Alszik a város

Kikötő

Azon kaptam magam, hogy már megint a bőrt tépdesem a számról. Összefogtam sűrű hajam a tarkómon és ráhúztam a kapucnit. Az órámra néztem. Két perc még, és jönnek. Hátraléptem a fa mögé. Leguggoltam a gyökerekhez, és a hátizsákomba kezdtem pakolni az oda előzőlegesen elkészített üvegeket. Hatalmas huppanással valaki földet ért a kerítés mellett. Felnéztem, de addigra a fekete árnyék átrohant a parkon, figyelmen kívül hagyva a jelenlétem. Elstartoltam a búvóhelyemről és azonnal a nyomában voltam. Rohantam, hogyan a lában bírta és végül utol értem. Megragadta a karom és úgy futottunk tovább, ki az éjszaka fényeiben úszó utcákra, végig a gyaloghídig, le a folyópartra, ahol ismét fák közé futottunk. Egy törzsnek csapódva fékeztem le magam a lejtőn, és hangosan ziháltam. A fülemben zubogott a vérem és fájt a gyomrom. Kihúztam a hajam és lelöktem a kapucnit, ahogy felemeltem a fejem, hogy több levegőhöz jussak. Az utolsó kifújt levegővel felnevettem. Az árnyék ugyan így tett, lelökte fejéről a kapucnit, mellém lépett, magához húzott és szorosan megölelt. Beleszuszogott a fülembe és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Hol van Max?-kérdeztem az ölelésből kibontakozva.
- Nem tudom. Az árkádoknál még biztosan mögöttem futott, hallottam a cipőjét csattogni a betonon. a kerítést viszont már egyedül kellett megmásznom. Hoztad?-nézett gyanakvóan a hátizsákomra. Megemelte, azután elégedett mosollyal visszatette. Az üvegek összekoccantak, ahogy emelte.
- Nyilván- válaszoltam tettetett szarkazmussal.
- Helyes - bólintott, és rácsapott a vállamra.
- Fussunk, mint a kibaszott őzek!- Hallottuk Max félreismerhetetlen hangját, majd később jellegzetes szőke fürtjei is megjelentek, ahogy kecsesen egy fának csapódva ő is megérkezett. - Baszki, akkorát estem a muskátlisba, hogy az hihetetlen- röhögött és csatlakoztunk hozzá mi is. Zeelo hozzám lépett és öleléssel köszöntött. Krisznek a kezét tartotta, a fiú belecsapott, majd megölelték egymást.
- Mehetünk?- Nézett körbe.
- Még Odira várunk.
- Nem úgy volt, hogy Rheáékal jön kocsival?
- De, csak aztán úgy döntött lehúzza a tízórát.
- Addig igazán elkezdhetnénk, nem?- kérdezte Max és a táska után nyúlt.
- Nem. Ott jön- szólt Krisz és felfelé mutatott. A lány a domboldalon sétálva még alacsonyabbnak látszott, mint amilyen valójában. A Hold fényében tisztán láthatóak fekete haja ahogy szelíden a vállára hull. Inget visel. Integetünk neki, ő pedig a gát oldalán indulva egyenesen hozzánk szaladt. Sorban mind megöleltük Odit, aki lelkesen ecsetelte, hogyan lett 22 szerződése aznap amivel átvette a vezetést az egyik legkiemelkedőbb értékesítő kolleginájától. Lassan lépkedtünk a stég felé és pakoltuk a hátizsákjainkat a csónakba. Odival kényelmesen helyet foglaltunk, a fiúk pedig evezni kezdtek. Lassan ringatózott a csónak, mi pedig csöndben voltunk. Csak a folyóba merülő evezőlapátok suhanása és csobbanása adta utazó zenénk monoton ritmusát.

Kikötöttünk. Hátizsákjainkat a vállunkra véve lassan kikecmeregtünk a csónakból. Még mindig szó nélkül baktattunk fel a stégen és léptünk az erdei ösvényre. Az erdő zajos volt, záraz avar és rőzse tört a talpunk alatt, megzavartuk az erdei állatok éjjeli rutinját. Krisz vezetésével letértünk az ösvényről, ami fehér négyzetben kék csíkkal jelölt turistajelzéssel volt ellátva. Röviden mentünk felfelé az emelkedőn, kiértünk a tisztásra, melynek közepén ott állt a faház. Patak jött le a hegyről és egyenesen a ház mögött kanyarodott el. Onnan folydogált lassan lefelé tovább. Az éjszaka sötétkék fényébe furakodott a faház ablakain kiszűrődő sárga lámpafény. Nyitott ajtóval ott állt Rhea okkersárga Trabantja, a keréknyomok egy ritkán használt, de jól kitaposott úton kanyarognak, amelynek vége elveszett az erdő sötétjében. Rhea sötétkék pólót és farmert viselt tornacipővel és mivel eléggé hűvös lett mostanra kapucnis pulóvert vett fel hozzá. Barátja Szaki éppen Max hatalmas katonai táskáját emelte ki a csomagtartóból, amikor odaértünk. Rheát mindenki öleléssel köszöntötte, ám természetéből adódóan viszonylag gyorsan kibújt az ölelésekből. Szaki meleg kézfogása enyhülést adott elgémberedett ujjainknak. Max kivette kezéből a táskát és segített a többi cuccot is bepakolni. Belépve a házba bántotta szemünket a hirtelen megnövekedett fénymennyiség. Rhea kocsijából poggyászainkon kívül előkerültek a hangszereink, takarók, műanyag evőeszközök és tányérok, konzervek, dugóhúzó és különböző bontó szerszámok. Próbáltunk a konyhában viszonylag gyorsan helyet találni az oda való dolgainknak. Odabent Tyler az asztalon ülve egy kortárs verseskötetbe merülve kivonta magát házigazdai kötelességei alól és velünk mit sem törődve tovább lapozott. Leraktam egy élelmiszerekkel teli kosarat a konyhapultra, a nappaliba sétáltam, leültem Tyler mellé, átkaroltam a nyakát és alig érthetően egy "sziát" dünnyögtem, mert széles válla az arcomba nyomódott. Válaszul puszit nyomott a homlokomra, de továbbra sem emelte el tekintetét a sorokról. A kezében tartott ceruzával (szokásához híven), aláhúzta az egyik sort és gyorsan megjegyzést biggyesztett a lap szélére. Figyeltem, amit csinált és még mindig a nyakában csimpaszkodtam. A ceruzát a lapok közé tette és becsukta a könyvet. Kibontakozott az ölelésemből és elindult Krisz felé. Szó nélkül, de mosolyogva kezet fogtak, megölelték egymást, majd ezután a többieket is köszöntötte. A hátizsákjainkból előkerültek a sörös dobozok, cideres üvegek, házi készítésű szörpök és persze pálinkák. A konyhapulton már ott sorakoztak a minőségi borok, Rhea apja borászatban dolgozik, alkoholkedvelő társaságunk hatalmas örömére. Krisz egy kis dobozt helyezett a nappali közepén álló sötétbarna faasztalra. Jelentőségteljes mozdulattal kiemelte farzsebéből a telefonját és a doboz aljára helyezte. Mindenki szó nélkül követte az utasítást. Rhea, aki éppen ekkor lépett be az ajtón két kezében tartva egy hatalmas babzsákot, közénk lépett, megfordult és leengedte öléből a fotelt, farzsebéből kivillantva hófehér Lenovóját. Krisz a hajoló lány farmerjából egy mozdulattal kikapta a mobilt és a dobozba helyezte. Rhea a szemét forgatta a fiúra, de nem foglalkozva tovább ezzel, levágta magát a most elhelyezett fotelbe. Mikor minden telefon a dobozban hevert Krisz lezárta és a vitrinbe tette. Újabb hétvége veszi kezdetét itt, a béke szigetén. Az asztalon ültem és figyeltem a barátaimat. Odi a konyhaszekrénybe pakolta az odavalókat, rendet teremtve az ide-oda lepakolt dobozokkal teli házikóban. Rhea a babzsák fotelben ülve könyvet olvasott, miközben hagyta, hogy a kanapén ülő Szaki a haját piszkálja. Tyler a nappaliban sétálgatott fel alá, nehezen viselve mobilja (és így barátnője) hiányát. Krisz eltűnt a szemünk előtt, arra tippelek, hogy az emeleten mászkál. Az emeleten három hálószoba van, csak ahová a ház íratlan szabályai szerint nem szabadna bemennünk. Mindenki a nappaliban alszik, együtt, matracokon, ki, hol talál magának kényelmes helyet. A hálók tiltott terület. Tyler szigorú szabályok közé szorított bennünket ezzel kapcsolatban. A hálók üresen állnak, csak az éjjeli szekrényeken lapul még egy-egy poros Biblia, az ágyneműk szépen összehajtva, rajtuk Ty mamája által készített huzatok. Krisz az egyetlen, aki szabadon jár, kel az egész házban. Lefekvéshez készülődve előkerülnek a nagypárnák a pokrócok a szekrényekből, a hálózsákok kibomlanak, mindenki elfoglalja szokásos helyét. Szaki egész testtel elnyúlt a kanapén, mellette Rhea ölelve a babzsák fotelt, rajta elnyűtt takaró. A puha szőnyegen Odi készített két személyre fekhelyet, velem osztozik rajta, utánunk Krisz bontotta hálózsákját, Max felfújt matracon hevert, végül keretet adva a szobának, újabb kanapé, amin hatalmas kupac takaró alól kandikál ki két csónakláb, amit Tylernek tulajdonítunk .Odi még frissen mosott haját dörgöli, azt mondja, majd ő leoltja a villanyokat. Tompa kattanással sötétbe burkolózunk a takaróink alatt. Így lett este és reggel az első nap.