Izzadva keltem. Zsongott a fejem, a tegnapi abszurd pizzáért rohangálás és a mai meghallgatás miatt. Arwgh. A pizsamaként üzemelő pólóm teljesen rámtapadt, a hajam szanaszét állt. Na, kezdhetjük előröl.
Gyorsan lezuhiztam, megmostam a hajamat, és úgy ahogy voltam, törülközővel a derekamon leslattyogtam kávét csinálni. Mondanom se kell, feszült voltam mint állat, ebből eredően kétszer kellet újrafőznöm a kávémat, mert egyszer kiöntöttem az egészet, egyszer pedig elbambultam és macikávét tettem a kávéfőzőbe a kávé helyett. Zsír. Reggeli után visszabattyogtam komótosan az emeletre, és tanácstalanul megálltam a gardróbom előtt. Tudom, lányos dolog órákig a szekrény előtt tanakodni, hogy akkor most melyik szettet vegyem fel, de szeretek a külsőre nagy hangsúlyt tenni. Mert a látszat ugyan néha csal, de remélem ezzel a Pop/rockosok nincsenek tisztában...
Kocsim az nincs, anyám dolgozik, apám dolgozik, így a tömegközlekedés maradt. Taxit nem akartam hívni, mert időm az bőven volt, ellenbe a kézpénzemmel. A villamoson alig voltak páran. Nyilván, csak nekem jut eszembe ilyen embertelen időben utazni. Mit utazni! Egyáltalán felkelni.
A tévé épülete mellett állva dobtam egy üzit anyámnak hogy drukkoljon, majd beléptem az automatikusan nyíló üvegajtón. Az aulába érve kezdett leesni, hogy rohadtul nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen időpontban utazik. Mit utazik! Felkel, majd eljön idáig az isten háta mögé énekelni. Persze ez egy bizonyos szempontból egy bíztató jel: nem én vagyok az egyetlen csóró, aki azt hiszi, hogy ez a műsor megnyerhető.
Egészen addig a pontig azt hittem, hogy tele lesz a válogató sztárokkal, celebekkel, istentudja milyen hírességekkel, amíg el nem értem az öltözőig. Ahol is nyüzsögtek az annyira ismert emberek, mint én. Mindenki beénekelt, szöveget magolt, készült. Én meg még azt sem tudom, mit fogok énekelni...
- Elnézést, maga Nagy Márk? – kopogtatta meg a vállamat egy feltűnően csinos stábtag. Meg sem várva a válaszomat egy számot ragasztott a pólómra. Fülese volt, a telefonján keresett éppen valamit. Valószínűleg azt a mailt, amit tegnap éppen sikerült elküldenem.
- Igen? – néztem rá kérdően, mert valami Varga Tamás nevű jelentkező adatlapja volt megnyitva a telefonján. A mellette lévő asztalra nyúlt, és az ott heverő papírkupac tetejéről lekapta a legfelsőt, majd a kezembe nyomta.
- Nagy Márk, ezt töltse ki – azzal tovalibbent a lány. – Ja, toll. Tessék – fordult vissza, és az inge zsebéből kivett egy golyóstollat. A kezembe nyomta, majd egy pillanatra megállt. Aztán elmosolyodott és levette a kezét a toll másik végéről – remélem menni fog! Drukkolok, Márk! – mondta, majd eltűnt az egyre duzzadó tömegben.
Egy pár másodpercig kerestem őt a szememmel, de feladtam, és nekiláttam a feladatra koncentrálni. Mivel szék az nem volt, leültem a fal mellé (mint ahogy egyébként sokan mások) A kezemben tartott papíron mindössze hat összefüggéstelen kérdés szerepelt:
ADATLAP
Név: Nagy Márk
Születési dátum: 1996. április 16.
Extra tehetség: jól nézek ki
Hobbi:
Telefonszám: 0620/5041440
Előadni kívánt szám címe és eredeti előadója:
Hogy miért csak négyet töltöttem ki? Mert csak ezeket tudtam. Extra tehetségem igazából nincsen. Körülöttem mindeni tudott gitározni, vagy valami hangszeren játszani, néhányan sportteljesítményt írtak be, de az egyik gyerek például ki tudta ugrasztani a vállát, ő azt írta be tehetségnek. Én meg passzoltam, én csak énekelni mentem oda, fogalmam sem volt hogy mi számít tehetségnek vagy különleges képességnek, úgyhogy beírtam végül hogy jól nézek ki. Gondoltam, ez kiveri a zsűrinél a biztosítékot, és legalább megjegyeznek valamiről, mert az éneklést cseszhettem, körbenézve a várakozók között, kapásból több mint ötven srácnak volt jobb és képzettebb hangja, ahogy hallgattam őket éneklés közben. Az előadni kívánt számomat még én sem tudom, a hobbihoz meg mégsem írhattam oda, hogy csajozás...
