A fekete ajtó

1.rész-A kórházban

-Biztos nem lehet megmenteni?Egészen biztos?-zokogta a nő.

Én azt hittem ott helyben fullad meg a könnyeiben.Negyven év körüli lehetett,csinos volt és elegáns.A sírástól viszont már úgy szétkente a sminkjét,hogy már csak egy zombit láttam magam előtt.

-Hölgyem,mindent megpróbáltunk,de egy ekkora zuhanást 100%,hogy senki sem élne túl.

Ránéztem a (halott) lányra.Az egész teste tele volt zúzódásokkal,ráadásul az egyik lábát sehol sem láttam.Aztán az arcára tévedt a tekintetem.Szív alakú volt és (halottan is) gyönyörű.Dús,barna haja még mindig az arcát csiklandozta.A szeme kék volt valaha.És ha már itt tartunk minek hagyták nyitva a szemét?Ez számomra olyan,mintha egy olyan embert temetnének nyitott koporsóban,aki szét van placcsanva. Újra a nőre szegeztem a szemeimet.Egyre keservesebben zokogott.Már-már fulladozott.Az orvos csak annyit,tudott tenni,hogy kedvesen átölelte.

Nyugtatgatta.

De hiába.Egy szülő,aki gyermekét valaha elvesztette,soha többet nem szabadul ettől a sebhelytől.Mindig ott lesz neki.Elég annyi,hogy egy apukát lásson aki kézen fogva megy a gyerekével.Lehet,hogy egy idő után nem minden másodpercben ezt látja.De,minden másodikban igen.Vannak sebhelyek,amiket sem mások,sem az idő,sem pedig az ''új'' nem gyógyít meg.

Ez a nőnek idén a 13.látogatása.Lassan egy egész esztendeje megy ez.A nő gyászol és a mellette álló orvos részvétét fejezi ki.A nő nem akarja még feladni.Nem akarja eltemetni lányát.Elhiszi,hogy egyszer csak szeretett gyermekének újra dobogni kezd a szíve.

És ugyanúgy nem vettek észre.Pedig ott álltam az orruk előtt.