UNDER RUSSIAN WINGS

Orosz szárnyak alatt

- VIKTOR! – nyitom ki szemem és testem izzadságban fürdik. Folyton ugyanaz a rémálom keringőzik velem, már lassan napok óta. Amióta ez az orosz bajnok ideköltözött hozzánk, azzal az indokkal, miszerint mától a személyi edzőm lesz, hát mit is mondjak... Eléggé furcsa dolgok történnek velem.
Veszek egy mély sóhajt, majd a felhúzott lábamra hajtom fejem és körbeölelem. Nem egyszer előfordult, hogy a viselkedése vagy szimplán a beszéde félreérthető volt és fel se merem idézni az onszenben töltött időket.
Kiskorom óta kergettem az álmom, hogy az én példaképem közelében lehessek, erre tessék! A semmiből Japánban termett. Az igaz, hogy a kis lurkóknak köszönhetem, ugyanis ha nem teszik fel azt a videót, melyben Viktornak a „táncát" adom elő, akkor valószínűleg az elkeseredettségem következtében visszavonultam volna. Örülök, hogy nem így lett.
   Aww, viszont itt van. Egy épületben velem.  Valaki már igazán felkelthetne, mielőtt...
- Yuuri! Ohayou. Bemehetek?
Hirtelen mozdulattal kapom fejem az ajtómra és kis híján majdnem felsikítok.  Ki kell kelnem az ágyból. MOST!
- Bemegyek! – oldalról hangokat hallok és 2 másodperc múlva nedvességet érzek arcomon. Maccachin, Viktor kutyája azon nyomban az ágyamon termett és le is tepert. Ellenállni, egy ilyen aranyos kutyának? Valóságos akadály! Elmosolyodok és megsimogatom bársonyosan puha szőrét feje tetején. Szabadulni nem igazán tudok, mivel két első mancsa a mellkasomon támaszkodik, és lelökni nem szeretném.
- Nekem is hagyhatnál az élvezetből, Maccachin – az a tökéletes mosoly! Bumm, egy nyíl a szívbe – Nem gondolod? – először az ágy szélére ül, majd mellém fekszik, minek hatására a kutya is teret enged gazdájának, őszintén, fogalmam sincs, mit akar. Félek.
- Mi-mit szeretnél? – nyögöm ki.
- A nevemet kiáltottad, nem?
- Eee... öhm... - Francba! Azért csak nem kiabálok olyan hangosan, hogy odáig elhallatszódjon. Mit kéne mondanom?
- Netán kezdek félrehallani és képzelődni? – egyik kezét szájához veszi, oldalra dönti fejét és felveszi a gondolkodó-pózt.
- Nem, dehogyis! Nem erről van szó... Csak...
- Csak? – rámmered azokkal a gyönyörű kék szemeivel – Hiányoztam?
- Micsoda? Honnan veszed?
- Elég erőteljesnek tűnt – rámkacsint, s mintha egyre jobban felém kerekedne.
- Hány óra?
- Hah?!  - minden bizonnyal nem kedveli a gyors váltásomat, az éppen nem is tudom mi közben. Mit akar tőlem? Vajon minden orosz ennyire perverz lehet? Szívem őrült ütemben elkezd kalapálni és felülök nagynehezen eredeti helyzetembe.
- Lassan indulnunk kéne edzésre, nem gondolod? – megvakarom tarkóm, hogy könnyítsek magamon és könnyebben elrejtsem zavaromat.
- Akkor hagylak készülődni – megint feltűnik arcán a vigyor és nem mozdul ágyamról.
- Nem mennél ki?
- Miért?
- Fel szeretnék öltözni.
- Milyen szégyenlős vagy. Pedig már nem egyszer láttalak me...
- Az más!
- Nem értem a gondolkozásod.
- Kérlek.
- Jó, indulok, de siess, mert nem sokat.

5 nap elteltével...

   Ma reggel is könnyeim közepette ébredtem. Ismét. Megszakadás nélkül. Egy nyugodt reggel ennyire nehéz lenne?
- Jó reggelt! Jól aludtál?
Felkiálltok és a takaró is lerepül rólam, majd azonnal magamra húzom, épphogy az arcom kilátszik.
- Mióta vagy itt?
- Pontosan annyi ideje, hogy tudjam, valami nagyon nincs rendben veled. Kivele – kezeit széttárja, lecsukódik szeme és egyik lábát átdobja a másikra – Én várok.
- A teljesítményemmel van gond?
- Honnan jött ez? Emiatt ne agyalj, még jobb is, ha úgy vesszük. De nem erre gondolok. Mostanában nagyon elbambulsz. Esetleg megtetszett egy lány?
- Teljes képtelenség!
- Tudod, az elő barátnőmmel akkor ismerkedtem meg, amikor...
- Nem. Tényleg nem ez a baj – megragadom a kezét, csak hagyja már abba. Tekintetemet leszegezem a lepedőre és most veszem észre, hogy meglehetősen gyűrődött.
- Több, mint 5 napja reggelenként értem kiálltasz.
- Miiiih?! –beleborzongok és hangom is elcsuklik. Ezt miért nem veszem észre? Mindössze kettőre emlékszem.
- Bizony. Szóval itt az ideje, hogy beavass. Esetleg utánam vágyódsz?
- V-Viktor!
- Jó, akkor egyezzünk meg abban, hogy a mai napot szabadnapnak kivesszük és elmegyünk együtt valamerre. A nap végén vacsorázunk és elmondod mi bánt. Tovább nem halaszthatod, jó?
- Mi lesz a forgással és a...
- Várakoznak.
Egy-két percig hezitálok, majd egyenesen szemeibe meredek és bólintok. Nem hinném, hogy egy nap kihagyásba belehalnék, de a reggeli futásból nem engedek. Megbeszéltük, hogy reggelinél látjuk egymást, addig is rendbe szedem magam. Gyors megejtek egy zuhanyt, elintézek mindent a fürdőben és egy kényelmesebb ruhát választok a napra.
Kiérek az ebédlőbe, ahol a kedves családom épp reggelihez terít. Viszonylag gyorsan befejezzük az étkezést és Viktorral leegyeztetek egy időpontot, mikorra lenne számára megfelelő, hogy visszatérjek a futásból.
Csupán 10 percre terveztem, de szokatlanul kések. Elszámoltam a hosszt vagy csak lassabb voltam a kelleténél?
- A késés olyan japán szokás?
- Bocsánat! – A férfi már várhatott rám egy ideje, 10 perc is soknak tűnik, főleg ha egy jól szervezett napi programot kéne követni. Kifújom a levegőt és hagyom testemet visszaállni normális ritmusába. Rendben, elnézi Viktor, mert rettentően kedves, de tisztában vagyok vele, hogy nem nagyon szívleli és képes kitalálni minden marhaságot, csakhogy elhitettesse velem, egyáltalán nem probléma az ilyesmi. Mint általában, mosolyog és int, hogy menjünk.
Egész nap érdekesebbnél érdekesebb dolgokat tettünk, várakat, még múzeumokat is látogattunk. Teljesen kimerültem. Lassacskán az óra is kerekedik hatra, megvacsoráztunk, majd közösen megszavaztuk a nyugtató fürdőzést az onszenben. E tájban senki sincs ott, kellemesen, és ami a lényeg, zavartalanul is használatba vehetjük. Külföldi edzőmnek sem kellett több, egyből rábólintott. Furcsán érzem mellette magam, mintha kicseréltek volna. Szívem kalapál, de nem szeretem, vagy... ilyesmi. Hiszen köztudott, hogy férfi, csakúgy, mint jómagam, és hogy is mondjam, nem éppen „egészséges" egy efféle párkapcsolat.
A fürdőző egyik végébe húzódok, ott várakozok. Akaratlanul is becsukódnak szemhéjaim és hirtelen megsokszorozódott súlyuk, elfog az álmosság. Az okát nem tudom, mert nem volt ma sem edzés, sem megerőltető feladat, akkor hogyan?
- Fáradt vagy? – mély hang visszhangzik fülemben és kiráz a hideg. Észre sem vettem, mikor jött Viktor a vízbe vagy ami mégjobban foglalkoztat, mióta is tartózkodik mellettem.
- Talán egy kicsit. Fárasztó volt a nap, ahhoz képest, hogy alig csináltunk valamit – fejemet felé fordítom, így pontosan láthatom minden mimikáját – Mármint ami nem edzés.
- Nem akarsz aludni menni?
- Még nem. Kiélvezem ezt a meleget. Adj még 5 percet.
- Mindjárt bealszol! Mit csinálok ezután, ha itt megfulladsz? Hah?! Még a végén azt hinnék, hogy szándékos merényletet követtem el ellened, mert tehetségesebb vagy nálam. – Felfogni, amit mond. Koncentrálj! Megrázom fejem és elkerekedik szemem.
- Mit... mondtál az előbb?
- Merénylet?
- Tehetségesnek tartasz?
- MI? Ilyen nem hagyta el a szám, Yuuri. Képzelődsz – egy jóízű nevetés fakad ki gyönyörtű ajkai közül, de szerintem pontosan tudja, hogy kimondta, de ezt beismerni, az már nagy luxus nála.
- Hát... Én viszont megyek aludni.
Magamnak is be kell vallanom, hogy egyáltalán nincs kedvem egyedül hagyni Viktort, meg egy perc elteltével meggondolom magam és az 5 perc túl sok lenne, ki se bírnék annyit. Elmondhatatlanul álmos vagyok, és egy dolog jár fejemben. Ráadásul a víz rettenetesen meleg és a levegő párásabb, ami csak ront a helyzeten. Megindulok a kijárat felé.
- Yuuri, aludjunk együtt!!!
- Tessék? – 180°-os fordulat követte a hátam mögül jövő hangot. Nem úgy volt, hogy elmegy aludni? Megvárta, amíg ki nem jövök innen? Belegondolva, nagyon aranyos tőle.
- Veled akarok aludni!
Határozott hangnemhez határozott mozdulatsor társul. Megszólalni se bírok. Elkapja a csuklóm és 15 perc múltán pizsiben fekszünk az ágyamon, ami nem zavarna, ha nem vele kellene lennem itt, szűkösen.
Ez alkalommal nem hagytam kint semmiféle poszter, ami arra utalna, hogy mekkora rajongója vagyok Viktornak. Mindössze egy árulkodó jel maradt. A pólóm, mely még mindig ott fekszik a padlón, közvetlen a szekrényem előtt, de ez legyen a legkisebb problémám. Az ablakot résnyire nyitva hagytuk, hogy friss levegő járja át a szobát. Az orosz férfi otthonosan mozogva szobámban keres egy takarót magának és mikor sikeresen kirántja a többi közül, egyből felém jön, és bebújik az ágyba a megszerzett zsákmányával.
- Alszol is?
- Nem. Nem tudok.
- Pedig a fürdőben nem így volt.
- Az akkor volt, most...
- Akarod, hogy elaltassalak? – Csökkenti a távolságot. Fejem a párnán pihentetem, mire ő megsimítja arcom és párnájába könyököl, melyre fejét helyezi. Nagyon sexi így, de a baj, hogy zavarbaejtő.
- N-nem kell. – Érzem, ahogy egyre vörösebb lesz arcom.
- Ha nem akarsz aludni, akkor mesélned kell. Ma reggel bele is egyeztél, hogy elmondod, mi bánt.
- Nem szeretnék róla beszélni. – Tényleg nem. Inkább hátat fordítok neki és jobban magamra húzom a takarót. Hangok csapják meg füleimet a hátam mögül.
- Yuuuuuri... Ennyivel nem elégszem meg!
A-a csípőmre csúsztatja kezét.
Érzem, ahogy teste enyémhez simul, de a két takaró megakadályozza, hogy bármely más érintkezés létrejöjjön.
- Mondd el szépen – közvetlenül fülembe suttogja, kis híján, hogy nem sikítok fel.
- Viktor! Meggyőztél, csak ne csináld ezt.
- Mit? – visszatér eredeti helyzetébe.
- E-ezt... - végigmondani egyáltalán nem tudom, elcsuklik hangom és tátva marad szám. Veszek egy hatalmas levegőt és kifújom – Hol kezdjem? Ugyanaz az álom kísért minden áldott éjjel. Félek, hogy elrontom a begyakorolt mozdulatokat, hogy nem tudom elsajátítatni mindazt, amit próbálsz tanítani nekem. Elbukom a versenyeket és csalódást okozok neked, ezt nem szeretném, mert felnézek rád és te vagy a példaképem. Ma, kicsit másképp alakult. A Grand Prix Final versenyén fantasztikusan alakult minden, amikor megcsúsztam és bevertem a fejem. Természetesen nem nyertem, sőt... Utolsó helyezést kaptam és te – nem akarom folytatni. A sírás már kerülget és érzem, hogy ha erre gondolok, akkor le is gördül arcomon az a könnycsepp – szó nélkül fogtad magad, és elsétáltál a fény felé. Még csak rám se néztél! Engem meg otthagytál a sötétségbe, egyedül. Nagyon nehezen viseltem és utána elhatároztam, felhagyok a korcsolyázással. Számtalanszor próbáltam utánad rohanni és egyfolytában nevedet kiabáltam, valószínűleg ezeket hallhattad reggelente is– legyűrtem a feltörekvő sírást és szemeibe néztem elhatározottan – De ígérem, hogy nem lesz alkalom, hogy csalódj bennem. Teljes mértékkel küzdeni fogok érted és az elismerésedért! Viktor...
- Yuuri, te ilyeneken aggódsz?
- Az elején is megmondtam, hogy nem szeretném elmondani.
  Lehajtom fejem és babrálni kezdek az ujjaimmal. Sejtettem, hogy ez lesz.
Hirtelen megragadja a karom és magához ránt. Kellett 1-2 másodperc, mire eljut tudatomig, hogy puha ajkai az enyémen vannak.
- Viktor? Mit csinálsz.
A következő pillanatban leteper, és ahogy fölém kerekedik, ahogy arcába hull ezüstös haja, elképesztő! Fangörcsöm megint felkerekedik bennem, alig tudom elfojtani magamban. Egy hosszú csók követte az eseményeket, ám abbahagyja. Hátára gurul és visz engem is magával, így mellkasán fekszik fejem, s hallom hevesebben lüktető szívét.
- Yuuri. Szeretlek és akármi történik, nem foglak elhagyni. Maximum keresek egy új tanítványt, de téged, mint szerelmemet, nem foglak elpazarolni.
- Így érzel?
- Hát hogyne, én zamatos katsudonom! – Szorosabban magához ölel.
- Viktor... - végül nem tudom tovább magamban tartani a sírást és testébe fúrom arcom – SZERETLEKH!!!
- Ameddig örömkönnyek, amiket hullatsz, boldog leszek.
Teljesen el is feledkeztem, hogy álmos voltam, ám a férfi nyugtató kezei alatt újra visszatért a rég elfeledett fáradtságom, s karjai közt biztonságra leltem.
- Minden másképp lesz ezentúl. És remélem, megengeded, hogy éjjelente nálad aludjak – felkacag, majd éjjelipuszit nyom fejemre.
- Uhum... Csak aludj.
Ujjai hátamon cikáznak és az elkövetkezendő tíz percben már el is alszok. Mostmár nem gyötörnek a borzalmas álmok, tisztában vagyok, amíg mellettem tudhatom Viktort, belehúzok és elkövetek mindent, hogy ne okozzak neki csalódást.