MR. LOVENSTEIN

#1

Shawnacy

  Szerelmet árulunk. Ez az üzletről szól, semmi egyébről. Lehet itt finomkodni, viszont a valóság mindig kikukucskál a sarokból: Rohadt nagy stricik vagyunk. Itt persze felvetül a kérdés: Aki szerelmet árul, az vajon miért van teljesen egyedül? 

Na, na! Azért az egyedüllét nem egyenlő a szexmegvonással. Lehetsz egyedül, de azért jobb, ha mindennap berakhatod valakinek, nem? Szerencsémre, az istenadta szexi kinézetem, na meg  a nagy farkam is segít a küldetés teljesítésében.  

   Ezt végiggondolva megigazítom magamon az öltönyt, és nagy levegőt véve belépek az értekezletre. Jake és Scarlett egymás mellett terpeszkedve kuncognak valamin, és nekem azonnal szemet szúr a Scar ujján ékeskedő gyémánt. Imádom őket, bár nagyon szerelmesek. Fúj. 

   Dorian a sarokban kuporog, szerintem már megint valami szerepjátékot játszik. Az arcán villódznak a fények, és az a fajta játékos gondterheltség tükröződik az arcán.  Szuper. És mi mind egy céget vezetünk, akár a szedet-vedett nyomorékok. Miután végignéztem a barátaimon, feltűnik egy új személy a konferenciaasztalnál. Barna, hullámos haja éppen az álla alá ér, és fekete keretes szemüvege keretbe foglalja azokat a csillogó, mogyoróbarna szemeket. Kerek arca van, arcán egyetlen bőrhiba sem fellelhető. Csak a felsőtestét látom, és csalódottan konstatálom, hogy a mellei nagyon kicsik. Vörös, áttetsző blúzt visel a blézere alatt. Csinos lenne, ha éppen nem ezer darab teasüteményt próbálna a szájába tömni. Egyszerre. 

A szemöldökömet felvonva kérdem meg:

-Ne haragudj, mégis kit tisztelhetek meg a személyedben?-Nem csak a levegő, de ő maga is megfagy a mozdulat közben. Egy teljes marék sütemény az asztallapra esik, és a csaj, esküszöm, úgy néz ki mintha a sütiket akarná menteni.
-Lillian Cox, örvendek a találkozásnak-Nyújtja a csokis kezét, mire én fintorogva húzom vissza a sajátomat. és süllyesztem a zsebembe. Sértődötten húzza vissza a sajátját, és közben halkan megjegyzi:
-Hülye seggfej-Hogy mi van!? Hogy merészel így beszélni a főnökével? Velem?

-Tessék?-Kérdem felháborodva, mire megvonja a vállát, és újra belemarkol a sütikbe.

-Azt említettem az előbb, hogy örülök a találkozásnak, uram-Lófaszt! Beugatott nekem! A saját, tulajdon főnökének, nekem! Ezért később még megkapja a magáét. Ekkor Jake áll fel magabiztosan, Armani öltönyét igazgatva:

-Először is szeretnék valami személyessel indítani-Segíti fel Scarlett-et a székből, mire Scar felemeli a kezét, és boldogan sikítja:

-Eljegyeztek!-Boldogan pattanok fel, és megölelgetem Scart, Jake-et pedig jól hátba veregetem.

-Gratulálok, Haver! Aztán, mikor lesz a nagy esemény?

-Ez lenne a második közérdekű bejelentésünk. Nyuszi most kiosztja a meghívókat, srácok.-Mindenki kézhez kapja a saját, névre szóló meghívóját. Lillian továbbra is, a helyzettől zavartan tömi magába a sütiket. Aprócska kárörömöt érzek. Kellett neked szarakodni velem! Nem tart sokáig az örömöm, mert ebben a pillanatban Scar odalép hozzá:

-Lillian, lennél a koszorúslányom?-Lillian nagy lendülettel pattan fel, feldöntve az immár üres sütis dobozt, a székével együtt.

-Igen! Igen! Igen!-Hülye picsák. Pfff. És most ölelkeznek. Fúj.

   Túlságosan jó a hangulat hozzám képest. Magamra erőltetek egy boldog mosolyt, hiába, az arcom majd' szétszakad tőle.

Miután kiörömködték magukat, Lillian odalép hozzám:

-Találkozunk az esküvőn, Főnök-Paskolja meg az arcom nyájasan, és eztán tovatipeg, gratulálni Jake-nek is. Feltűnik, hogy mennyire jó teste van. Azért, az a kerekded segg, azzal a formás, ugyanakkor ringó csípővel igazi, nem? Remélem.

  Az értekezlet további része munkával telik. Unalmas statisztikák és számok, kimutatások, ne meg elszámolások. UNCSI. Unatkozva nézegetek körbe-körbe. Már egy teljes képregényt rajzoltam a mappámra, mégsem telik az idő. Viszont a képregényem, minden elismerést nekem, fantasztikus lett. Banánok és virslik medipartiznak benne. Elképesztő vagyok, és szuper kreatív, és szégyenlős.

   Mikor megunom a rajzolgatást, körbenézek a teremben. Mindenki feszült figyelemmel kíséri az értekezletet, míg Lillian, az agyát szétunva nézeget körbe, nagyokat ásítva közben. Közben a  tollával kopogtat az asztalon. Nagyon idegesítő, mégis, legalább történik valami. Kész agyrém ez az egész. 

   Megköszörülöm a torkomat, mire felém kapja a fejét. A lehető legszemrehányóbb nézésemmel sújtom, mire hatalmas mosoly terül szét az arcán. Ez a csaj tényleg nem ért semmiből?

   Újra próbálkozom, mikor egy halk morgással válaszol. Ez valóban azt hiszi, hogy lealacsonyodnék egy ilyen baromság szintjére? Jól gondolja.

   Mindketten pofákat vágunk, fura hangokat adunk ki, dörömbölünk, kopogunk, és csikorgatunk. Miután a tollal csikorogva csíkot húzok az asztalra, Jake idegesen felszólít:

-Kérlek távozzatok! Úgy gondolom, ez a viselkedés nem megengedett egy értekezleten.-Mi a fasz? Itt én is főnök vagyok, Haver!

Valójában mindegy. Legalább nem kell végigszenvednem az egészet. A folyosón Lillian kullogva követ engem.  Késztetést érzek arra, hogy jól megbüntessem a beszólásáért. Hirtelen ötlettől vezérelve megpördülök, és szembeszállok vele:

-Mégis mit képzelsz, hogy viselkedsz a főnököddel?-Sziszegem dühösen, mire felvonja a szemöldökét.

-Nekem, te senkim se vagy-Közli kirívóan.

-De, igen. Az Apucid.-És ajkamat erőszakosan az övére tapasztottam. 

Szevasz,

Shawnie