10.rész

6.1K 141 5
                                    

A kezét finoman rá helyezte melleimre, majd cirógatni kezdte.
A másikat le vezette testemen, és a nemi szervemet maszírozta.
Próbáltam vissza fogni magam, de a nyögéseim egyre szaporábbak lettek.
Eddig csak kívül éreztem kezeit, most viszont föl helyezte egyik-majd másik ujját is.
Ki nyitottam szemeimet, és az övével találtam szembe magam.
Az arcomat kémlelte, el kezdett közeledni felém, majd ajkaimra tapadt. A csókja édes és lágy volt, nem volt durva. Viszonoztam, amiért kicsit meg is lepődött mert egy pillanatra megfagyott. Észbe kapott és folytatta tovább a kényeztetésem. Ajkaink egyszerre mozogtak, csak rá koncentráltam, a hajába akartam túrni, hogy ki fejezzem tetszésem, de a ki kötözött kezem nem engedte.
Közelebb jött és mivel észre vette, hogy küszködöm , el engedte azokat.
Lent már is hiányoltam ujjait. A csókunkat nem szakította meg, a kezem sebesen a hajába túrt, amire egy nyögéssel válaszolt. Nem volt rajtam teljesen, így csak az oldalamon éreztem, hogy mennyire kemény.
Úgy kezdtem el ficánkolni, hogy tudja mit is szeretnék el érni vele.
Gyorsan teljesítette vágyam, mert se perc alatt maga alá gyűrt.
Férfiasságát megfogta, és simogatni kezdte vele a nőiességem. A csípőm felfelé lendült, így jobban megéreztem, hogy nagyon is kívánom őt. A bejáratomhoz igazította magát, de nem tette be. Oda hajolt hozzám és ismételten megcsókolt.
A kezeivel az arcomat fogta, és így siklott föl és le rajtam, ami nagyon könnyen ment, mivel eléggé nedves voltam.
Egy tempóban folytatta tovább, se nem lassú, se nem gyorsban. Egyre szaporább lett lélegzetünk, a kezem le csúszott hátára és végig karmolva élveztem el. Lökött még egyet rajtam, és ő is el ment. A hasamon végig folyt az ondója, és kellemes érzés kerített hatalmába.
-Nagyon szexi vagy így, Amy. -nyalta meg a száját.

**Daddykink**Where stories live. Discover now