Függöny mögött a világ...

 Nemecsek Ernő belebújt a vastag kabátjába és hosszú sálját háromszor is a nyakára csavarta, hogy biztosan ne fázzon meg. Ezek után a fejébe nyomta a sapkáját és késznek nyilvánította magát arra, hogy lemenjen a sarki boltba venni egy kis teához való citromot. Az ilyen havas, téli időkben már csak ez hozott neki boldogságot. Szerette ezt az évszakot, de csak bentről a meleg radiátor mellől volt kellemes. Utálta, hogy hamar megfázik és azt, hogy kiszárad a keze és a szája. Azt viszont imádta, ahogy a hó ropog a talpa alatt, és a sapkáján megmaradt pelyheket is szívesen nézegette, míg végleg el nem olvadtak a szoba melegétől. Mindig eszébe jutott, hogy ez az ő haláltusájuk, de ettől csak még érdekesebb lett az egész. Mire leért a hetedik emeleti kis lakásából, ki is melegedett. A lift régóta nem működött, így az összes lakó kénytelen volt a lépcsőt használni. Kicsit megállt, hogy levegőhöz jusson, majd kilépett a hideg levegőre. Körülnézve az utcában, rájött, hogy még több hó esett azóta, mióta utoljára kint volt. Morcosan sétált át a másik oldalra, hogy minél hamarabb a boltban lehessen. Viszont nem nézett körül, így a téli csendet egy éles dudaszó szakította félbe. Ernő elugrott a fekete autó elől, majd bocsánatot kért és dobogó szívvel lépett a járdára. Az ijedtségtől kipirosodott arccal nézett a jármű után. Mormogott valamit az orra alatt és lassan folytatta útját a célig. Valójában hamar megvett mindent, ami a teához még kellett, és már indult volna haza, mikor meglátta azt a kocsit, ami az előbb majdnem a halálát okozta. Pár pillanatig még toporgott egy helyben, aztán döntött és megállt a jármű mellett. Már talán tíz perce szobrozott ott és éppen arra gondolt, hogy most már igazán haza kéne mennie, mikor szembe sétált vele egy magas, szőke hajú férfi. Mikor megállt előtte, nem tudta mit mondjon.

- Máskor nézz körül, mielőtt az útra lépsz. - Nézett végig rajta kissé fölényesen.

- Bocsánat. - Motyogta az alacsonyabbik és már ment is volna haza, mikor ismét megszólalt a másik.

- Nem sokan jöttek volna ide bocsánatot kérni. Becsülöm. - Dőlt neki a kocsinak és még feltűnőbben nézett végig Ernőn. - Hazavigyelek?

Nemecsek végre rá mert nézni a szemben állóra.

- Köszönöm, de itt lakok nem messze. - Mutatott a panelra, amiben a lakást bérelte.

- Akkor csak átkísérlek az utca túloldalára, nehogy valaki megpróbáljon megint elütni. - Nyitotta ki az ajtót, és bepakolta a vásárolt dolgokat.

- Nem szükséges. - Jött Ernő azonnal zavarba.

- Dehogyisnem! - Zárta be a járművet. -Nem venném a szívemre, ha miattam halnál meg.

- Az előbb már majdnem kinyírtál úgyis. - Motyogta az orra alatt, kicsit elmosolyodva Nemecsek.

Az idegen felvont szemöldökkel figyelte a másikat, majd felé nyújtotta a kezét.

- Ferenc. - Mutatkozott be.

- Nemecsek Ernő. - Fogadta el az alacsonyabbik a kézfogást.

Feri tenyere meleg volt és puha, Ernő pedig szégyellte a saját kicsi, hideg kezét. Egy hosszú pillanatig egymás szemébe néztek, majd Feri megköszörülte a torkát.

- Szóval arra? - Biccentett az előbb mutatott helyre.

Ernő szó nélkül indult el a lakás felé és most a zebrán sétált át, közben nem is figyelve, hogy a másik követi-e? Nem mert hátra nézni. Akkor félreértené. Azt hinné szeretne tőle valamit. Pedig valójában nagyon régen érzett ilyet. Még azelőtt, hogy...

- Itt vagyunk. - Mondta két percnyi séta után, majd végre megfordult.

- Szép. - Állt meg a bejárat előtt. - Melyik a tied?