Hufflepuff

Büntetőmunka

1999.9.2-9.

Kedd

- Kelj fel, Lena - rázott fel Sophie - elkésünk, már az első sötét varázslatok kivédése óránkról!
- Miii, és a többiek hol vannak? - motyogtam félálomban.
- Diana és Barbie már elmentek, kb 10 perccel ezelőtt.
- Hah, szép kis barátnők - ezzel felkeltem, hisz 20 perc múlva már kezdődött az óránk, ráadásul még a manóktól is kérni kellett egy kis kaját.
Miközben a konyhába igyekeztünk, belénk ütközött Félig Fej Nélküli Nick.

- Örvendek a szerencsének, ifjú leányok! - hajolt meg, majd "fejet" emelt nekünk.
- Mi is örvendünk, de sietnünk kell, mert lekéssük az órát, Nick! 
- Szólítson csak Sir Nicholasnak! Ha rövidebb úton szeretnétek eljutni az emeletre, azon a festményen keresztül - itt egy nőt ábrázoló festményre mutatott - eljuthattok. Ezen a helyen csak Hóborc szokott közlekedni, ráadásul teljesen Frics mentes - s ezzel elment.
- Ki az a Hóborc? - rándult fel a szemöldököm.
- Kopogószellem, nagyon idegesítő és gonosz, még Frics is utálja - ezzel hátracsapta hófehér haját Sophie.
***
- Itt de sötét van! - szólalt meg Sophie.
- Hát, még mindig jobb mint azon a száznegyvenkét lépcsőn menni. Utálok lépcs...
- Sziasztok gyerekek. Mi járatban errefelé? - egy szellem jelent meg, sötét szemekkel és széles szájjal, amin rekedtes hangot adott ki - gondoltam, ő Hóborc, és igazam is lett.
- Mi csak... - torpantam meg.
- Vigyázzatok, itt járkál a Véres Báró is - nevetett fel idegesítően.
- Véres Báró?
- Mardekár ház szelleme, rémisztő - itt vette le a hangot.
- Ne haragudj, de átengednél? - csatlakozott Sophie.
A kopogószellem azzal a lendülettel el is tűnt.

Miután kiértünk, Frics macskáját pillantottuk meg. Ó, a francba - gondoltam magamba. Ahogy jöttünk, úgy váltunk köddé.

Első nap minden órán bemutatkozással és a tananyag megismerésével kezdtük, egyszóval lazsáltunk. Nos, a keddi nap nem volt túl eseménydús, a többi nap már sokkal érdekesebb volt, mesélek inkább arról. 

Szerda
Mivel metamorf mágus vagyok, ezért nekem van egy külön órám is ennek kontrollálása céljából heti egyszer.
A tantárgyat Mrs. Shacklebol tanítja. Nagyon kedves, egykor a griffendél ház táborát erősítette.
Szerdán a klubbhelyiségből kitérve első órám Metamorphmágia volt, ezért el is siettem. Találtam egy gyűrűt a földön. Aranyozott bevonatán végigsimítottam, s egy írás jelent meg, amit nem tudtam leolvasni. Gondoltam, talán majd ha meglátja valaki a kezemen, szól.
Miután betértem a tanteremre, csekély létszámú gyerekekre lettem figyelmes.
Két griffendéles fiú, azt hiszem az egyik végzős, a másik harmadéves,
egy mardekáros lány és egy hatodéves hollóhátas.
Tíz pad van, ebből a hátsó kettőbe a két griffendéles ült, a legelsőbe a mardekáros, mellé én és mögöttem a hollóhátas.
Ez a szak ebben az évben nyílt, hisz eddig csak négyen voltak.
Dumbledore nehezen tudta rávenni a Mágiaügyi Minisztert, hogy tanítható legyen a tantárgy, mivel elég rendhagyó dolog.
A tanárnő betérése után bemutatkoztunk és jobban megismertük egymást. A harmadéves griffendéles fiút Alexnek hívják, vele jövök ki a legjobban. 


Madam Hooch órája mókásan telt.
- Gyerekek, nálam nem lesz lazsálás. Húzd ki magad, Georgina! Ha van érzéked a seprűlovagláshoz, nem lesznek bajok, ha nincs akkor meg így jártál – közölte a tanárnő.
A mardekárosokkal voltunk beosztva erre az órára, a házunk színeiben pompázó nyakkendőben álltunk sorba.

- Mondjátok utánam: Fel! – ezzel a seprűje a kezébe termett.

- Fel – hangzott el egymás után mindenki szájából.
- Fel! Fel! – egyre erőteljesebb hangon próbálkoztam.
Oldalra pillantottam, és már majdnem mindenki kezébe volt a seprűje. Miközben elbambultam, mondogattam, hogy fel, és egyszer csak megcsapott a nyele, én meg hátraestem.
Nem mondhatni, hogy nem fájt, de együtt nevettem a többiekkel. 
- Hát ezt nem hiszem el, meg vagyok áldva veletek! - sietett oda a tanárnő.
- Áucs - tapogattam ki a búbot a fejemen, miközben karon ragadtak és a gyengélkedőre kísértek.

A javasasszonyt Madam Pomfreynek hívják, a pomfritról jegyezhető meg.
Szimpatikus nő, nagyon erős jelleme van, nem tűri, ha egy betege hisztizik.
Sajnos lemaradtam az óráról, de megismertem valakit.
A mellettem lévő ágyon egy fiú volt, kezében egy könyvvel.

Miután Madam Pomfrey kiment egy kis békanyálkáért (nem akartam tudni, hogy mire kell) ketten maradtunk a kórterembe.

Senki se úgy ismer, mint aki kibírja pofázás nélkül, ezért gondoltam odaköszönök.
- Szia – pillantottam felé, és kedves mosolyra húztam a szám.
- Szia – tette le a könyvet, s kérdőn szegte rám a tekintetét.
Ezt tíz másodperces csend követte, de eldöntöttem, hogy nem hagyom kihalni a beszélgetést.

- Te miért kerültél ide? – kérdeztem, miközben jegeltem a fejem.
- Nem szívesen beszélek erről – húzta el a száját – és te?
- Csak fejbevágott a seprűm, semmi komoly. Szerintem nem kellett volna behozniuk, majd csak jobban leszek – fecsegtem
- Azt hogy hoztad össze? – görbült felfelé a szája.
- Néztem, ahogy a többiek csinálják, de a magaméra igazán nem figyeltem – vontam meg a vállam.
Felállt, s kezét nyújtotta – Snivellus Timms, mardekár – mondta.
Kezet ráztam vele, közben elmélyültem a fakókék szemeiben.

Beszélgettünk és hülyéskedtünk még egy kicsit, majd miután a javasasszony visszajött, kitessékelt a gyengélkedőről. Mielőtt még kimentem volna, utánam szólt, hogy „még beszélünk".


Klubbhelyiségembe siettem, hisz az óra már 16:36-ot ütött.
A társaim a házi csinálás közepébe voltak, ezért én is elkértem a leckét Dianától, és megcsináltuk. Mágiatörténelemből egy kéttekercses házi dolgozatot kellett írnunk a Roxfort keletkezéséről, valamint részletezni a saját házunk alapítójának az életrajzát.
***

Miután az igazgató úr jó étvágyat kívánt, megkezdtük az evést.
- Istenien főznek a manók - csámcsogta Diana
- MOGYISSÜTI! - csillogtak fel a szemeim
- Verseny? - kérdezte Barbie.
- Verseny!
Nyertem. Senki sem tud lekörözni a mogyissüti megevésében.
- Gyerekesek vagytok, nem mondták még? - ingatta a fejét jobbra-balra Sophie.

A mardekárosok asztalához pillantva egy szőke hajú lányra lettem figyelmes, aki nagyon játszotta az eszét, körülötte pedig a két csicskásának (tűnő) fiút véltem felfedezni. Nagyon antipatikus lány lett számomra már akkor, később bebizonyosodott, hogy nem hiába.
***
A klubbhelyiségünkbe ülve egy valamin kattogott az agyam: Mit csinálhat most Snivellius?

Hogy ennek utánajárjak, eldöntöttem, hogy meglátogatom. Nem a legszerencsésebb dolog kilenckor kint járkálni egyedül (ráadásul elsőévesként), de nem igazán érdekelt még akkor.

Kilopóztam, majd szerencsésen elértem a gyengélkedőre. Hallgatóztam kicsit,hogy bent van-e valaki, de szerencsémre nem volt ott Snivelliuson kívül senki.
Úgy tűnt, hogy már alszik, de az ajtónyitódásra felkapta a fejét.
- Hát te? – fordult felém.
- Csak jöttem meglátogatni téged, tudtommal nem tilos – ültem le az ágyára.

- Miért jöttél? – ült fel ő is.
- Mert barátok vagyunk, nemde? – görbült felfelé a szám.
- Köszönöm – vettel lejjebb a hangját.

- Hoztam valamit, amivel elüthessük az időt – ezzel kártyalapokat vettem elő.
- Hát ez meg mi? – fürkészte a lapokat.
- Mugli játék, ha szeretnéd, megtanítalak játszani.
Közelebb húztuk az asztalt, majd elmagyaráztam a szabályokat neki. (Egyébként unoztunk)
Játék közepén járhattunk, mikor...
- Az ott mi a kezeden? – kérdezte tőlem.
- Metamorphmágia órára sietve találtam, miért? Tiéd, vagy ismered a tulajdonosát? - érdeklődtem 
- Metamorphmágia?
- Majd később elmondom, tiéd a gyűrű?
- Nem, de nekem is van egy ilyenem, és szintén találtam – vett elő a zsebéből egy szinte ugyanolyan darabot – azt hallottam, hogy ha ráírunk valamit, a megfelelő párján megjelenik ugyanaz, ez egy jó üzenettovábbító.
Ki is próbáltuk, működött. Megbeszéltük, hogy ezen keresztül beszélgetünk többször is.

Későre járt, ezért a hálókörletembe indultam. Ekkor még semmit se tudtam arról,hogy Frics éppen kint járőrözik Mrs.Norrissal együtt.
Sötét volt, és véletlenül ráléptem Mrs.Norris farkára, aki felvisított.
Frics odasietett a lámpásával együtt, de én már eltűntem onnan. Már épp hogy megkönnyebbültem, amikor Hóborcba ütköztem.
- Már megint te, kislány? – röhögve végig"szaladt" rajtam.
- Ssssss! – susogtam rá, de késő volt.
A gondnok ott termett, és a ruhámnál fogva rángatott Bimba Professzor szobájáig,felkeltve a tanárnőt.
- Ezt az elsőévest a klubbhelyiségen kívül találtam! – kárörvendett Frics.
- Mit kerestél kint, bogaram? – vont kérdőre csípőre tett kézzel.
- Én csak... alva jártam! – improvizáltam.
- És ezt ki fogja neked elhinni?
- Ööö...Maga? – itt kidülledtek a szemei – maga biztos nem – tettem hozzá.
Felfelé huzogált szemöldökkel nézett, ez által konstatáltam, hogy ennek nem lesz jó vége.
Miután elmondtam az igazságot, büntetőmunkát kaptunk. Nem csak én, Sni is.
Nagyon sajnáltam, hogy miattam kell egy hétig dolgoznia, ráadásul mindkét háztól 20-20 pontot vont le.


Megírtam neki a gyűrűn keresztül, ébren volt, válaszára várva szörnyű nagy bűntudatot éreztem. Írta, hogy nem az én hibám, de... de az volt.