Come to surface - Felszínre török

210 7 0
                                    

Kategória: ifj. irodalom

Részlet:
"Oly sok éven keresztül a víz mélyén voltam. De most, úgy ézem, a fejem súrolja a felszínt. Hallom a sirályokat, érzem a víz fodrozódását. Azt hiszem, a több éven át tartó légszomj végre csillapodni fog..."

Tartalom:
Madison Jefferson egy tizenhat éves lány. Mégis, oly sok próba elé állította már az élet. Egyik csapás a másik után. Kiskorában megölték az édesapját. Rá három évre, édesanyja rákban meghalt. Legjobb barátnője elköltözött, s ugyan ebben az évben borzasztóan összeveszett nagynénjével, s nem beszélnek egymással már régóta. A jegyei minden erőfeszítése ellenére rohamosan romlanak, s kirúgták a futballcsapatból is.
Most szilveszter van. Úgy gondolja, a következő év is balszerencsék és tragédiák sorozata lesz. Ám, mikor kipillant az ablakon, látja, új szomszédaik lesznek. Egy fiatalabb házaspár és a vele körülbelül egyidős fiúk, aki nem melleslek a legdögösebb pasi, akivel életében találkozott.
Kialakul köztük valami? A fiú felszínre tudja-e segíteni Madisont?
A lánynak vajon az lesz élete leghatalmasabb baklövése, hogy beleszeretett a fiúba?

Borítóterv:

Borítóterv:

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Ötleteim könyvekhez (ELVIHETŐK)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora