I'll make her mine /Enyém leszel/

4.Rész

___CAMERON___

  A reggeli út során Sam nem hagyott nyugodni.
  -Mivan veled pajti?? Úgy el vagy mostanában.. hmm kalandozva?!-tette fel kérdőn az egyik kezét.-Figyelj. Tudom, hogy most jön a kapitány választás, és emiatt stresszelsz. De Philip könnyű pálya lesz. És tudod.. ha kell egy kis ösztönzés, Kelly szíves örömest segít..-kacsintott, én meg majdnem orrba nyomtam.
  -Te meg mi a francról beszélsz?? Még az elején te tiltottál tőle mert bolond.. Most meg csak úgy rámtukmálod??
  -Ember... Nyugiii!! Én csak azt mondom, ezernyi lány van még az iskolában, és mind csak arra vár hogy jól megfektessék a formás kis testüket.-nyomkodta a vállam.
  -Sam.. Te beteg állat!!-röhögtem, de aztán folytattam.-Tudod, most valami másra vágyom..
  -Komoly?? Na mire?
  -Hát.. Nem is tudom. Valami komolyabbra.
És Sam ahelyett hogy az utat figyelte volna, engem mustrált, majd beleröhögött az arcomba.
  -Cam.. Amilyen nyár áll mögöttünk!!!!!!!-kiáltotta a kocsiból-Nem mondhatod egyszerűen azt, hogy valami komolyabbra vágysz... Hány lány hempergett az ágyadban? Vagy inkább... más ágyában VELED.. Ne csináld tesó.. Rád sem ismerek. Annyi összetört szíííív... annyi elveszett szüzesség.. És ez mind a TE lelkeden szárad. Ezután nem szállhatsz csak úgy ki.-röhögött tovább.-És mellesleg, a kapitányságodhoz is jobb ha van egy nagy támogató csapatod. A sok lány aki bomlik érted. Nem pedig, hogy egy lányra koncentrálj.. micsoda felháborodás lenne ott...
    És ahogy ezeket mind a fejemhez vágta.. Rájöttem, hogy tényleg ez az igazság. Hogy én tényleg ilyen vagyok. Nem tehetem meg ugyan ezt egy olyan különleges lánnyal, mint amilyen Eli... Jobbat érdemel ezerszer, mint amilyen én vagyok. Az iskoláig az út csendben telt, sokáig örlődtem ezeken a szavakon..
  Amikor kiszálltam a kocsiból még Sam szólt nekem.
   -Héj! Én csak azt akarom, hogy boldog legyél. Oké pajti??-hátra sem néztem, de biccentettem egyet, hogy tudja jelen voltam.
  "De mi van, ha én nem vagyok boldog. Nem így.. Mi van, ha nekem már más a boldogság?"
   Miután beértem a suliba, rögtön a szekrényhez mentem, aztán be a terembe, nehogy valaki megállítson. Legalábbis az az egy illető ne..
   Ebédnél láttam, hogy besétál a nagy diákokkal teli helyiségbe, és kutat a szemével. Egész nap kerültem, ha tehettem, inkább más úton közelítettem meg az éppen aktuális termet. Így most is fogtam magam, és kikocogtam a pálya melletti lelátóra. Ott ilyenkor nincsenek, meg amúgy is hideg van most. Pont jó, hogy egyedül legyek.
   Mi lenne ha egyszerűen csak nem beszélnék vele? Ha már a rég betanult figyelmen kívül hagyásba foglalnám őt is bele... A nagy gondolkodásom pont ő szakította félbe. Személyesen.
   Kisétált az ajtón, és a lelátót végigfürkészve megpillantott engem, integetni kezdett, és felém indult.
   -Ahhhhh most mi legyen????-hajtottam le a fejem..-Így nem tudom figyelmen kívül hagyni..

  -Huhh, téged is nehéz ebben a nagy iskolában felkutatni..-lépdelt a lépcsőkön, ahogy a közelembe ért.-Vagy netán kerülsz engem?
  Mondani akartam valamit, pontosan nem is tudom hogy mit, de amint megláttam azt a szemernyi kétséget a nagy, kékes-zöld szemében, elfelejtettem mindent.
  -Miért gondolsz ilyen butaságokat?-nyomtam oldalba, egy kissé feszült mosoly kíséretében. Jónak láttam valami másról beszélni.-Kérdezhetek valamit?
-Huhh hát persze!-mosolygott vissza rám.-Mi lenne az?
-Hát én téged mindig a papírjaidba temetkezve látlak. Mik azok?-néztem rá komoly tekintettel, és ekkor egy kis idegességet pillantottam meg a szemében. Fél percig hallgatott, majd szégyenlősen elkezdte.
-Tudod, az apukám rendező.. Szinte soha sem látom.. Csak ritkán, és akkor is dolgozik valamin. Úgy gondoltam, ha írok egy remek forgatókönyvet, akkor majd többet leszek vele. Mondjuk ez már nem az első könyvem..-a végét már a szájrágcsálás közben nem nagyon lehetett hallani.-De most ennek annyi.. össze vissza folytak a betűk, sok oldal teljesen oda lett..-görbült le a szája, amitől nekem is rossz kedvem lett.
Megfogtam a vállát, és magamhoz húztam. A mellkasomhoz préselődött, én pedig a haját kezdtem el cirógatni.
-Nem veszett oda semmi!! Tudom, hogy meg tudod csinálni. Ha pedig valamiben kell segítség,-ekkor eltoltam magamtól, hogy rám tudjon nézni- én itt vagyok, és segítek!
A szemei csillogtak, az arca kipirult, a hosszú haja pedig egy kicsit kócos lett a piszkálástól. De gyönyörű volt. Lassan közelebb hajolt, amitől teljesen lefagytam, és a szája közeledett felém. És ekkor megéreztem a csókját pontosan a szám sarkában, azokat a puha és meleg ajkakat, amiket oly szívesen magamon éreztem volna még. Finoman elvált a bőrömtől, és kacéran rám mosolygott.
-Köszönöm! De előtte inkább szedd össze magad, nem lenne jó, ha a csapattársaid meglátnának elpirulva..-kuncogott, és gyorsan lesietett a lelátóról.
-Óóó baszki!!!!-kaptam az arcomhoz, mint egy fogyatékos, és majd elsüllyedtem, olyan szégyent éreztem...
Hogy mit ki nem tud belőlem hozni ez a lány!!