Múlt.Minden ami fontos volt,a szennyes múlté...Bár soha ne tudtam volna meg azt,hogy ki volt a bátyám,és hogy ki vagyok én...Bár soha ne ismertem volna meg őt,aki a feje tetejére állította életem...
-Azt hiszed egyedül vagy?-kérdezte egy fájdalmas m...
Unottan bámultam az igazgatói iroda ajtaját,akkor már vagy fél órája,ugyanis az említett berendelt az egyetemre,mert akkor már vagy két hete nem jártam be az órákra.Valójában ez egyáltalán nem érdekelt,ahogy semmi más sem.Egyedül csak őrült,zavaros gondolataimra tudtam figyelni...
-Nara,kis asszony...örülök,hogy végre látom...-törte meg gondolatmenetemet,egy ismerős,és akkor rohadt idegesítőnek gondolt hang...Fáradtan az ajtóban ácsorgó alakra pillantottam,aztán mit sem törődve mosolygó képével,vágtam egy grimaszt.
-Ja...én is.-motyogtam orrom alatt,ám tudtam,hogy az igazgató hallotta szavaim...tudtam,mert az addigi vidám arckifejezését,rögtön felváltotta valami egészen más.Talán döbbenet...Ez csak fokozódott,mikor mit sem törődve az illemmel,elsétáltam a férfi mellett,és az iroda belsejében elhelyezkedő fotelig meg sem álltam.Ledobva arra magamat,újra szembe találtam magam az igazgató furcsálló tekintetével...
-Nos,nem is tudom,hogy hol kezdjem...egy ideig aggódtam,hogy beteg,hiszen ön nem szokott hiányozni.Talán valami baj van?-szólalt meg újra az előttem ülő férfi,mire csak fáradtan megtekertem a fejem.Baj az volt...ám hiába is mondtam volna el,úgysem értette volna.Nem,ahogy senki más sem.Egyedül kellett szenvednem...
-Ja,baj az van..-mondtam,farkas szemet nézve az engem egyre értetlenebbül bámuló alakkal.
-Tudok esetleg segíteni?-kérdezte újra a negyvenes éveiben járó férfi,mire újra megtekertem fejem,ám akkor inkább voltam dühös,mint fáradt,hiszen semmi kedvem sem volt arról csevegni,hogy mi is a problémám.Arról meg pláne nem,hogy mit fogok csinálni az öreggel,ha nem állítja le magát,ugyanis az adrenalin ereimben,egyre csak emelkedett,ami semmi jót sem jelentett,hiszen akkor képtelen voltam uralkodni magamon...
-Igen,azzal ha befogja,és békén hagy.-mondtam ,miközben kezeim ökölbe szorítva pihentek oldalam mellett,és miközben próbáltam higgadt maradni...Az igazgató tátott szájjal bámult rám,miközben a falon kattogó óra egyre hangosabban ketyegett..idegesítő volt...
-Nem tudom,mi ütött magába,de ha nem jár be az óráira,én esküszöm,hogy...-hadarta dühösen a férfi,ám mondandóját nem tudtam befejezni,hiszen egy kívülről jövő kopogás az ajtón félbeszakította,csak úgy,ahogy engem is,hiszen éppen akkor akartam felburítani az öreget,a kanapéval együtt,amin tehénkedett...
-Ki az?-kiabált ki az öreg,eközben szemeit egy pillanatra sem levéve rólam.Ám ennek ellenére sem figyeltem rá,hanem a hirtelen megmozduló ajtót figyeltem,aztán az azon belépő alakot.Ahogy végigmértem,az alkalommal az én szám maradt tátva,és én voltam az aki nem jutott szóhoz...
-Te meg mit....-kérdeztem,ám mielőtt végig mondhattam volna dühtől izzó,döbbent szavaim,a kanapén elterülő alak megelőzött.Annyira bemostam volna neki egyet...
-Jó napot.Kim Taehyung vagyok,az új diák.-mosolygott az említettre a pulzusom kétszázra felcsesző alak...Az idétlen igazgató egy hamis mosollyal képén felállt,aztán meghajolt majd kezet fogott nyomkövetőmmel,aki egy sunyi mosolyt villantva felém viszonozta a góré gesztusát.Erre megforgatva szemeim próbáltam felfogni az,amit hallottam.Ha addig gondolkodtam azon,hogy bejárjak e,akkor ott biztosan befejeztem e tevékenységemet...
-Üdvözlöm...egy kicsit korábban érkezett...megtenné,hogy helyet foglal pár percig,míg a hölggyel...
-Ja..de nincs túl sok időm.-grimaszolt a fiú az igazgatóra,minek köszönhetően halkan elnevettem magam.Ő egy pillanatra felém kapta tekintetét,majd összehúzta szemeit,és kilépett a folyosóra.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
