárda előkészített és betolt a műtőbe. Hogy őszinte legyek rendesen be voltam rezelve. Előtte még sosem kellett megműteni semmimet és ez így derült égből villámcsapásként ért. Ha ezek után a többiek veszteni mernek én kitekerem a nyakukat!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Bágyadtan ébredtem. Kifejezetten olyan érzés volt, mintha agyon ütöttek volna. A torkom és a szám ki volt száradva. Szememet bántotta a hirtelen fény.

- Jó reggelt, Miss Black! – lépett be mosolyogva egy negyvenes éveiben járó férfi fehér köpenyben.

- Jó reggelt... - pislogtam rá nagy szemekkel.

- Hogy érzi magát?

- Mint akit agyon ütöttek... - közöltem egyhangúan.

- Az már fél siker! – nevetett fel.

Elvégzett pár rutinvizsgálatot, majd rátért a térdem állapotára.

- A műtét sikeres volt, ezért pár hónapon belül már lábra is állhat!

- Pár hónapon belül?! És mi lesz a röplabdával ?! – akadok ki teljesen.

- Azt javaslom, Ms. Black, hogy hanyagolja a sportokat, ha nem szeretne 8-10 év múlva kerekes székkel közlekedni!

A kedves bácsi szavai szíven ütöttek. Mióta az eszemet tudom röplabdáztam. Sosem próbáltam elképzelni nélküle az életem. Hivatásos sportoló vagyok! A röplabda miatt lettem magántanuló másfél éve, mikor elkezdtem a középiskolát. Ha mégis visszamegyek edzeni esélyem sem lesz életem végéig a röpivel foglalkozni. De ha abbahagyom szükségem lesz egy B-tervre.

Hello idegen, ki idetévedtél! :D

Köszönjük, hogy itt vagy! Sokat jelentene nekünk, ha hagynál magad után valamilyen nyomot és nyomnál egy vote-ot! Ha bármilyen kérdésed, tipped, tanácsod van számunkra nagyon örülnénk neki, ha leírnád nekünk pár sorban! Szívesen fogadnánk pár építő kritikát!

Nagyon köszönjük a borítót, ami @_my_irish_prince_ csodálatos munkája!

Találkozunk a következő részben:

Dori és Szandi  <3