loser club

fifth

„- Fiam, nem akarok ebből nagy ügyet! De ha szeretnél, lehet belőle nagy ügy is- húzta egy rosszalló mosolyra. Kezeit ökölbe szorította, majd hirtelen közeledni kezdett felém."

Ijedtemben gyorsan összehúztam magam és reménykedtem abban, hogy nem fog megütni. A fejemben kismillió jelenet játszódott le abban az igen kevés másodpercben, amíg elém nem ért és le nem hajolt hozzám, hogy egy szinten legyen a fejünk és, hogy szemeink tökéletesen egy vonalba legyenek, ezzel még jobban fokozva a feszültséget.

- Mit csináltál a lányommal?- sziszegte idegesen az arcomba, leheletén érződött a nem kevés elfogyasztott alkohol szaga, arca lángvörös volt. Nem tudtam mitől pirosabb az arca, az irántam, érzett mérhetetlen düh vagy az alkohol mennyisége miatt. Ideges és szapora lihegése még több okot adott arra, hogy ne nyugodjak meg. Gondolataim ezer felé, darabokban cikáztak a fejembe, mintha soha nem lett volna közöttük összefüggés. Dadogás olyan gyorsan váltott némaságba, mint még soha ezelőtt, magamat is meglepve.

- Mit csináltál a lányommal?- ordított az arcomba egy óvatlan pillanatba. Ijedtemben még jobban összehúztam magam, már ha ez lehetséges és kiszöktek az első könnycseppek is az arcomon. Választ viszont most sem tudtam adni. Észrevéve, hogy nem kap választ a kérdésemre, feleszmélt, hogy miért is indult el felém olyan hevesen pár perccel ezelőtt és kezét ismét a magasba emelte. Behunytam, a szemem és vártam, mikor csattan el az arcomon a várt pofon, de helyette a bejárati ajtó csapódott ki hatalmas lendülettel és Mrs. Evans lépett be rajta, kezében egy nagy csomaggal és a szokásos helyi újságokkal. Meglátva, hogy mi fog lezajlani itt, ha nem lép közbe, eldobta a kezében eddig biztosan tartott dolgokat és gyorsan férje felé futott, akit látszólag ő is rémülten húzott el előlem, majd vele együtt eltűnt a konyhába vezető folyosón ott hagyva engem az ajtó mellett a földön kucorogva. Pár sokkosan eltöltött perc után feleszméltem, hogy lehet nem kéne itt lennem, így amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a háza és telket is, de többet már az utcába sem volt kedvem visszanézni vagy akár bejönni is, mint ezek előtt.

- Finn, e-ehhez nekem n-nincsen semmi k-kedvem!- szóltam rá a fiúra, akit út közben sikerül magamhoz ragasztani.

- Nem zárkózhatsz be életed végéig, mert nincsen többé!- ütött vállon, hogy legalább nézzek rá, de ma ő volt az az ember, akire legkevésbé sem vágytam.

- Igen és szerinted akkor az a megoldás, hogy hívjuk össze a barátainak és mennyünk ki a bányatóhoz, hogy belekeveredjünk valami balhéba és akár bármelyikünk életével is szórakozzunk. Tényleg fergeteges ötlet Finn, gratulálok!- mutogattam idegesen a kezeimmel, mint valami őrült, mert nem akartam el hinni, hogy Finn nem képes semmi másra sem gondolni csak erre.

-Miért voltál Aspyn-éknél?- torpant meg egy váratlan pillanatban és vállon ragadott. Megálltam és szembefordultam a szemüveges fiúval.

- S-semmi közöd h-hozzá- próbáltam meg higgadtan és épp elmével gondolkodni, de ami ott történt örökké belém égett és örökké sokkban fog tartani.- Mi l-lenne, ha áthívnánk h-hozzánk mindenkit? T-társasozhatnánk, mint r-régen- próbáltam terelni a témát, hogy ne kerüljek kellemetlen szituációba.

- Persze, remek ötlet- azzal újra elindultunk a járdán felénk. Pár sarok után már a kapunkban topogtunk mindketten, mivel elfelejtettem lakáskulcsot vinni. Nem sokkal a csengetés után anya nyitott nekünk ajtót, majd köszöntve Finnt tovább hessegetett minket. A bejáratnál mindketten szinte egyszerre dobtuk le nyúzott tornacipőinket és indultunk meg a nappalink felé, ahol a vezetékes telefon volt. Leültünk az asztal mellé és Finn felcsapta a kissé már poros telefonkönyvet és sorra kezdte nekem diktálni a többiek számat, amiket szépen egyesével fel is hívtunk, majd megbeszélve a délután kettőt elbúcsúztunk mindenkitől és felkászálódtunk a kanapéra.

- Mit terveztek fiúk?- lépett be anya egy tál keksszel a kezében a nappaliba egy finom mosollyal az arcán.

- Arra gondolt Jae, hogy társasozhatnánk újra együtt, mivel rég játszottunk már valami izgalmasat- ecsetelte anyámnak az ötletemet két harapás között.- Hmm... nagyon finom!- dicsérte meg a süteményt, hát igen anya mindig is nagyon jól tudott sütni, ez nem kétség.

- Mikor jönnek? Készítsek ebédet? Finn te eszel valamit?- nézett vissza rám a konyhába menet.

- Persze-, pattant föl a göndör hajú mellőlem és lelkesen követte anyát az étkezőbe, mint valami jól nevelt kiskutya, ilyen ez, ha valakit a hasánál fogva lehet vezetni, gondoltam magamba és elmosolyodtam Finn cselekedetén.

- K-kettőre, szóval nem k-kell- szóltam vissza, de addigra már el is tűntek az ajtó mögött.

Tudom, régen volt rész, de itt van és remélem nem lett elfogadhatatlan.
Legyen szép napotok:)