Harry vigyorogva ugrott be Draco mellé a jó meleg ágyba, majd magára húzta a takaró ráeső felét. Odakinn szállingóztak a hópelyhek, és fogvacogtatóan hideg volt; a Griffendél-torony üres hálótermének ablakára jégvirágokat rajzolt a fagy, ám benn kellemesen langyos hőmérséklet uralkodott. Legalábbis a pincehideghez szokott mardekáros kellemesnek érezte, Harry inkább csak langyosnak, ezért is ugrott be olyan sietősen mellé az ágyba.
Draco örömmel karolta át Harryt, és nyomott egy puszit az ajkára. A griffendéles megveszekedetten vigyorgott, mintha felcsipeszelték volna két oldalt az arcát, amitől a másik fiú néhány további puszi és csók után gyanakvó arckifejezést öltött, mivel ez a furcsa feldobottság percek elteltével sem tűnt lanyhulni.
– Veled meg mi van? – kérdezte végül szerelmét. – Megátkoztak Vigyorex-szel?
– Nem, csak... Csak eszembe jutott valami – felelte Harry, és szemében ördögi fény csillant.
– No. És micsoda? – érdeklődött a mardekáros. Kicsit kényelmetlenül kezdett mocorogni. Ha kedvese szemében ilyen eszelős fények villóztak, az sosem volt jó előjel. A múltkor is úgy végezte, hogy füstölgő ánusszal kellett felkeresnie Piton professzort valami ellenszerért. Merlinnek hála, tudott rá adni valamit (apropó, honnan ismer ő ellenszert ilyen „balesetekre"? Habár jobban belegondolva Draco inkább nem akarta megtudni), nagyon nem szeretett volna Madam Pomfrey elé járulni az ilyen jellegű problémáival.
– Az, hogy megígérted, hogy egyszer majd megmutatod, hogyan...
– Nem! – jelentette ki kategorikusan Draco, mihelyst rádöbbent, miben sántikál Harry, és a nyomaték kedvéért távolabbra húzódott az ágyban.
Harry töretlenül somolygott tovább, és lassan odacsusszant hozzá. Ha valami iszonyúan idegesítette Dracót, az a kis mocsok griffendéles szívós kitartása volt. Eddig még mindig megszerezte tőle, amit akart, és nagyon úgy nézett ki, hogy most sem lesz másként.
– De bizony, megígérted.
– Igen, tudom, hogy megígértem, de...
Ki tudja, melyik delíriumos pillanatában ígért meg ilyen hülyeségeket. Lehet, épp Harryn vagy Harry alatt feküdt egy fél üveg Lángnyelv whiskyvel a gyomrában, a kis rohadék pedig kihasználta a helyzetet. Ilyenkor Draco hajlamos volt mindenféle marhaságra, mint például szerelmet vallani, örök hűséget esküdni, meg hasonlók. Na de ilyen orbitális baromságot azért eddig még sosem csinált. Kezd végleg elmenni az esze? Harry tehetett az egészről, ez egyértelmű volt.
– Az ígéret pedig szép szó, ha megtartják, úgy jó – nézett rá Harry fensőbbséges, „az én oldalamon áll az erkölcs" tekintettel, amitől Draco mérgesen mordult egyet.
– De azt nem mondtam, hogy mikor tartom be. Ráér még...
– Most akarom látni.
– Miért fontos ez neked ennyire?
– Azóta izgatja a fantáziám, mióta először megemlítetted, hogy ilyet is tudsz. Egyszerűen nem hagy békén a gondolat. Birizgál, ott motoszkál folyton az agyamban, és nem tudok tőle szabadulni, mmhhh... – Harry lehunyta a szemét, és nyögött egy aprót. Draco érezte, hogy kezd forrósodni a feje. Nem igazán tudta, hogy ez vajon azért van, mert olyasmire akarják rávenni, amit nem akar, vagy valami egészen mástól... Mérgesen elhessegette az érzést. – Akarom, érted, akarom, hogy megmutasd. Muszáj megtudnom... – suttogta Harry. Nedves, rózsaszín ajkai Draco szeméhez közvetlen közel formálták a szavakat. Draco nyelt egyet.
– De ez olyan... Még soha senkinek nem mutattam meg – felelte kissé magas hangon.
– Előttem felesleges szégyenlősködnöd – mosolyodott el Harry immár olyan szélesen, hogy Draco már attól tartott, visszafordíthatatlanul kinyúlik az arcbőre, és normál állapotában csak löttyedten fog lógni, mint egy bulldognak. – Azok után, amiket egymással kipróbáltunk, ez igazán csekélység lenne – búgta azon a bársonyos, csábító hangján, amelynek hatására Draco két mozdulattal szokta letépni róla a talárt. Draco megköszörülte a torkát, és egészen az ágy széléig hátrált.
– Én... én nem tudom, hogy képes vagyok-e...
– Ó, kérlek, annyira, de annyira vágyom rá, hogy megmutasd! Tudom, hogy imádnám. Egy pluszt adna a vágyaimnak... – Próbált volna megint közelebb kerülni, de Draco megálljt jelezve felemelte az ujját.
– Te perverz vagy.
Harry ezen is csak vigyorgott.
– Ez csak most tudatosult benned?
Draco agyában az a rémséges gyanú vert gyökeret, hogy ha ez így megy tovább, tényleg be kell mutatnia... Na nem! Azt már nem!
– Ez... komoly rákészülést igényel... lelkileg. Nem megy ám csak úgy – hazudta. – Ráadásul, más, ha néznek. Úgy nehezebb. Majd egyszer ráveszem magamat. Majd. Egyszer.
– Olyan hosszú ideje ábrándozom már erről. Kérlek! Csak egy rövidke időre mutasd meg. Csak egy egészen picike pillanatig, légyszi, csak éppen hogy elkezded, és már abba is hagyhatod. Óóó, könyörgök – rimánkodott Harry szívszaggatóan.
Draco feje kezdett megfájdulni. Meg az ágyéka is, de ezt sosem vallotta volna be magának. És ekkor neki is támadt egy ördögi ötlete.
– Lehet, de ismétlem, csak lehet, hogy elgondolkodom rajta, ha te meg cserébe hajlandó vagy kipróbálni velem azt a pózt, amiről abban a kis magazinban olvastunk, amit Pitontól csórtam el, miközben kotyvasztotta az ellenszert a füstölgő... Mindegy.
Harry arcára mintha egy pillanatra rámerevedett volna a vigyor. Aztán a fiú hirtelen felült, és karba tette a kezét.
– És még én vagyok perverz!
Draco elégedetten kuncogott.
– Valamit valamiért.
– Hogy gondoltad, hogy én... úgy... – hüledezett Harry remegő ajkakkal.
– Azt hittem, ennyit megér neked a dolog – mondta Draco ártatlanul, és a körmét kezdte nézegetni.
– Le sem tagadhatnád, hogy mardekáros vagy – morgolódott Harry, aztán elhagyta a száját egy cifra káromkodás.
– Imádom, amikor ilyen mocskosan beszélsz – mosolygott rá Draco. – Kedvem támad tőle kipróbálni azt a bizonyos pózt – tette hozzá, és már nyúlt volna Harry felé, ám most ő hajolt messzebb.
– Azt ugyan lesheted! – A szeme szikrákat szórt. Draco erre egy hosszút sóhajtott. – Ne is álmodozz ilyenekről! Mi vagyok én?
– Hát jó, ha nem, hát nem. Nem erőszak semmi – vonta meg a vállát a másik. – De akkor ugye nem bánod, ha ennek következtében a kis bemutató is elmarad.
Harry leeresztette a vállát, és úgy nézett rá, mint egy kisgyerek, aki az imént tudta meg, hogy idén elmarad a karácsony.
– Azt nem teheted!
– Hát, én már hajlandó lettem volna az alkura, de ha te nem akarod, tényleg nem muszáj.
– Egye fene! – vágta rá Harry összevont szemöldökkel és meggörbült háttal. Draco erre felröhögött, hogy a nyál is kicsordult a szája szélén. – De te kezded! – adta ki az utasítást Harry.
– Gondoltam – morogta Draco kevésbé vígan, és sóhajtott még egy nagyot, majd ő is felült. – De ehhez koncentrálnom kell. És előtte át kell változnom.
– Nem mondod – nézett rá Harry. Draco hozzávágta a párnáját. Aztán összeszorította a szemét. Harry izgatottan leste. A mardekárosnak pár pillanat múlva hosszú bajuszszálai nőttek, fehér szőr kezdte borítani az arcát, a nyakát, majd minden bőrfelületét, a teste egyre kisebb lett, míg legvégül egy hófehér macska ült ott Harry mellett az ágyon.
Harry boldogan nyúlt érte, aztán hanyatt feküdt, és a mellkasára emelte a pompás állatot.
– Most pedig rajta, mutasd meg – mondta neki. Az állatka savanyúan nézett rá ragyogó, szürke szemével. – Gyerünk, senki nincs itt rajtunk kívül, egy árva lélek sem fogja megtudni, mire vagy képes, és én sem mondom el senkinek, erre mérget vehetsz – simogatta meg a feje búbját, és egy puszit is nyomott az orrára, amitől a jószágnak csak még fancsalibb lett az ábrázata. – Nem kell tartanod tőle, hogy cikizni kezdenek – puszilta meg megint az orrát. – És gondolj arra a pózra.
Ez mintha végre beindította volna a motort, mert Draco erre letette a fejét Harry mellkasára, hátracsapta a fülét, majd pár feszült pillanat múlva felzengett a torkából egy halk kis morókálás. Harry elolvadt, mint a hóember. Simogatta Draco selymes szőrét, hallgatta a lágy dorombolást, és közben kinézett az ablakon, amin túl odakint hatalmas hópelyhek táncoltak a levegőben. Később magához ölelte a macska sovány testét, és ettől kisvártatva mintha a dorombolás is enyhén felerősödött volna. Tökéletes pillanat volt. Nem hiányzott semmi.
Aztán véget ért a csoda, Draco visszaváltozott.
– Óóó, nemár ilyen hamar – óbégatott Harry immár az embertestű Dracót ölelve.
– Demár. És mintha azt mondtad volna, idézem: „Csak egy egészen picike pillanatig, légyszi, csak éppen hogy elkezded, és már abba is hagyhatod." Ugye, hogy ugye.
Harry elhúzta a száját, de azért látszott rajta, hogy boldog.
Aztán Draco egy pálcalendítéssel magához szólította a korábban már említett sajtóorgánumot.
– Na, akkor – kapta el a levegőben. – Melyik pózt is néztük ki? – Letette az ágyra az újságot, és lapozni kezdte. Harry erre megugrott, de szerelme még időben visszairányozta őt egy Invitóval. – Nem szöksz meg, aranyom – nevetett. Harry csak megforgatta a szemét. – Nem, kedvesem, most nem úszod meg – vigyorgott, és megnyalta a száját. – Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó. És készülj, mert hamarosan füstölni fogsz...
Ups! Ten obraz nie jest zgodny z naszymi wytycznymi. Aby kontynuować, spróbuj go usunąć lub użyć innego.
