A Kimondatlan Virágzása

01

Telefonom hangos ébresztője szerint szeptember elseje van, és a gyomrom szerint is elérkezett az ítéletnap. Szerintem magabiztosan kijelentem, hogy minden diáktársam gyűlöli ezt a dátumot, hacsak nem egy másik bolygóról jött.

Függönyeimen keresztül beszűrődő, romantikus fénysugár emlékeztetett, hogy ideje felkelnem, ám legidősebb bátyám kicsit sem romantikusan törte rám az ajtót, egy vödör vízzel a kezében.
Hah, erről lecsúsztál, Evan.

Hiába a legidősebb, esze nem erről tanúskodik, habár három bátyám közül mégis neki volt a legtöbb. Na meg a legtöbb izommal és tetkóval is ő rendelkezett. Sötétbarna haja kócosan meredezett feje tetején, kék szemei ​​huncutul csillogtak, akárcsak az enyéim. Ma reggel valaki nagyon tisztán és üdén ébred.
- Jack? - középső bátyám mostanában kivételesen rendes volt velem a maga módján, ám ikertestvérem...
- Adam. Határozottan.
- Még mindig haragszol rá, hogy nem engedett el bulizni suli előtt egy nappal? - kérdezte vigyorogva.
- Nyilvánvalóan.
- Az én húgom - nevetett fel, majd kifordult a szobámból, én pedig köntösöm felkapva siettem utána. Nyolc perccel idősebb testvéremet látva prüszkölve próbáltam visszafojtani a nevetésemet, ahogy tátott szájjal, nyálcsorgatva szunyokált. Evan oda osont mellé, aztán egy határozott mozdulattal pofán öntötte. Természetfeletti gyorsasággal ült fel, majd vett minket üldözőbe, állatias hangokat kiadva.

Számítottam rá? Persze.
Gyorsabb nálam? Persze.

- Anyu!!! - visította Evan, miközben anyám mögé bújt. Leugorva a lépcsőn, épp időben értem oda mögéjük, mielőtt Adam elkaphatott volna.
- Mi folyik itt már megint korán reggel? - kérdezte anya, aki mérgesen próbált a háta mögé pillantani.
- Adam - vágtuk rá egyszerre vihogva.
- Ezt még visszakapod Lola - emelte ujját fenyegetően felém. Bosszú, édes bosszú.
- Nem az én ötletem volt - vigyorodtam el. Csak majdnem.
- Nem érdekel.
- Lola igazán befejezettétek ezt a gyerekes viselkedést - mordult fel Anyám. Másból sem áll ez a nő, csak a morogásból, és általában mindig rám mérges.
- Szép volt - jött le Jack ásítozva.
- Fiam ne kezd te is, és vegyél fel egy pólót - szólt rá az egyik kockás hasú fiókájára. Nem tudom miért zavarja, ha itthon póló nélkül vannak - Lola, veled még beszédem van.
- Már megint mit csináltam? - sóhajtottam föl. Miért mindig én?
- Semmit. Pont ezt akarom megelőzni.
- Ahh rendben - forgattam meg a szemem, miután bement a szobájába. Gyorsan lefőztem mindenkinek a kávéját, majd felvonultam a szobámba készülődni.

Arcápolás után korrektort kentem a szemem alá és kifestettem a szempilláimat. Szerencsére családunkban mindenki remek géneket örökölt, így arcunkon szinte semmilyen bőrhiba nem található, szemöldökünk természetesen dús és fogaink csak úgy ragyogtak. Persze ez köszönhető mindannak, amivel anyámat szponzorálják. Híres műsorvezető, színész és modell. Egy igazi jelenség a három tökéletes fiával, akikért ezrek vannak oda, na meg persze „tökéletes" egyszem lányával, akiért a saját anyja valamiért nincs oda, másokkal ellentétben, ami máig rejtély miért.
De persze a külvilág felé a legrendesebb anya címet is elnyerné, ha lenne ilyen verseny.

- Nem szólsz be senkinek - De - Csendben maradsz - Nem - És viselkedsz. Értve vagyok?
- Kissé nagyok az elvárásaid, nem gondolod? - mosolyogtam édesen. Miért ne viselkednék? Nem is értem miért mondja. Csak véletlenül rúgtak ki az előző sulimból.
- Ez egy elit magán iskola. Ha bármi történik, azt már nem tudnám eltusolni úgy, mint az előzőt.
- Miért tusoltad el? Talán szégyelsz? - mosolyogtam édesen.
- Nem vitatkozom veled, csak viselkedj normálisan.

Igen valóban kirúgattam magam, hogy pontosítsak, mert anyánk valamiért úgy döntött anno egy éve, hogy engem és Adamet nem abba az iskolába irattat be, ahová másik két bátyám jár, hanem valami lepukkant rossz gimibe. Abban reménykedett, hogy ha kevesbé híres suliba járok, ott talán kevesebb balhé lesz. Azt viszont mindig elfelejti, hogy három fiú nevelt és a káoszban érzem magam igazán otthon. Főleg, ha ezzel anyámat is felidegesíthettem.

- Szoknya vagy farmer? - kiabáltam ki az ajtón, remélem, hogy hallják.
- Szoknya - kiabálta vissza Evan.
- Hosszúnadrág – Adam, tőled nem is vártam mást.
- Rövid szoknya, nagyon rövid - szólt a szomszéd szobából Jack.
- Undi vagy - feleltem semleges hangon. Jacknek kissé túltengnek a hormonjai.
Ő egyáltalán nem félt a fiúktól, sőt, ezüsttálcán kínálgat nekem mindenkit. Adammel ellentétben, aki szerint inkább egy apácazárdában lenne a helyem, ahol senki még csak rám se nézhetne. Evan ennek a keveréke szerencsére, ő megtalálta az egészséges középutat, amit egy rendes báttytól vár az ember. Összességében az elvük a fiúknak, amire én utólag jöttem rá csak, hogy minden közelebbi barátuknak tabu. Na már most valaki ezt megérti elsőre, valaki másodszorra vagy épp sokadszorra, de mindig megérti. Lehet tényleg jobban járnék, ha már most apácának vonulnék, mert így nem nagyon találok magamnak senkit. Még csak csókolozni se csókolóztam rendesen. Nyilván egyéb másról ne is beszéljünk. Maradok az a típus, aki először összejön valakivel, és majd ha úgy érzem, akkor elvesztem azt a bizonyos szűzességet. A komolytalanok kerüljenek, nem pazarlom az időmet ilyenekre.
Nekem egy olyan srác kell, mint a bátyáim. Nincsenek húsz évesek, de olyan férfiasan néznek ki, akár egy felnőtt férfi. Magabiztos úriember, aki meg tud védeni. Őszinte, hűséges stb. A sablon dolgok. Ja és ne legyen szőke. Az fontos. Valamiért egyáltalán nem jönnek be a szőkék. Meg kicsit apámra is emlékeztetnek, lehet azért se. Na mindegy.

Egyenes, sötétbarna hajamat kibontva hagytam, majd egy fekete farmert és egy testhez álló, kissé kivágott fehér felsőt vettem fel. Ennyi csak belefér.
- Naaa neeem, valami gallérosat vegyél - jött be az ajtón Adam.
- Harminc fokban? Biztos, hogy nem, így is elég nagy szenvedés lesz hosszú gatyába lenni.
- Tesó hagyjad már - jött be Evan is.
- Most már lassan kell neki egy pasi - Jack úgy érzem, te ma megakarsz halni – Meg kell mutatnia bájait.
- Dehogy kell.
- Fogadjunk egy nagyobb összeget, hogy idén bepalizik. Adok fél évet.
- NEM! - vágtuk rá egyszerre. Azért persze sunyiban Evan kezet fogott vele. Hurrá.
- Gyerekek, gyertek! - kiabált anyánk lentről. Befújtam magam gyorsan a parfümömmel és lebattyogtam a fiúk után - Álljatok oda, csinálok rólatok egy képet - Ja, igen, a külvilág felé nyilván boldogok vagyunk a suli kezdése miatt. Kamu.

Evannek szerencsére van jogosítványa, meg egy drága autója, úgyhogy nem kell sűrűn buszoznom. Anyósülésre behuppanva becsatoltam magam és már suhantunk is a pokol felé. Minél közelebb értünk, annál nagyobb lett a gombóc a gyomromban, persze a fiúk pontosan tudták, miért.
- Nyugi Húgi nem lesz gond. Ismernek minket, nem mernek majd beléd kötni. Én se merek - nyugtatgatott Evan.
- Nem azzal van a bajom, hanem a másfajta közeledéssel.
- Amiatt ne aggódj. Majd én gondoskodom róla, hogy ne legyen kedve senkinek próbálkozni - Köszi, Adam, te is igazán megnyugtató vagy.

Leparkoltunk, majd a kocsiból kipattanva megnéztem a következő három évem megrontóját. Hát, legalább szépnek szép, de mégiscsak egy iskola.
- Na gyere, megmutatjuk kikhez is tartozol - karolta át a vállamat Jack. Már a parkolóban is sokan bámultak minket, de amint beléptünk a suliba, szinte minden szempár ránk szegeződött.
- Kissé rosszul érzem magam - húztam össze magam.
- Nyugi majd megszokod. Máris láttam pár srácot, aki kiszemelt magának.
- Hát ezzel nagyon megnyugtattál, köszi Tesó.
- Tudtam én, hogy a kanok megnyugtatnak - vigyorodott el. Megfojtom ma még.
- Megkérünk minden kedves diákot, és kollégát, hogy kezdjék meg a kivonulást az udvar felé, hogy megkezdjük az idei évnyitót - szólalt meg a hangosbemondóba egy férfi, gondolom az igazgató. Na kezdődjön a móka.