A vadász és ő 💔

A tisztáson egy lány és egy férfi állt, egymástól kellő távolságra. A férfi harminc körül járhatott, a lány csupán tizenkilencnek nézett ki, valójában azonban kétszáz is elmúlt már. A vadász mozdulatlanul nézett farkasszemet a lánnyal. Méregzöld szemében elszántság tükröződött. Ez az a vámpír, akit hónapok óta kitartóan üldözött. Már régóta érzett elmondhatatlan gyűlöletet a fajtája iránt. Efféle szörnyetegek végeztek a szüleivel, még mielőtt a hatot betöltötte volna. Akkor elhatározta, hogy életét a vérszívók elleni harcnak szenteli és bosszút áll, kerüljön bármibe.

A bosszú ára azonban több volt, mint gondolta volna. Megtalálta ugyan a vámpírokat, akik végeztek a szüleivel, még csak meg sem sérült az elpusztításuk során, viszont ehhez be kellett lépnie a Vadászok Szövetségébe. Ez az a szervezet, amely elhatározta, hogy végleg megszabadítja a világot e démoni teremtményektől, s ezért összegyűjtötte a legtehetségesebb embereket, akik hajlandóak voltak harcba szállni irányításuk alatt. Nagy szerencsétlenségére, a mi vadászunk túlságosan tehetségesnek bizonyult ahhoz, hogy elengedjék, miután bosszúját bevégezte. Már rég nem ő irányította a sorsát. A Szövetségnek sajátos módszerei voltak arra, hogy maradásra bírják a békevágyó tagokat.

A Szövetség jól haladt a faj kiirtásával. Nem adtak második esélyt, még elsőt sem. Nem számított, hogy ölt-e már embert az ellenség, vagy békésen próbál élni. Ha vámpír, meghal. Ilyen egyszerű. Ezek a szörnyetegek megérdemlik a halált! - ez volt a mottójuk.

Idővel a vadászt megbízták az utolsó élő vámpírhercegnő kivégzésével. Nemrég intézték el ugyanis az uralkodó családot, csupán a lányuknak sikerült elmenekülnie. A hercegnő azóta bosszúból megtizedelte a vadászok számát. Kétségkívül a legtehetségesebb vámpírról volt szó, ezért is küldték ellene a legtehetségesebb vadászt. Kezdetben nem akarta elvállalni a küldetést, arra hivatkozva, hogy már éppen eléggé lecsökkentették a vámpírok számát, épphogy pár harmadrangú és a hercegnő maradt, ám felettesei ezt nem támogatták. S hogy jobb belátásra bírják, az öccse életével zsarolták. Viszont azt is megígérték, hogy ez lesz az utolsó küldetése, ha kívánja, így végül kényszeredetten a lány nyomába eredt.

Eljött az idő. Most végre elnyeri fáradozásai méltó jutalmát - vagy éppen büntetését? A férfi feléje lendült. Vállig érő, kékesfekete haja meglibbent a szélben, miközben éles kardjával célba vette gyönyörű áldozatát. A lány nem mozdult. A vadász, bár sosem vallotta volna be, kivételesen vonzónak találta derékig érő, bíborvörös haját, amely úgy hullámzott, mint a viharos tenger. Elcsodálkozott tökéletes alakján, angyali arcán, magával ragadó kacaján, amellyel minden újabb sikertelen próbálkozását díjazta, és elveszett abban a mélykék szempárban, mely kezdettől fogva állta szigorú tekintetét.

Kilencvenkilenc napja kapta a megbízást a vámpírlány ellen. Kilencvenkilenc napja megállás nélkül a nyomában volt, de eddig sohasem volt képes néhány percnél tovább a közelében maradni. A lány mindig lerázta. Most azonban mintha kezdene kifáradni. Ez egyszer nem jár túl az eszemen! - döntötte el magában a férfi, bár legbelül sajnálta, hogy bántania kell. Nem ez a lány volt az ellensége. Az igazi ellenségével már rég végzett, így most inkább tartotta hóhérnak magát, mintsem hősnek.

Már éppen csak egy fél méter választotta el attól, hogy a bűbájjal kovácsolt pengét a démoni teremtés húsába mártsa, amikor a lány arcán halvány mosoly jelent meg.

- Még várnod kell egy kicsit - mondta a vadásznak, miközben a körülöttük lévő erdőből sötét, árnyszerű lidércek ugrottak a tisztásra. Megtámadták őket. - Most össze kell dolgoznunk - javasolta, ellenfele reakcióját várva -, különben mindkettőnkkel végeznek!