4. rész

12.7K 380 9
                                    

- James? - kérdeztem remegő hangon.
- Szia bébi. - válaszolta, az a személy akit a világon a legjobban gyűlölök. Jamesszel tavaly nyáron jöttünk össze és majdnem fél évig együtt voltunk. Én szakítottam vele, mert egyszer amikor anya nem volt itthon akkor áthívtam filmet nézni, és az este nem éppen úgy alakult ahogy terveztem, mert James bepróbálkozott és én mondtam neki, hogy még várni akarok, de ő egyszerűen rámvetette magát és majdnem megerőszakolt. Azóta nem láttam mert anya azt mondta neki hogyha mégegyszer idejön akkor lelövi.

És most itt volt. Itt állt a küszöbön. Rövid nadrág volt rajta és egy mintás ing. Feltolta a napszemüvegét szőke hajába és közelebb lépett, miközben becsukta a bejárati ajtót.
- Épp erre sétáltam és láttam, hogy anyukád elhajt. Nem akarsz szórakozni? - kérdezte és kaján mosolyra húzta száját. Lassan elindult felém én pedig a falnak szorultam.
- Na válaszolj bébi, jól ellennénk nem gondolod? - mondta, és végig húzta a kezét az arcomon, majd az állam alá nyúlt és maga felé fordította az arcomat. Bele borzongtam az érintésébe és szinte elájultam a félelemtől.
- Hagyj! - csak ennyit tudtam kipréselni a a számból.
- Na mi van? Elvitte a cica a nyelved?
- Hagyj békén és ne érj hozzám! - mondtam sírós hangon, de ő egyik kezével lefogta a kezeimet és rányomta a száját az ajkaimra. Éreztem, hogy a másik keze a nőiességemhez vándorol. Felhúzta a ruhám alját és a bugyimon keresztül simogatni kezdett. Potyogtak a könnyeim. Megpróbáltam ellenállni, de túl erősen tartott.
- Segítség! - kiabáltam. És megpróbáltam kiszabadítani a kezeimet de kiment belőlük az erő.
- Nyugi bébi, relaxálj, neked is jobb lesz ha élvezed. - suttogta a fülembe, és az egyik ujját éreztem magamban. Elhagyta a számat egy sikoly de ő rögtön rátaspasztotta nagy kezeit az ajkaimra.
- Ne itt sikongass, hanem majd az ágyban. -suttogta a fülembe és kihúzta belőlem az ujját majd a fenekem alatt megemelt és áttobott a vállán mint valami rongybabát és átvitt a mappaliba ahol a kanapéra dobott. Megpróbáltam menekülni de rámvetette magát és kezeimet a fejem fölött összekulcsolta.
- Hé! - hallottam egy ismerős hangot a konyha felől, amire James is felkapta a fejét. Harry volt az, ott állt a konyhaajtóban és minket nézett. Majd egy pillanat alatt itt termedt és egy olyat húzott be Jamesnek, hogy rögtön kifeküdt. Harry felemelte Jamest és kivitte a házból, majd pedig hallottam a bejárati ajtó zárjának kattanását. Vissza sietett hozzám én pedig a nyakába borultam és még jobban kezdtem sírni.
- Kö-szö-nöm. - mondta sírva és belefurtam a fejem a vállába. Biztonságban éreztem magam.
- Mit csinált veled az a bunkó fasz? - kérdezte és szorosabban ölelt.
- Csengettek, én pedig azt hittem, hogy te vagy az és ezért ajtót nyitottam, viszont nem te voltál ott hanem, hanem ő. Bejött és elkezdett csókolgatni én pedig megpróbáltam ellenállni de lefogott. - mondtam egy szuszra aztán a szemébe néztem.
- Jól van, mostmár nincs semmi baj. Itt vagyok.

Helló Skacmik! Itt a kövi rész remélem tetszik!

A bébicsősz (H.S)Onde histórias criam vida. Descubra agora