Krampusz

- És mikor kezdesz az új munkahelyeden? – kérdezte Jason.

Egy macskaköves sétálóutcában ballagtunk éppen. Az utca két oldalán boltok, éttermek, mindenféle üzletek váltogatták egymást. Az utca közepén fasor húzódott, a fák árnyékában bájos fapadok. Szerettem ezt a helyet, itt még a nyüzsgő embertömeg sem zavart

Ragyogóan sütött a nap, az égen egyetlen felhő sem úszott éppen. Végre véget ért a vizsgaidőszak, ezért Jasonnel úgy döntöttünk ideje kikapcsolódni kicsit.

- Bocsi – álltam meg hirtelen az egyik kisebb élelmiszerbolt előtt - de én mindjárt szomjan halok. Te kérsz valamit? – fordultam barátom felé. Bólintott.

Egy perc múlva két hideg dobozos kólával a kezemben tértem vissza. Az egyiket átadtam Jasonnek, majd fekete farmeromba töröltem nedves tenyerem.

- Kösz. – vigyorgott rám – Tulajdonképpen csodálkozom, hogy nem gyulladsz meg? Épeszű ember nem vesz fel hosszú ujjú felsőt negyven fokban. – a száját húzta, ahogy fekete fehér zenekaros felsőmet nézte. – Emo!

- Kifogás? – mosolyodtam el én is – Amúgy hétfőn kezdek. Kíváncsi vagyok, hogy fogom megállni a helyemet pincérként.

- Most, hogy mondod, én is nehezen tudlak elképzelni, ahogy asztalok között szaladgálsz.

- Ezt kikérem magamnak! – adtam a sértődöttet. Igaz, hogy sikerült felszednem néhány kilót, de még így is fogpiszkáló voltam Jasonhez képest.

Megálltam és végigmértem a mellettem folyamatosan vigyorgó Jason-t. Egy fél fejjel volt magasabb nálam, szőkésbarna hajjal és zöld szemekkel. Testalkatán meglátszott, hogy rendszeresen kézilabdázott. Fehér trikója engedni láttatta erős karjait. Kisebb folt esett férfiúi büszkeségemen. Lehet gyúrnom kéne.

- A lényeg, hogy jobban fizetnek, mint az előző helyen. De ne aggódj, majd egyszer benézek. –felnevetett – Nincs kedved valamelyik este elmenni iszogatni kicsit?

- Tőlem mehetünk. Leülünk? –kérdeztem az egyik padra mutatva.

Elhelyezkedtünk az árnyékban és beleittam a még mindig kellemesen hideg üdítőmbe. Csendesen iszogatva figyeltem, ahogy Jason a térdén könyökölve mered maga elé. Valamin nagyon elgondolkodott. Szerintem észre sem vette, mikor felálltam, hogy kidobjam az üres kólásdobozt. Megfordul a fejemben, vajon feltűnne-e neki, ha most fognám magam és elsétálnék. De persze nem vagyok olyan, visszaültem mellé.

- Oké, mi van? – kérdeztem.

Ettől kissé megrándult. Gondoltam most majd mindent letagad, hogy nincs semmi, vagy egyáltalán nem is válaszol. Helyette rögtön egy kérdéssel fordult hozzám.

- Te szereted az állatokat, ugye?

- Aha. - válaszoltam röviden, miközben kíváncsian fürkésztem a tekintetét. Vajon hogy jön ez ide?

- És nem szeretnél egy macskát?

- Tessék? – végképp nem értettem, mit akar ezzel, elég értetlen fejet vághattam.

- Hát az úgy van... - mély levegőt vett – van egy ismerősöm, aki külföldre költözik, de a macskáját nem tudja magával vinni. Próbál új gazdát keresni neki, de eddig semmi. Vagy nem akarják, vagy nem tudják befogadni. Én szeretném, csak az a fránya allergiám! Viszont az ismerősöm hétfőn már utazik. – egy szuszra lehadarta az egészet.

- Te is tudod, hogy ez nem így megy...

- Igen, tudom, de ez vészhelyzet.

Ekkor meglepetésemre megfogta a kezem és letérdelt. A helyzet csak kicsit volt félreérthető. Zavartan fordítottam jobbra a fejem, hogy lássam néznek-e. Sajnos igazam volt, egy csoport japán turista kíváncsian figyelte a számomra elég kínos szituációt.