Mese egy kalózlányról-avagy, hogyan lettem a tengerek és óceánok királynője

Előszó

Kedves Olvasó!
Ebben a naplóban el fogom mesélni, hogy egy nemesből, egy friss hercegnőből, miként lett a tengerek és óceánok királynője, a kilenc királyság legkeresettebb kalóza. Nem lesz szép történet, szóval aki egy romantikus komédiát szeretne olvasni, amiben egy ostoba hercegnő beleszeret egy kalózba, és össze vissza enyelegnek, az most be is csukhatja a könyvet. Ebben a mesében lesz vér, nemi erőszak, gyilkosság, öngyilkosság, slash, erotikus és egyéb, a nyugalom megzavarásara alkalmas tartalom. Szóval ha ezek nem fekszenek neked, kérlek ne is erőltessük.
A sohaviszontnemlátásra!

Nos, ha ezek tudatában is érdekel a történetem, boldog vagyok. Nem lesz egyszerű leírnom mindent, ami velem történt az elmúlt években. Sok emlék fájdalmas, és szörnyű, de mégis, ezeknel az emlékeknek, ezeknek az eseményeknek hála vagyok az aki. Szóval, bár borzalmasak, és rettegek a visszaemlékezéstől, egyuttal büszkeség tölt el. Büszke vagyok rá, hogy túléltem. Hogy nem adtam fel, és mentem előre, még akkor is, mikor körülöttem mindenki más elhullot. De erről majd késöbb, kezdjük inkább a bemutatkozással.

A nevem Amadea Heavenborn. Hosszú barna hajam, és kékes szemem  van. Mivel gyerekkorom óta edzettek, ami szokás volt a hazámban, elég izmos testfelépítésem van, mint a többi gyereknek, itt északon. Talán annyiban vagyok más, hogy még a legtöbben az Éjszaka alatt születnek, én Nappali gyerek vagyok, de ezt majd késöbb megértitek mit is jelent.

Holdföldén születtem, ami a kilenc királyság legészakabbikja. Holdföld arrol kapta a nevét, hogy az év nagy részében éjszaka van, és csak az Északi Hold, a Sarki Hold és a milliónyi csillag ragyogását, illetve a Szellemek Áramlását lehet látni. Gyönyörű ország, rengetegen járnak megcsodálni az Áramlást, melyet mi csak cikázó, zöldes fényként érzékelünk, valójában a Szellemvilágba egyik része, az a folyó, ami összeköti a mi világunkat az Övékkel.
A hátránya országunk helyzetének, hogy nagyon hideg az időjárás, az ország nagy részét hó és jég borítja, így csak  nagyon kevés termőföldünk, van, csupán déli vidékeken tudunk pár húzósabb növényfajt termeszteni. Erdeink ugyan vannak, hatalmas fenyőerdők, amikben különlegesen szívós lények élnek, óriás szarvasok, amik nagyobbak a lovaknál, póni méretű farkasok, melyek hatalmas falkálban élnek, és jaj annak, ki belép felségterületükre. A fenyvesek mellé megszámlálhatatlan folyó, és tó van Holdföldén, melyeknek felszínét jég borítja, viszont a mélyben folyik az élet, és a legfinomabb halakat lehet kifogni, már ha tudjuk hol keressük őket. A sósvizi területeket nézve egy tenger, az Azurit-Tenger, és egy óceán, a Jeges-Óceán nagy része tartozik hozzánk.
Tehát nem vagyunk szegények, van mit addnunk a gyümölcsökért, zölcségekért, lisztért, és a többi nálunk előteremthetetlen dologért, ígyhát szárnyal a kereskedelem a többi királysággal, mind a szárazföldi, mind a vizi utakon. Pont ezért vállt a kalózok és banditák egyik legfőbb célpontjává, bár csak a bátrabbikak mernek ilyen északra feljönni a fagy és a kiszámíthatatlan időjárás miatt. A mi hajósaink ebben nőttek fel, megtanultak alkalmazkodni, és harcolni a zord idő ellen.

Itt éltem, egy városban, Zamatriában. Zamatria az Azurit-Tenger északi partjától nem messze van, két napi járásra (vagy ahogy Hóföldén mondják, két csillagfordulásra)a fővárostól, Cristaliantól. Egy ősi nemesi család harmadik gyermeke vagyok. Két bátyám és egy húgom volt, mind a négyen szorosan összetartottunk annak idején, nem csupán testvérek, hanem barátok is voltunk. Úgy volt, hogy a bátyám vesz feleségül (tudom, mit gondoltok, vérfertőzés, stb, de ez nálunk bevett szokás, a vagyont a családban kell tartani, és ez a legjobb mód rá), viszont egy déli hercegnek, az Ezer Sziget Királyság egyik lehetséges trónörökösének, megtetszettem, és a szüleim arra a döntésre jutottak, hogy mind nekem, mind a családnak, és mind a királynak jól jön ez a házasság. Ezt én is beláttam, és bár csak háromszor találkoztunk, kedves, határozott, célratörő embernek ismertem meg, aki jó férj lehet, és ami fontosabb jó apa. Az esküvőt a családi szentélyben tartottuk, az Istenek Áldása napján, mikor az éjszakából nappal lesz, és mikor az Áramlás a legközelebb van a Horizonthoz. A tizenhetedik születésnapom volt.

Csodálatos volt az esküvő, a kilenc királyság mindegyikéből voltak vendégek. Bár a többséget nem ismertem, a közeli barátaim is jelen voltak. Ők részben a boldogságtól, részbe a bánattól könnyes szemmel nézték végig a szertartást, és táncolták végig a lakodalmat. Hogy miért voltak szomorúak? Mert a házasság azt is jelentette, hogy mennem kell. El kell mennem, egészen az Ezer Sziget Királyság fő szigetére, Angyalvárra, ahol a férjem, Ezekiel élt. Én is éreztem a fájdalmat, hogy el kell hagynom szülőföldem, testvéreim, és szüleim. Ennek ellenére végig mosolygtam és nevettem, nem hagytam, hogy felülkerekedjenek rajtam az érzéseim. Emlékszem a nászéjszakámra is, bár a különböző vidékekről származó végtelen mennyiségü szeszes ital elfogyasztása miatt, ez egy kisebb csoda. Ezekiel kedves, türelmes és gyengéd volt velem, tudta, hogy az az első alkalmam. Talán akkor kezdtem őt megszeretni. Igen, az volt az első szikra. Életem legboldogabb három és fél hónapját éltem át vele, mialatt sikerült megszeretnem.

Az esküvő után egy héttel kelltünk útnak. Boldogság, kíváncsiság és kalandvágy csillogott a szememben. Négy hónapnyi út állt elöttünk Angyalvárig, a leendő otthonomig.

Legalábbis ezt gondoltam. Ha tudtam volna, hogy mi fog történni, ha tudtam volna, hogy Angyalvár soha nem lesz az otthonom...Nem tudom mit csináltam volna. Talán késleltetem az indulást, hogy soha ne találkozzunk a kalózokkal. Talán lebeszélem a családom hogy elkísérjenek.
Nem tudom. És már soha nem is fogom megtudni.