1 - Lucifer, a barátom?! (Befejezett)

Első fejezet

- Futás! - adta nekem utasításba Lucifer miközben elhúzott mellettünk egy tűzlabda.

Engedelmeskedtem és szedtem a lábam miközben ő levedlette emberi alakját és felöltötte a valódit, hogy felvehesse a harcot azzal a félig sárkányszerű démoni izével.

Mindig ez volt, mondhatni vonzotta a bajt én pedig már kezdtem megszokni, hogy mindig futni kell. Először persze tök para volt, meg hamar kifulladtam, de már egész megedződtem. És, hogy kerültem ebbe a helyzetbe? Hogy ismertem meg Lucifert? Elmesélem.

A nevem Maya, egy tök átlagos tizenhat éves lány vagyok. Na jó, ez nem igaz, mert eléggé kilógok a sorból, nem is barátkoznak velem az osztálytársaim, mert szerintük furcsa vagyok. Hogy miért? Hát szeretem az animeket, a rockot, a fantasy könyveket és filmeket, meg a videojátékokat. Szóval mondhatni elvagyok a magam kis világába. Igen, talán kicsit antiszociális is vagyok, de én jól érzem magam így.

Minden nap ugyan azzal a busszal megyek haza, és mindig legalább húsz percet kell rá várnom a suli után. Ne kérdezzétek, hogy csinálták a tanárok, hogy minden nap ugyan annyi órám van, de valahogy összehozták.

A tanévnek lassan a végéhez értünk én pedig szokásosan álldogáltam, tőlem nem messze két másik osztálytársnőm beszélgetett. Szólt a zene a fülembe, ennek ellenére vihorászásra lettem figyelmes. Tudtam mi a tárgya. Tuti valami helyes srác.

Unottan néztem körbe, de senki újat nem láttam, aztán átpillantottam a túloldalra. A szemközti buszmegállóban egy srác állt. Talán két vagy három évvel néztem idősebbnek magamnál. Magas volt, sportos alkat, fekete kapucnis pulcsit viselt, amire ördögfej mintát nyomtak. Láttam már ilyet, tudtam a hátára meg oda van írva, hogy Devil. Fekete sokzsebes nadrágot viselt, aminek mind a két oldalán lógott a lánc, ahogy annak lennie kell. Vasalt bakancs volt rajta. Komolyan nem értem, hogy ilyen jó időbe, hogy nem sült meg ebben a felszerelésben.

Tipikus rosszfiúnak tűnt, aki ráadásul még pofátlanul helyes is volt. Azok a sötét szemek igézően meredtek rám. Aztán emlékeztettem magam, hogy nem rám, hanem valószínű mögöttem a két cicababára, csak épp én is útba estem. A haja két oldalt fel volt nyírva, no nem kopaszra, csak olyan nagyon rövidre. Mondjuk azt túlzásnak tartottam, hogy amit a feje tetején meghagyott rövidre vágva, előre fésülve azt vérvörösre festette. Ettől függetlenül elfogadtam volna.

Nem mintha esélyem lenne nála, mert én csak a hülyéket tudom kifogni, meg a nyeszlett vagy épp túlsúlyos gamereket. Nem számított, hisz megérkezett a busz és mehettem haza. Kizárt, hogy újra lássam.

Otthon szokásosan kaja, tanulás, aztán irány a gép és a játékok. Megkaptam néhányszor, na jó szinte minden nap, hogy függő vagyok. És akkor mi van? Itt legalább kiélhetem magam, mert egy olyan világba csöppenek, ami megmozgatja a fantáziámat. A való világból épp elég suli idő alatt. Ráadásul alig vártam a hétvégét, mert olyankor mindig bementem a városba, ahol volt egy kifejezetten videojátékokat üzemeltető terem. Itt szinte minden játék megvolt a régitől az újig, így a heti zsebpénzem itt költöttem el, mert otthon kerek-perec kijelentették, hogy nem vesznek meg nekem mindent. Nem számított, mert itt kipróbálhattam.

Aztán meglepetésemre a srác ott volt másnap, sőt harmadnap és még két héttel később is. Legalább néha-néha odapillantva nézegethettem és közben azon gondolkodtam, hogy lehet valami új gyerek a suliban, csak még nem láttam? Kizártnak tartottam, mert egy ilyen srác tuti felkavarta volna a mi unalmas iskolánk állóvizét.

Eszembe jutott, hogy talán az egyik végzős lány pasija lehet és várja őt minden nap, hogy amikor végez, hazakísérje. Olyan jó lett volna, ha valami ilyesmi menő srácot én is kifoghatnék, ki tudja, talán még a gép előtt is kevesebbet ülnék. Vagy épp együtt mennénk el a hétvégén gamelni.