Volt egyszer egy belehalok

 Úgy támasztom a pultot, mintha az életem múlna rajta. Talán tényleg ez is történt, de nem emlékszem arra se, hogy hogyan kerültem jelenleg ide. Az előbb még a bunkerban beszélgettem Deannel, most meg egy útmenti kocsmában ülök és valami nagyon töményet iszok. Egyáltalán miért öntöm le ezzel a pohárral is, ha tudom, hogy motorral jöttem és még haza is kell jutnom? Csak bámulom az üres poharat, majd egy kis pénzt az asztalra dobva felkelek, és elindulok kifelé. Ott hatalmasat szippantok az éjszakai levegőből. Haza kéne menni. Felkapom a bukósisakot, miután meggyőződök róla, hogy tudok egyenesen járni és indítom a motort. Vajon miért jöttem ide? Lehet megint összekaptam Dean-nel valamin. Majd megkérdezem otthon. Csak érjek vissza egyben.

~~0~~

Éppen rá akartam törni az ajtót arra a vámpír fészekre, amit már hetek óta szemmel tartottam, mikor bentről dulakodás hangjait hallottam. Nem tétlenkedtem kint tovább, azonnal besiettem. Ott azonban nem két férfit láttam, akik egyesével vágják le a vámpírjaim fejét.

- Hééé! - Káltottam, mire felém kapták a fejüket.

Nem kellett volna, mert így az egyik, még élő, lény rávetette magát a magasabbik srácra és a földhöz szegezte. Azonnal odafutottam és tettem az ellen, hogy megharapják.

- Kössz. - Nézett rám.

A kezemet nyújtottam neki, de eléggé bizalmatlan volt, mert nem fogadta el.

- Mit keresel itt? - Szegezte nekem a kérdést a másikuk.

Szinte egy másodperc alatt felment bennem a pumpa, ahogy eszembe jutott a szituáció.

- Már megbocsáss, de ez az én ügyem lett volna, szóval, ha van valakinek oka felháborodni, akkor az én vagyok! - Vágtam a fejéhez a szívfájdalmam.

Először megdöbbentek, majd összenéztek és elnevették magukat. Én meg csak álltam közöttük, mint valami idióta.

- Sam Winchester vagyok. - Mutatkozott be az, akit az előbb megmentettem. - Ő pedig a bátyám, Dean.

Végig mértem őket. Winchester... Ismerős volt a név, de nem rémlett pontosan honnan.

- Kathlyne Draven. - Mosolyogtam rá végül Sam-re.

Ez volt az a pillanat, aminek meg sem kellett volna történnie.

~~0~~

Nevetve szaladtam a nagy helyiség felé, hátha ott kicsit kifújhatom magam.

- Kate, most már nem menekülsz. - Rontott ki hirtelen egy teljesen másik irányból, amivel annyit ért el, hogy beleütköztem.

- Nem is akarok. - Néztem fel rá és egy gyors puszit adtam neki.

Ő azonban mindig is telhetetlen volt, így a pusziból csók lett, abból pedig az éjszaka sötétjébe elsuttogott "szeretlek"-ek.

~~0~~

Üres voltam belül. Sam elment és ezt fel kellett Dean-nel dolgoznunk. Persze neki könnyebb volt. Legalábbis próbálta elhitetni magával, hogy ha visszamegy Lisa-ékhoz, azzal minden meg lesz oldva, de nem így történt. Hiszen ő is szenvedett. Nem akartam soha elképzelni se az életem Sam nélkül, de most, hogy nem volt velem, hirtelen azt sem tudtam mit tegyek. Így eladtam a házat, amit együtt vettünk és elindultam megoldást találni a problémára. Sam megígértette Dean-nel, hogy nem fogja keresni a kiskaput, amivel vissza tudja őt hozni, de én nem ígértem semmit. Én még tehettem valamit és beleőrültem volna a tudatba, ha csak egy helyben toporgok. Vissza akartam kapni őt.