Hangüzenetek~Jikook~✓

Epilógus

"Jimin, szerintem először legyetek kettesben."

Hoseok lágyan megcirógatta Jimin arcát, majd egy apró puszit lehelt puha tincsei közé.

Jimin szeretetteljesen nézett a világos barna hajú fiúra, majd egy nagyot nyelve egyedül ment be a vaskapun.
Kezében egy liliomcsokrot szorongatott, aminek illatát a tavaszi szellő az orrába fújta.

A némaságba burkolózó sírkövek között haladva gyomorgörcsöt kapott.
Úgy gondolta, hogy felkészült rá.
De egyre csak érezte az izzadságcseppek gyarapodását homlokán és tenyerén.

Visszafelé vette az irányt, és elhagyta a temetőt.

"Hoseok, képtelen vagyok rá."

Rohant Hoseok karjai közé, aki védelmezőn tartotta a könnyeit hullajtó fiút.

"Semmi baj, Jimin. Nem fog haragudni rád. Eljövünk holnap is, rendben?"

Suttogta a szavakat Jimin fülébe.

Jimin nagyokat bólogatva törölgette le könnyeit, amik közül néhány belepottyant a virágok közé.
Mintha abban a pillanatban elhervadtak volna.

A hazafelé tartó buszon Jimin Hoseok vállára hajtotta fejét, és a virágcsokron tartotta világtalan tekintetét.
Haragudott magára, mert egyszer sem látogatta meg Jeonggukot.
De még nem ébredt fel ebből a rémálomból.
Még nem készült fel elfogadni a valóságot.

Hoseok haza kísérte Jimint, de nem lépte át a lakás küszöbét.

"Köszönöm."

Lehelte ajkai közül Jimin, aki az ajtónak támasztotta fejét, miközben a csokor ernyedten lógott kezében.

"Nincs mit köszönnöd, Jimin."

Hoseok minden szavát megnyomta, ezzel nyomatékosítva, hogy nem tartozik neki emiatt hálával.
Megszeretné menteni Park Jimint.
Kiszeretné húzni abból a feneketlen gödörből.
De nem vár semmit cserébe.
Csak annyit, hogy Jimin engedje, hogy vigyázzon rá és hogy ott legyen mellette.
Csupán ennyit.

Jimin remegő ajkait beszívva lépett Hoseokhoz, és ölelte át idősebb barátját.
Minden porcikájával éreztetni akarta, hogy ő már pedig nem veszi természetesnek azt, hogy Hoseok ott van mellette.
Igyekszik, mert nem szeretné elveszíteni őt is.

Hoseok lágyan simogatta a nála alacsonyabb fiú hátát, és megint belepuszilt a hajába.

"Holnap is itt leszek."

Eresztett meg egy gyenge mosolyt Hoseok, majd lefelé kezdett baktatni a lépcsőn.

Jimin könnyfátyolos szemével nézett utána, majd bement a lakásba.
A csokrot egy vázába helyezte a nappali egyik polcára, a többi mellé állítva.
Sorban sorakoztak a liliomcsokrok; valamelyik még frissen virágozva, valamelyik már elszáradt szirmokkal.

Jimin egy csokrot sem dobott ki.

A szobájába ment, ahol szokás szerint a gyászoló sötétség fogadta.

Nem várhatja el Hoseoktól, hogy megmentse, ha ő maga nem tesz semmit ennek érdekében.
Tudja, hogy tovább kell lépnie.
De még mindig annak a feneketlen gödörnek a mélyén kapálózik, ahova Jungkook lökte bele.
Egyszer.
Aztán másfél évvel az elutazása után még mélyebbre lökte Jimint az üzenetével.
Másodszor.
De jött Hoseok, aki kinyújtotta Jimin felé a kezét, viszont még mindig nem tudta elérni és megfogni azt a fiatal fiú.

Lerogyott az ágyára, és engedte, hogy a könnyei folyóként ússzanak az arcán, az ágyneműbe torkollva.
Gondolkodott.
Nem tudja, hogy mi fog ki sülni belőle, de ha egyszer már segített átvészelni a bajt, akkor talán most is működne.

Ezért elment a telefonjáért.

"Szia Jeongguk, itt Jimin.
Kérlek, ne haragudj rám, amiért egyszer sem látogattalak még meg. Minden nap próbálok kimenni hozzád, de képtelen vagyok szembenézni a valósággal.
Tudod, épp, mikor kezdtelek elengedni, akkor mértél rám egy újabb csapást. Azóta sem tudom magam túltenni ezen. Talán, ha évekkel később tudtam volna meg, amikor már sikerült újra boldognak lennem, akkor könnyebb lenne. Igen, akkor egészen biztosan könnyebb lenne.
De így? Ez az egész felemészti a szívem és az agyam, és rosszabbnál rosszabb gondolatok fordulnak meg a fejemben.
Az egyik, ami amitt gyűlölöm is magam, az az, hogy haragszok rád. Mérhetetlenül csalódtam benned Jeon Jeongguk, amiért nem engedted, hogy melletted legyek. Mert így mégcsak elbúcsúzni sem tudtam tőled. Egy utolsó alkalom, ami nekem nem adatott meg. Persze tiszteletben tartom a döntésed, hiszen nem tudhatom, hogy én hogyan cselekedtem volna egy ilyen helyzetben.
Azóta felkerestem a szüleidet, akik mindent elmondtak nekem. Elmondták, hogy még az utolsó napjaidon is csak rám gondoltál. Miért Jeongguk?
Annyira haragszok rád, amiért nem vallottál nekem szerelmet. Minden másképp alakult volna. Talán megtudtalak volna menteni. Nevetségesen hangozhat, de tényleg így érzem. Minden szeretetemet oda adtam volna, csakhogy meggyógyulj. Azon a napon, amikor meghallgattam az üzeneted, egy angyal karjai közé vetettél Jeongguk. Te voltál az, aki egy gödröt ásott nekem, amibe bele is löktél, de te is voltál az, aki egy megmentőt küldött nekem.
Hoseok azóta minden nap velem van. Szó szerint minden nap. Szerelmes belém. Ezt ő mondta. Egyszer meg is csókolt. Azt hiszem, hogy én is szeretem őt, mert vissza csókoltam, és nem a te ajkaidat kerestem Jeongguk. Az ő ajkaira vágytam, Jung Hoseok egész lényére.
Azt is mondta, hogy várni fog rám. Nem számít, hogy mennyi ideig leszek a padlón, mert ő kitart mellettem. Nem értem, hogy miért várt eddig, hiszen egy lépcsőházban lakunk. Bármikor közeledhetett volna felém, de ő sem lépett. Ebben hasonlítotok. Nem értem, miért tettél ennyire tönkre Jeongguk. Boldogok lehettünk volna. Boldoggá tettelek volna. De ez nem csak a te hibád. Én is ugyanúgy bűnös vagyok, mert én sem vallottam neked szerelmet.
Minden nap gondolok rád, és ha ez lehetséges, egyre jobban hiányzol. Tudod, Hoseok azt is mondta, hogy megszeretne engem menteni. De ha én nem teszek ennek érdekében semmit, akkor ő se tud segíteni.
Soha nem foglak elengedni Jeongguk, mindig szeretni foglak, de nem engedhetem, hogy elmenjen mellettem az élet. Erőt fogok venni magamon, mert te is ezt kérted tőlem. Nem akarom, hogy csalódj bennem, ezért megígérem, hogy mindent megfogok tenni annak érdekében, hogy újra boldog legyek.
Nélküled, de Hoseokkal. Ő befoltozta azt az űrt bennem, ami miattad keletkezett. Szeretném neki meghálálni. És neked is elszeretném ezeket mondani, úgyhogy megfoglak látogatni. Viszek neked egy liliomcsokrot, a legszebbet, a legillatosabbat, és megfoglak látogatni.
De előtte megkell csókolnom Hoseokot, és elmondani neki, hogy én is szeretem őt. Mert szeretem.
Téged is szeretlek, Jeongguk.
Örökké, és mindig."

Megnyomta a küldés gombot.

Címzett: Jeongguk, aki egyszerre taszította a porig és emelte a fellegekbe.

VÉGE