#4 Haláltánc

70 5 3
                                    

Író:RoniMikuzu
Kategória: Befejezett
Leírás: „Táncolj,míg el nem ér a vég..."    
Eddigi részek: 2

Hellóka nyalóka, meg minden egyéb! E „heti" fogásunk a Haláltánc című iromány, amire nem is tudom mit gondoltam elsőre. Megfogott a címe az biztos, szeretem a darkos témákat. Na de lássunk hozzá. Kedves kritikus barátnőm sorrendjét betartva fogok kritizálni én is.

A borító szerintem, mondom szerintem túl fehér, és nem illik a részek képeihez. Jó tudom, most nem kéne annyira azokhoz hasonlítanom, de nekem megakadt rajta a szemem. Sokkal inkább eltudnék egy olyan borítót képzelni neki, mint amilyen az első részhez lett készítve. Szóval igen, egy picit darkosabb lehetne, és ha már rajzos, animés karaktereket használtál a részek borítóihoz, akor megtehetnéd az alap borítóval is ugyanezt. J

A cím tetszik, megfog, legalábbis a dark témákat szerető embereket. Szóval engem totál bevonzott magába. :D

A leírás rövid, bár engem pont megfogott ez a kevés is, de szerintem ha kicsit hosszabbítanál rajta, sokkal vonzóbb lenne a történet. Illetve használj több keresőcímkét, az is segít közönséget szerezne, és ami azt illetti ajánlanám is nagyon, mert ez a történet megérdemli a több nézettséget.

Jöjjön a történet, amire mindenki várt. A lényeg spoiler nélkül, a főhősünk talál egy könyvet, amiben történetek vannak táncosokról. Nagyon tetszik, kreatív vagy, és jól írsz. Nagyon jól ki tudod rajzolni a szereplőket, a helyszínt, és úgy kb mindent. A fantáziád meg wow (igen, nagyon nagyon bejön a történet).

A szereplőkről nem tudnék sok egyebet mondani, az olvasót is nagyon jól leírod, mintha én lettem volna valójában is az olvasó. Szóval csak gratulálni tudok ehhez is!

A szöveg. Lányom/fiam csak egy dolgot tudok ezzel kapcsolatban mondani. Helyesírás. Néha fájt a szememnek amikor egy bekezdésben, egymásután következtek a hibák. Tudom ám, amikor beindul az ember fantáziája siet leírni a dolgokat, ezzel nincs is gond. DeDeDe miután végeztél a fejezet megírásával, olvasd át egyszer te, és utána vagy közben a wordban is futtasd át helyesírás ellenőrzéssel, hidd el, sokat segít! ;) (mert amúgy leginkább azzal van baj, hogy szerintem gyorsan gépelsz és összefutnak a betűk, mert amúgy teljesen helyesen írsz!)

És befejezésül MINDENKINEK NAGYON AJÁNLOM!!4! Ha rövid is, amit sajnálok, mert szivesen olvasnék végig egy egész „regényt" ebből a témából, ebből a gondolatmenetből. Én nem tudtam vele leállni, egyszerre olvastam el az egészet. Szóval kedves író, remélem nem csak egy-két rész lesz még, de ha igen is, az se gond. Keep up the good work! (és figyelj a helyesírásra)

Nem lett valami hosszú kritika, de mivel a nem valami hosszú a sztori se és spoilert sem akartam túl sokat, próbáltam a lényegre térni. További szép estét, és jó olvasást! J

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Oct 19, 2018 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Kritikák-vélemények-ajánlókWhere stories live. Discover now