Anyajegy // Junhwan

2.

A kék körömlakkod és az ujjaid

Őszi szünet után sem szeret senki visszatérni az iskolapadok mögé. Hiába rövid szünidő, a végére elhiszi az ember, hogy örökké tart, másnap pedig kelti az ébresztője.

Minden reggel figyeltelek a buszon, előreengedtelek leszállásnál.

Nem is tudtam ki vagy
(csak hogy iskolatársak voltunk), de valami megragadott a kisugárzásodban.
Állandóan mosolyogtál, áradt belőled az odafigyelés mások iránt.

Azon a napon is vonzottad tekintetem.
Akkor nem gondoltam túl a dolgokat. Nem próbáltam két, vagy több eseményt összekötni. Hagytam, had történjenek csendben a dolgok.

Az iskola megállója előtt nagyon sokan szálltak fel. Mi amúgy is álltunk, és a tömeg miatt egymás mellé kényszerültünk.

Előttem nyúltál át, hogy megfoghasd a korlátot. Hátrébb akartam húzodni, de mozdulatom azon nyomban félbeszakadt, mikor megláttam kezedet.

Vékony, rövid ujjaid átölelték a fakult korlátot. Gyűrűsujjadon ezüstös karika csillogott, ahogy néha rávetült a fény.
Összhangban volt a mutatóujjad körmére mesteri pontossággal felkent kék lakkal.

Azt gondoltam; egy fiú miért tesz ilyet? Ezt csak a lányok csinálják!

Próbáltam másra figyelni, de az az egészen apró része a testednek érdekesebb volt az előttem nyomorgó nőnél, a kislánynál aki hisztizett az édesanyjának alig két üléssel odébb, sőt, még a gyönyörű palettától is, ami az égre vetült.

Illett hozzád.
Volt rajtad egyáltalán valami ami ne lett volna szép?

Te lettél az én palettám, miben mindig megtaláltam a világ összes színét.

_____________