Szent Johanna Gimi 9.

1.Rész:Párizsban

Reggel egyedül ébretem.Kimentem a konyhába,hogy nézzek magamnak valami kaját.Miközben csináltam a rántottát,egy kéz nyúlt a derekamhoz.
-Jó reggelt-súgja nyakamba egy ismerős hang.
Elmosolyodok.Megfordulok.Szembe találom magam két gyönyörű,kék szempárral.Cortezzel.Rámosolygok és megcsókolom.
-Jó reggelt!-mondok boldogan.
A pillanatot Cortez telefonja szakította félbe.
Cortez felveszi.10 perc mulva leteszi a telefont.
-Na ki volt az?-Kiváncsiskodom.
-A szüleim.-Mondja unottan.
-El akarod mondani?-Kérdezem.
-Csak meg kérdezték hogy kimegyek e a nyáron hozzájuk.
-És kimész?-kérdezem.
-Nem.-Mondja ki egyszerűen.
-Rendben.-Válaszolok boldogan.
-Tudom hogy nem bírnád ki nélkülem.-Neveti el magát.
-Dehegy nem.-Erősködöm.
-Hááát.
-Akkor ne hidd el.-Tettetek sértődést.
-Nem is fogom.-Mondja,majd nevetve megcsókolom.
A hosszúra sikerült csókunk után,úgy döntöttünk elmegyünk sétálni egy kicsit a Eiffel-toronyhoz.
Amikor megérkeztem elszaladtam innivalóért a boltba addig Cortez leült egy padra és megvárt.

Cortez szemszöge:

Leülök egy padra és megvárom Renit.
Ahogy nézegetem az Eiffel tornyot,egyszer csak egy ismerős hang szólít.
-Cotez!Cortez!
Megforulok.Meglátom Vikit(!!!).Mit keres ez itt??!!!
-Aaah Viki.Szia.-Mondom kedvetlenül.
Odahajol hozzám megölel és ad egy csókot.Ellököm magamtól.

Reni szemszöge:

Vettem magamnak egy üveg vizet,Corteznek meg egy kólát.
Megfordultam és megláttam Vikit ahogy Cortezt cirógatja.Az a kis bunkó.
Láttam hogy Cortez eltolja magától mindig.Odamegyek és lerendezem a dolgokat.
-Szia Viki.Megtudhatnám hogy mit csinálsz a barátommal?
-Nah ez is itt van?Ahh hogy te mindig az utamban vagy!-Kiabálta hisztérikusan.
-Meg fogod még bánni hogy összejöttél a pasimmal!-Fenygetett meg.-Különben is azt mondta a te kis Cortezed hogy bottal sem érne hozzád!-Feleselte.
-Te nem vagy normális.-Jelentettem ki
Cortez csak nézte őt gyilkos pillantással.
-Mindegy menjünk.-Mondtam szomorúan.
Elölre mentem és hagytam hogy Corez jöjjön utánam.
-Reni!Reni!Mi a bajod?!-Kiabálta mikor a lépcsőházba értünk.
-Hagyj Békén!-Kiabáltam szipogva.
Bementem a fürdöszobába és becsaptam az ajtót.
Cortez kint maradt.Nem kiabálta hogy nyissam ki az ajtót.Ő az a srác hogy ha mondod neki hogy hagyjál békén akk békén is hagy.
Nagyon sírtam ennyire még soha sem sírtam.Beszélnem kell vele.Ki kell békülnöm vele.

Fél óra mulva kisírt szemekkel megálltam az ágy előtt.Ott feküdt és nézett.Befeküdtem mellé és átöleltem.
Viszonozta az ölelésem.Annyira szorosan öleltük egymást hogy majdnem megfulladtam.
-Sajnálom.-Mondom ki.
-Mit sajnálsz?-Kérdezi.
Hogy igy rád kiabáltam és rádcsaptam az ajtót.-Felelem szomorúan.
-Elhitted ugye?
Bólogatok.
-Soha nem mondanék ilyet.
Hiszek neki mert szeretem és bízok benne.
A könnyek elöntötték a szememet.
Cortez letörölte a könnyeimet.Keze közé vette az arcomat és hosszasan megcsókolt.

Sziasztok!Remélem tetszik az
1.Story-m.Nemsokára folytatás.