Love yourself [Vmin x Sugakook]

Második fejezet - Új fiú

Jungkook

Sosem voltam az a tipikus mintadiák. Pontosabban olyan voltam, mint mindenki más; előfordult, hogy jó, és az is, hogy rossz jegyet szereztem.  Igaz, mindig megkaptam érte a sajátos büntetésem, de attól függetlenül én is eljártam iskola után a barátaimmal,  sőt. Legtöbbször suli idő alatt. Mindig egy domb mögötti réten loptuk a napot, mint, akiknek semmi dolga nem volna a nap további részében. És talán tényleg így volt.
Mi hatan, úgy éreztük ott magunkat,  mintha szabadok lennénk. Nem szidott, vagy szólt ránk senki, nem történt semmi baj. 
Alig tizennégy éves voltam, mikor megismertem őket. Azóta a legjobb barátaim, ők már akkor is azt az életmódot folytatták. Valójában tényleg nem tettünk ott semmit, főleg mióta Yoongi talált egy matracot, és odacipelte a többiekkel. Kisikálták,  azóta pedig valaki mindig feküdt rajta.  De nem is bánom, ugyanis akárhányszor valami történt, első utam a domb volt.
Még, ha nem is voltak ott, akkor is kellemesen éreztem magam. Valahogy nyugtató; mert az a hely az volt, maga a mesék birodalma. Sohasem akartam, hogy véget érjen, hogy azok a utálatos felnőttes teendők tönkre tegyék. 

Nem is olyan rég történt az egész, két teljes éve, hogy elköltöztek ebből a városból. Sose felejtem el azt az időt, meghatározó volt, az már biztos. Az év első felében semmi említésre méltó nem történt, azonban mikorra már tavaszt írtunk, jött Ő. Az a személy, aki akarattal vagy akaratlanul, de segített mindannyiunknak. 

Az a nap sem kezdődött másként, mint a többi. Már jó ideje Jiminre vártunk, általában ő hozott kaját, mindennap. Sietősen igyekezett felénk, meglepő módon ahelyett, hogy szétossza az ennivalókat, csak durcásan leült mellénk a fűbe. Érdeklődve néztem rá, hogy mi a baj, mi történt, de mielőtt bármit is kérdezhettem volna, Yoongi hyung* megelőzött. A kérdezett csak gondterhelten sóhajtott. És akkor történt meg, az első találkozásunk. 

– Nálam van a kaja! – lépett elő Isten tudja honnan egy magas, barna hajú fiúcska, akit az Istenért nem tudtam hova tenni. Nem ismertem, az iskolában láttam még, de még a Jimin osztályában sem, illetve a többiek haverja sem volt, de még a városból se volt ismerős.
Közelebb sétált, majd mintha teljesen természetes volna, beleejtette legfiatalabb hyungom ölébe a szatyrot. 

– Elvette őket, mikor ki akartam jönni a boltból – szólalt meg Jimin. – Kifizette, és azt várja, hogy megköszönjem. Nem tudom, miért kéne, pláne, hogy nem kértem, hogy tegye meg. Ráadásul idáig követett! Ijesztő volt! 

– Nem igaz! Ki kérem magamnak! – ráncolta össze a szemöldökét az idegen fiú. Oldalra döntve a fejem jobban szemügyre vettem, míg veszekedtek egymással. Magas, csak úgy, mint én, de szerintem egy kicsit magasabb lehet nálam, vagy ugyanakkora. A haja szépen be volt állítva, minden egyes tincs a helyén állt, a szeme érdekesen méregette a kis Chimet, mintha tetszene neki vagy mi. De, ami a legszembetűnőbb volt, talán az egyenruhája, nem ismertem azt a fajta iskolát. Azt sem tudtam, hogy létezik ilyen a városban. 

– Mindegy, ne veszekedjetek! – szólt rájuk Jin hyung, ő mindig rendet tudott tenni. – Jimin, segített, ha akarod, ha nem, illik megköszönni. Köszöni – nézett az új fiú felé. – Szeretnél ide ülni közénk? Van kajánk – nevetett fel.

Bólintott. Minden egyes mozdulatát követtem; leült, pontosan Jimin mellé. Miért érdekli őt ennyire? Egyáltalán ki lehet ő? 

– Ki a franc is vagy te? –  ült fel Yoongi hyung a matracról. Hátra néztem rá egy mosoly kíséretében; olyan vicces lesz a haja, miután elfekszi. 

– Tényleg! – nevette el magát a másik. Még a nevetése is mély hangzású. Úgy éreztem, egyre jobban érdekel az a férfi. Kíváncsi voltam rá. – Ne haragudjatok, elfelejtettem bemutatkozni! Kim Taehyung vagyok! És ti? – hajolt meg előttünk. Még a neve is jól hangzott, közelebb csúsztam, hogy beszélgetésbe elegyedjek vele, de mint mindig, most is közbe vágtak.  

– Ő itt Min Kibaszott Yoongi – mutatta be hyungot Hoseok. Felnevettem, ahogyan a többiek is. Szegény hyung pedig megsértődve folytatta. 

– Akkor én is bemutatom az egész csapatot! Aki az előbb bemutatott, az nem más, mint Jung Bebaszott Hoseok, mellette az a lila hajú Kim Szókratész NamJoon, Kim Eomma SeokJin – mutatott be minket szépen sorjában külön fajta gúnyos megnevezéssel. Na jó, talán nem kellett volna kinevetni. – Park Mochi Jimin és nem utolsó sorban, Jeon Nyuszi Jungkook! 

A hatáskedvéért fel is húzta az orrát, majd visszahelyezkedett az eredeti állapotába. Még mindig vicces volt a helyzet, de azért hátra nyúlva hozzá megsimogattam a lábszárát. Amit persze nem nézett jól szemmel, azonnal el is húzta onnan azt a végtagját. Hogy rosszul esett - e? Igen, nagyon. És mivel nem akartam tovább gyötörni magam, ezért megkértem Chimet, hogy cseréljünk helyet.

– Jungkook vagyok, ne is hallgass a kis morcira, nem vagyok én nyuszika, csupán egy olyan bolygóról származom, ahol sok olyan lény él, és tudod, kicsit féltékeny típus. Nem tudja elfogadni, hogy nem engedem be Jeon falvára! – Direkt hangosan mondtam, hogy az említett, akiről beszélek, meghallja. Lehet, hogy Taehyung nem érti, miről beszélek,  de Yoongi igen, ez egy olyan poén, amit mindig előhozok. Kettőnké. 

***

Besötétedett, mikorra már kezdtünk széledni hazafelé. Megvártam Tae-vel együtt, míg mindenki lelépett. Megengedte, hogy becézzem, és megbeszéltük, hogy mostantól legjobb barátok leszünk. Elterveztük, hogy mi még nem megyünk haza, állítása szerint nem nagyon járt még errefelé, messze lakik, a város másik oldalán, ezért úgy gondoltam, miért is ne mutathatnám be neki. Sétálás közben ismerkedni kezdtünk. Őszintén szeretek vele beszélgetni, olyan mintha réges-régóta ismernénk egymást. Talán közünk lehetett egymáshoz az előző életünkben. 

– Szép ez a hely! – nézett körbe mosolyogva a kivilágított utcán. Bár tavaszra járt, esténként mégis egy picit hideg volt még akkor. – Köszönöm a mait – pillantott rám, miközben megborzolta a hajam –, ha te nem lettél volna ott, talán Jinen kívül senki nem beszélt volna velem! 

Kicsit zavarba hozott az érintése, amitől el is pirultam, és csak azt reméltem, hogy úgy gondolja, mindez a hidegnek köszönhető. 

– A többiek sem rossz fejek, csak meg kell szokniuk téged. Umm... Holnap is eljössz, ugye?

–

Hát, persze. De te nem fázol? – dörzsölte össze a tenyerét, melegítésképp. Bólintottam, mire megfogta a kezem, és húzni kezdett.  A közelben lévő éjjel-nappalihoz igyekeztünk. Mit akarhat? 

– Jó napot! – léptünk be. – Van valami meleg étele vagy innivalója? – tért rá a lényegre Taehyung, én meg csak lehajtott fejjel imádkoztam, hogy ne ismerjen fel a nő. Még a végén elpletykálná apámnak, hogy ilyen késő este kint flangálok. 

– Sajnos csak teával szolgálhatok! 

– Uhh, az jó! – örült meg, és sietett volna velem a pulthoz, azonban én kihúztam a kezem a markából. Nem akarom, hogy meglásson.
Szerencsére Tae-nek ez fel sem tűnt, és már a forró teákkal a kezünkben léptünk ki az utcára. A nő volt olyan kedves, hogy megmutatta neki hogyan is működig az automatája. Szerintem tudta, ki ne tudná? Mindegy. Mindenesetre jobb volna, ha az a gép a bolton kívül lenne. 

Mindezek ellenére jól esett a meleg ital, nem volt olyan hideg, hogy szükség legyen rá, mégis édes gesztus volt tőle. Ezután sajnos gyorsan eltelt az idő, túl sok mindenről beszéltem vele, mégis annyira kevés dologról, hogy mire észrevettük hajnali kettő órát ütött az óra.

Mennie kellett... 

----------------

hyung: koreai megszólítás, általában fiatalabb fiúk használják idősebb fiúkra, de kizárólag akkor, ha szoros kapcsolatban állnak egymással. Illetve egy öccs is így szólítja a bátyát.