Tökéletes Katasztrófa (csábításból jeles ff.)

Hehehehe...

Valamikor hajnalban kelhetem fel. Alexy feje a vállamon pihent, míg Armin eltűnt. Óvatosan kibújtam a fiú alól és testvére keresésére indultam.
Armint a közös szobájukban találtam meg, xboxozott. Kopogtattam az ajtón, mire fél szemét levette a képernyőről és köszönt. Intettem neki és a fürdőszoba felé vettem az irányt. A fiúknak hatalmas volt a fürdő.... termük. Kétszer akkora volt, mint a hálójuk és üvegteteje volt. A félhomályban még így is lehetett látni a szoba berendezését: egy dupla mosdókagylót márványból, egy medencényi kádat, oldalán millió színes csappal, a mellékhelység egy tolóajtóval volt elkülönítve, ezenkívül egy jakuzzi és egy szauna is helyet kapott, a hatalmas szekrényekről nem is beszélve, amelyekben puha töröközők sorakoztak használatra várva. A hivalkodó berendezés tökéletesen tükrözte az Osvald-házaspár stílusát; eltúlzott, túldíszített. Ahogy botorkáltam a kád (medence?) fele sikeresen felrúgtam egy kint felejtett drónt. 

Kinyitottam a két kedvencem csapomat, a lilát, ami levendula illatú vizet engedett, míg a fehér egy olyan habfürdővel dúsított vizet, ami egy óra múlva is masszív habrétegként fedte be a víz felszínét. Beleereszkedtem a langyos vízbe és jólesően elnyújtóztam a kádencébe. Fél órán keresztül áztattam magam, éreztem, ahogy a levendulás víz kimossa belőlem az összes feszültséget, haragot és csalódást. Amint felfrissültem kimásztam belőle és felvettem a tegnapi ruháim. Nagy lendülettel mentem kifele, de megint elbotlottam abban a szarban. Szitkozódva kaptam fel a drónt és vittem a feltételezett tulajhoz.

 - ARMIIN!!! - toppantam be a szobába, mire a fiú megszeppenve pattant fel a szőnyegről, a konzol kiesett a kezéből. - Ez mi a jó retkes kecskefasz??? - a kérdéssel egyidejűleg neki is csaptam szerencsétlen játékszert.

 - Héé! Ő itt Poro. A legjobb barátom - ölelte magához a drónt.

 - Ez most komoly??? Egy League of Legends karakterről nevezted el??? - néztem rá kikerekedett szemekkel. - Ezen kívül, ez a szar mi a halált keres a fürdőben?

Armin pár másodpercig némán nézett rám, majd megszólal - bár, ne tette volna...

 - Amikor a múltkor fürödtem, elfelejtettem bevinni az iPadem és a drón volt a legegyszerűbb megoldás - vallotta be.

Csak a szemem forgattam; nem tudtam, hogy miért kellett neki pont fürdés közben, vagy egyáltalán hogy tudta irányítani azt a szart, de nem is érdekelt. Inkább hagytam játszani és visszamentem a nappalijukba, ami már üres volt. Ezek szerint Alexy a konyhában lehetett, mert amikor itt vagyok, mindig ő szokott lenni a szakácsunk. A kanapé mellől összeszedtem a telefonom és akkor vettem észre a huszonnyolc (!!!) nem fogadott hívást. Húsz Castieltől, egy apától és hét anyától. Hoppá... Először Castielt tárcsáztam. A bátyám már második csengésre felvette  - bezzeg máskor hívhatom hússzor, ő akkor se veszi fel...

 - Hol vagy Dakota???? - kiabált bele a telefonba.

 - Csak nyugiii, ez a hangerő leviszi a fejem... Arminéknál vagyok.

 - Hogy a mocskos életben legyek nyugodt, Dakota??? Délután eltűntél és azóta semmi hír felőled!Utoljára a parkban láttak Lysanderrel és azóta semmi!!

 - Oké, tudooom.... - jééé, a bátyus aggódik értem... ilyen se volt még. - Kérlek ne haragudj rám, sietek haza.

 - Megyek érted! - azzal lecsapta a telefont.

Remegve csúsztattam a zsebembe a telefont. Féltem - jogosan. Ha Castiel jön értem, akkor nagyon nagy bajban vagyok.

Alexy-hez nem mehettem, náluk aranyszabály, hogy ameddig az áfonyafejű barátunk főz, addig ki vagyunk tiltva a helységből; Armint pedig nem akartam zavarni. Jobb dolgon nem lévén leültem a kanapéra. Anyáékat nem akartam felhívni, rohadtul nem hiányzott a fejmosásuk. Ha rendes szülők akarnak lenni, akkor legyenek itthon velünk és viselkedjenek szülőként!

Tíz perc múlva felharsant egy autó kürtje. Kényelmesen kimentem a házból és megindultam a matt fekete BMW felé. Útközben a fiúknak hagytam egy üzenetet, hogy el kell mennem. Castiel kinyitotta az anyósülés ajtaját és haragosan figyelte, hogy beülök. 

Az a pár perc, ameddig a bátyám hazavitt, kínos csendben telt. Karba tett kézzel ültem a vörös hajú fiú mellett. Teljes figyelmét a vezetésnek szentelte, túl dühös volt a beszédhez, mellette a telefonja rezgett állandóan, ő ügyet se vetett rá, én viszont belepillantottam, ezt is kár volt. Az az idióta kurva állandóan írogatott neki. Nem olvastam el az üzeneteket, már Deborah nevének a látványa is felidegesített. Én sem akartam megszólalni, ha megteszem, az az életünkbe is kerülhet. Castiel túl heves vérmérsékletű, ha ő is megszólal, akkor nem fog tudni az útra koncentrálni és könnyen felcsavarodnánk egy fára. 

Castiel beállt a kocsival és elállította a motort, abban a pillanatban kivágódtam az autóból és Deborah robbant be a garázsba. Falatnyi, rózsaszín hálóinge felett egy apró, fehér selyemköntöst viselt, lábát pedig egy szőrös mamuszba bújtatta. Szemei dagadtak és vörösek voltak, tökéletes, (pót)haja pedig kócos. Szipogva vetette magát Castiel karjaiba és nyávogott, hogy mennyire aggódott értünk. Drága bátyám a haját simogatta és próbálta megnyugtatni, közben a szemével üzent nekem, hogy takarodjak be, ha jót akarok. Bementem a házba és egyből az étkezőasztal felé vettem az irányt. Leültem a helyemre és felkaptam egy almát. A gyümölcs zöld volt, ropogós és lédús, a lehető legjobb. Amíg vártam a párost lassan eszegettem.

Nem sokkal később ők is bevonultak. A lány Castiel derekát ölelte, amikor odaértek az étkezőhöz a bátyám elküldte Debbie-t és leült velem szemben. 

 - Hogy lehetsz ennyire felelőtlen? - kérdezte. - Egész éjjel téged kerestelek! Nem tudtam, hogy hova mentél, elérni nem tudtalak! Az egész várost felkutattam, mentem a kórházba, a rendőrségre, nem tudtak rólad semmit. Kicsit lehetnél felnőttebb. Nem akarom azt eljátszani, amit hét éve. Tudod, hogy szólnod kell, ha nem érsz haza időben! - Castiel mindig így nevezte a szüleinket, Ők.

 - Nem vagyok már tíz éves! Tudok vigyázni magamra! Nem vagy sem a testőröm, sem a gyámom, hagyj ezekkel!

 - Ameddig én vagyok az idősebb, én tartozom érted felelősséggel, fogd már fel!

 - Az a másfél év semmi! 

 - Ne merészelj így beszélni velem! Ha még egyszer elszöksz, akkor nem tudom, mit csinálok veled, ha megtalállak! Egyszer elég volt átélni.

 - Tíz éves voltam, elindultam a nyaralásról egy hátizsákkal, igazad van, nagyon elszöktem! Itt vagyok. Bocsánat, hogy vannak barátaim, akik sokkal inkább viselkednek a csatálomként, mint a saját rokonaim! - ezzel a felrohantam a szobámba.

 - Dakota! Várj! - kiabált utánam - három hét szobafogság!

Az emeleti folyosón mentem végig, amikor Deborah-ba belefutottam. A lány gúnyosan vigyorgott rám. Mindent hallott.

 - Szép kis veszekedés. 

 - Te kurva! - kiabáltam és nekiestem.

A lány sikolyaira Castiel is feljött. Dühösen szétválasztott minket, engem pedig a karomnál fogva bevezetett a szobámba.

 - Elég legyen, Dakota! - és magamra hagyott.