loser club

second

Idegesen topogok a lábammal a földön és várom, hogy valaki, azaz Aspen kilépjen az igazgató sötét és poros szobájából. Minden második percben az órámat lesem és magamban számolgatom a másodperceket. Mintha egy halálos ítéletre várnék, pedig semmi ilyenről nincs szó. Megint megnézem az órám. 8:36. Lassan becsengetnek. Lassan megigazítottam a nyakamon a pólóm gallérját és felálltam. Abban az egy szent pillanatban kicsapódott az ajtó és a kívánt szőkés hajú lány lépett ki bentről. Becsukta maga mögött a hatalmas fa nyílászárót, majd felpillantott. Szemeink összeakadtak egy másodpercre, majd megindulva felém egy szoros ölelésben részesített.
- Hát te, mit csinálsz erre felé?- vonta fel aranyosan a szemöldökét és játékosan belebokszolt a vállamba.
- Cs-csak téged vártalak- rántottam meg a vállam- Na meg l-lógok neked a b-bakelittel- néztem le rá.
- Majd a terembe visszaadod- legyintett- Megyünk?- indult meg, majd egy gyerekes mosollyal az arcán tovább haladt. Nevetve utána futottam. Mikor mellé értem átkarolta a hátamat és így sétált mellettem.
- Szabad t-tudni, hogy most m-miért voltál ott? Csak n-nem baj van o-otthon?- húztam magamhoz közelebb, hogy a szembe jövő diákok is elférjenek az így is szűkös folyosón.
- Igazából, nem megy otthon minden jól és tanácsot szerettem volna kérni, de a végén egy egész komoly beszélgetésbe keveredtem- húzta el finoman az ajkát a mondat végére.
- U-ugye tudod, hogy n-nekem bármit el m-mondhatsz?- engedtem el a folyosó közepén és szembe fordultam vele. Sóhajtva szembe fordult ő is velem és egy fáradt pillantást vetett rám.
- Igen, Jaeden, tudom, de nem vagy valami lelki szemetes, hogy mindent a nyakadba aggassak. Hidd el, ha bármi olyan van, el fogom neked mondani. Ígérem!- kulcsolta össze a kisujjainkat. Már kezdtem azt hinni, hogy ezt a számomra mesébe illő pillanatot semmi sem szakíthatja meg nagyon is tévedhettem, hisz Finn-nek mondhatni ez a személyes szakmája "tegyük tönkre mások mesébe illő pillanatát"
- Jajj, de romiiii- húzta el az i betűt, hogy hatásos legyen az egész, majd megfogta mindkettőnk kezét és szétszedte őket, azután magához szorított mindkettőnket.
- Nem ajánlom, hogy egy ideig a közelemben legyél, Wolfhard!- bújt ki az ölelésből Aspen egy könnyed mozdulattal.
- Most miért?- nézett Finn szomorúan.
- Csak- felelte Mel egy kisebb fintorral az arcán, majd ismét rám emelte hatalmas szemeit. Szó nélkül megfogta a kezem és maga után kezdett vonszolni. Felcibált az emeletre, majd végig az egész folyosón egyenesen a könyvtárig, aztán berohant a könyvekkel tele pakolt sorok közé. Gyorsan kapkodva a lábam haladtam utána. Nem sokkal később egy sarokhoz érve leroskadt a földre és felhúzta a térdeit. Lehuppantam a lány mellé és szorosan magamhoz húzva szorítottam magamhoz. Halkan sírni kezdtet, majd vállai is rázkódni kezdtek ölelésemben.
- Semmi baj! Kérlek ne sírj!- szóltam hozzá lágy hangon- Ha szeretnél lehetsz nálunk egy darabig- ajánlottam fel neki a dolgot, hisz tudom, hogy nem lehet neki otthon könnyű.
- Köszönöm, de megoldom!- erőltetett egy mosolyt az arcára. Könnyei továbbra is potyogtak, de már nem sírt olyan keservesen. Egy darabig csak ültünk egymás mellett a földön és csak bámultunk ki a semmibe. Néhol a nap sugarai megcsillantottak egy-egy porszemet, amitől a könyvtárnak még régibb hangulata lett. Asp továbbra is szorosan magához szorítva gyűrte a pólóm lenge anyagát, majd néha szippantott egyet-egyet.
- Ne haragudj, Jaeden! - fordult felém nem sokkal később miközben egy indulatos mozdulattal letörölte a könnyeit hófehér arcáról.
- M-miért is kéne h-haragudnom? - vontam fel kérdően a szemöldökömet, hisz nem tudom miért kéne rá haragudnom.
- Mert kiborultam és ezt te végig nézted, na meg becsengettek... - húzta el keserűen a száját.
- N-nem gond, ha j-jobban érzed magad! - simítottam végig a hátán. Érintésemre kicsit összerezzent, majd gyorsan összeszedte a táskáját és felpattant.
- Gyere már, Jae! - húzott fel a kezemnél fogva és amilyen gyorsan csak tudtunk szaladtunk a termünk felé. Leérve a földszinti termek elé egymásra néztünk, majd az egyikünk jobbra a másikunk pedig balra futott el. Idegesen topogtam az ajtó előtt, aztán egy meggondolatlan pillanatban kopogtam. Bentről néma csend hallatszott, ami valljuk be nem jelent valami jót az én osztályom esetében. Gondolkodásomat az ajtó nyitódása szakította félbe.
- Nocsak, Mr. Lieberher! Maga még betalál az órámra- lépett arrébb az ajtóból, majd egy apró lökve a táskámon igyekezett engem beljebb juttatni a terembe. Gyorsan hátra baktattam a helyemre és leültem. A tanár csak lazán összecsapta a kezeit és mintha mi sem történt volna folytatta az órát. Idő közben fel-fel pillantottam az órára és idegesen tituláltam azt, hogy sosem telik el tíz percnél több az órából. Számomra egy örökké valóságnak tűnő negyvenöt perc után megszólalt a megváltást jelentő kicsengő. Általában csodálattal néztem a kémia órán zajló kísérleteket, de ma ez valahogy nem igazán tudott lekötni. Elsőként viharoztam ki a teremből és futottam a másik terem elé, hogy még kitudjak szaladni az udvarra a szokásos második óra utáni kis megbeszélésünkre. Nagy elánnal kirontottam a hatalmas üveg ajtón és gyors léptekkel közelítettem meg a hatalmas tölgyfát. Oda érve már mindenki ott csevegett és nagyban egyeztettek a hétvégi tervekről.
- Na, végre! - csapta össze a kezeit Finn elégedetten. - Mint említettem nektek, kedves barátunk, Jaeden nem szeretne kijönni velem a bányatóhoz. Tehát szeretnélek megkérdezni titeket, hogy ki jöttök-e velem? - nézett körbe.
- Te miért nem mész ki vele? - emelte rám a tekintetét Wyatt.
- V-vele együtt? U-ugye ezt te s-sem gondoltad komolyan? - húztam fel a szemöldökömet. - Ha m-mindannyian megyünk megyek é-én is - zártam le részemről a vitát.
- Beszari! - lökött oldalba Finn, majd visszafordult a többiek felé.
- Ha annyira ki akarsz menni, hát mennjünk! - állt fel a földről Jack, ezek után a többiek is szépen elfogadták azt a tényt, hogy ki fogunk menni délután a tóhoz.
- De, ha e-elviszi valamelyikünket a s-sodrás én nem v-voltam ott! - jelentettem ki a végén.
- Tudjuk, te sosem vagy ott, ha valami rossz történik- legyintett rám Finn egy lenéző tekintettel.
- Finn, ez azért durva volt- szólt oda Jack az említett személynek, aki idő közben elindult vissza az épületbe.
- L-lehet, hogy igaza van- vontam meg a vállam, hisz nem szeretek olyan helyen lenni, főleg belekeveredni egy olyan helyzetbe, ahol valakinek baja esik. Lehet, hogy unalmas az életem, de legalbb nem nyomja semmi sem a lelkemet.
- Jae, gyere csengettek- kiáltott vissza az udvar közepéről Jack. Végül beletörődve a dolgokban egy zombie módjára elindultam én is be a többiek után.

Helló kedves elveszett idegen,

huh ezt németül milyen melléknév ragozás követné, lol. Mivel körülbelül egy napja kaptam egy levelet itt wattpaden. Amivel alapjáraton nem is lenne baj, mert szeretek válaszolni nektek és örömmel tölt el, hogy valaki ír nekem, másrészt itt ismertem meg az egyik legjobb barátomat, igen fiút, mert vannak normális nem pedofil hajlamúak is. DE, ez már nem az első olyan levél, amiben megkapom, hogy milyen kis "taknyos" kisgyerek vagyok. Tudom, hogy a 15 évemmel nem vagyok a legidősebb, de könyörgöm, ha ezt nem is tudod, amit szerintem biztosra vehetek, miért irkálsz olyat, hogy "taknyos 11 éves létemre nem itt tölteném az életem nagy részét". Ez a 11 szó csak két sebből vérzik. Egyik 15 éves gimnazista vagyok egy elég elit suliban ( szóval az üzenet másik részében említett műveletlen és hülye sem nagyon stimmel ), a másik az életem nagy részét pont nem itt töltöm és ez látszik is a ritkán megírt részeken. Szóval kérnék mindenkit, ha NEM tud normális üzenetet megírni, NE tegye és szerintem ezt más író is így gondolja. Mi is emberek vagyunk.

Így utólag is nagyon köszönöm az aranyos üzeneteket és nagyon szeretlek titeket! ♡

Szépséges maradék hétvégét mindenkinek! ♡♡