Megidéztél

1.rész

Szar kaja, szar hely szar közösség, szar az egész. Nincs itt képesség, se felvágás mások előtt, szürke és sötét, bezárt hely. Nem vagyok rabszolga, viszont úgy érzem magam. Nincs itt kiút, sem egy ajtó a szabadság felé. Feketés-szürkés falak mindenütt, magas és széles festmények felaggatva olyan bukott angyalokról akik híresek lettek bátorságukról és merészségükről, oda akarok kerülni. Viszont én inkább ravasznak és relytéjesnek nevezném magam mint egy róka, sok a hasonlóság bennünk. A bundája színe versenyezhetne az én hajammal, míg az övé rézvörös az enyém tűz piros. Észrevehetetlenségével ver meg engem, ő halkan relytőzködik a vadászok elől szinte nyomát se lehet látni, míg engem a vadásznak nevezett nevelő démonok mindig megtalálnak, hiába kerülöm a feltűnést. Szeretem a háttérből intézni a csínyeimet és így elkerülni a bajt, de sajnos ez néha nem mindig sikerül. A Pokolban mások a szabályok mint a Mennyben, itt mindenki egy alávaló gonosztevő, felelőtlen és veszélyes tervekkel, de, hogy ezek a tervek meg ne valósuljanak nevelők vigyáznak ránk, igaz én vagyok a legfiatalabb az alávaló gonosztevők között a  18 évemmel mivel a többiek több mint 20 évesek. Ja, rekordot döntöttem a gonoszkodás év szerinti létráján. A legfiatalabb démon aki ide került 19 éves volt, ez volt 4 éve. 2 éve nevezhetem magam szörnynek amiért a Pokolba kerültem, pedig egy ártatlan kis trükk volt, na jó az, hogy levágtam pár angyal szárnyát ahhoz, hogy végrehajtsak pár veszélyes és tiltott varázslatot nem nevezhetném annyira ártatlannak. Aztán az volt a legdurvább, hogy a mágiához nem is kellett volna angyalszárny. Ezt csak utólag tudtam meg a tárgyalásomon. Apropó a tárgyalásom, nevetségesen unalmas volt, csak annyit fogtam fel az egészből, hogy megkeserítettem a mindenható angyalok egyik legnagyobb értékét és mellette tiltott mágiát akartam alkalmazni és mindezt 16 évesen. E miatt kellett szó szerit a Pokolba kerülnöm. Iskolába kell járjak amit nem is neveznék iskolának, egy vasból készült kis építmény a szürke falak között. Kabinokban szállásolnak el minket, és bár nincs szükségünk alvásra ágyak is találhatóak benne plussz egy íróasztal és egy kis fürdő. Nem valami nagy durranás de már megszoktam. A nevelőm aki reggeltől estig kísérget egy tűzdémon, a srác ha jól emlékszem 21 éves, magas testalkatú és a neve Aven. Kicsit úgy hangzik mint ha lány lenne. 2 éve ismerem, és csak az alap dolgokat tudok róla mivel nem túl bőbeszédű. A többi nevelő démon viszont imád fecsegni, főleg az illemről, látszik rajtuk, hogy már beletörődtek abba, hogy soha nem szabadulnak tőlünk és ettől a helytől, inkább adják a szigorú tanárt és csesznek le, mert éppen levegőt vettél, mint hogy segítenének. Tűzdémon létemre (mert az vagyok) nem teljesen tudtam elsajátítani a képességeimet hiába van tehetségem hozzá, mert amit tudok azt jól nyomom na jó inkább értem a lényegét és fel tudom használni. Ahhoz képest, hogy itt még a képességeinket se tudjuk használni, tudom, hogy amit tanultam nem felejtem el. Szüleim nincsenek, mivel démon vagyok és nincsenek barátaim se. Magányos farkas lennék.
Fehérség mindenhol, nem, ezek takarók hófehér takarók. Az egyik közepén feketeség kezd terjedni, addig terjed amig már az egész fekete nem lesz. Hangokat hallok belőle, tompa hangokat. A zaj egyre erősödik ahogy odasétálok. Utasító hangok, azt parancsolják, hogy ébredjek fel. Egy véletlen mozdulat és beleesem.
-Isabella.....kelj fel......
Jaj ne már. Gondoltam, már megint elaludtam.
Kinyitottam a szemem és unottan néztem Aven szemébe.
-Hogy alhattál, ha nincs is szükséged rá? Ez már a harmadik eset a héten.
Szemforgatva keltem ki az ágyból és csipőre tett kézzel meredtem oktatómra.
-Nem tehetek róla! Megtörténik úgy, hogy nem veszem észre. Mostanában annyira sok a teszt és a munka a hülye tanulással, hogy már én is bealszok.
Unottan meredt rám és kérdőn vonta fel a szemöldökét. Khm hát ja, csak egy fekete top volt rajtam és egy szabadidős gatya, nem nevezném normálisnak a kócos és zilált hajam mellett. Biztos olyan hatást kelthettem mint egy oroszlány. A szó szoros értelmében.
-Azt a parancsot kaptam, hogy figyelmeztesselek: egy fiatal boszorkány banda kísérletezik egy tűzdémon megidézésével, ha esetleg szédülsz vagy hányingered van szólj!
Értetlenül néztem Avenre, most az egyszer beszéltek velem úgy, hogy a biztonságomat szolgáló információkhoz jussak. Egy szóval valaki aggódott értem, már ha ezt lehet aggódàsnak nevezni.
- A többi tűzdémonnak is szóltak?
- A nevelők azt teszik amit mondanak nekik.
Ezzel lezárta a beszélgetést. Szürke pólója tökéletesen simult izmos felsőtestére és ezért is láthattam ahogy megfeszülnek az izmai miközben velem beszélt, volt valami nyugtalanság a mozdulataiban. Mindig ilyen volt a közelemben ezt már az első találkozásnál leszűrtem, tudtam, hogy nem kedvel sőt teljes szívéből utál.
Kisétált a kabin kissé lekanyarított szélű ajtaján én pedig becsaptam utána az ajtót amely hangos csattanással adta értésemre, hogy mennyire vagyok ideges. Elkezdtem összeszedni ami a zuhanyzáshoz kell, egy piros törülköző,papucs,sampon,szappan és egyebek. A fürdőben soha nem tároltam semmit és nem is akartam, valami fura megszokásom volt.
Átsétáltam a kis helységbe és megengedtem a vizet. A langyos folyadék jót tett száraz bőrömnek. Lezuhanyoztam és megmostam a hajam. Hajszárítás közben elgondolkodtam, egy fiatal lány csoport akik annyira hülyék, hogy démont akarnak idézni ráadásul a legveszélyesebb fajtából. Én már csak tudom mivel én is abból a fajtából tartozom mint már említettem. A boszik sosem voltak agyas lények viszont annyi mázlijuk volt, hogy az emberek között elvegyüljenek feltűnés mentesen. Bezzeg mi! Életemben nem jártam még a Földön, nem golndolnám, hogy egy nagy durranás. Ezzel fejeztem be a gondolat menetem. Átvettem a ruháimat, egy fekete vállról lecsúszó póló és egy csőgatya. A fekete mindig kiemelte a hajam színét. Felvettem még egy bőrdzsekit és mehettem az önvédelmi órámra. Felkaptam még a tőrömet és vártam, hogy kiengedjenek a kabinomból. Aven beütötte a kódot és utat engedett nekem maga előtt. Még időben elkaptam a nyugtalan pillantását, amit nap mint nap láttam. Végigmentünk a hosszú szürke folyosón aminek a padlóját kövekkel rakták ki, egyenesen az edzőterembe tartottunk, az a hely inkább hasonlít egy kínzó szobára mint egy edzőteremre. Mindenhol akadálypályák különféle szerkezetekkel. Ennyi idő alatt már nem újdonság, de az előtte elvégzendő feladatok a legfájdalmasabbak. Nyújtógyakorlatok és a támadás és a védekezés gyakorlása. Az már durva, mivel az a tanár aki ezt tanítja utál a legjobban, és ezt ki is használja, hogy tönkretegyen. Megismerkedésünk első napján patkányokat csempésztem a harciöltözetébe, hogy egy kicsit szórakoztassam magam. Igaz vicces látvány volt, de neki valahogy nem volt ínyére.
-...egyre többen tűntek el a ..
-Mi?- tértem vissza valóságba, első itteni rossz tettem emléke egy szempillantás alatt tűnt el-Mit értesz azon, hogy egyre többen tűntek el?
-Pár démon, mindegy milyen fajtából, eltűnt. Nyomuk a Földre vezetett, de ennél szűkebb tartózkodási helyet nem sikerült azonosítanunk.
-Valaki elrabolta őket?-vontam fel a szemöldökömet értetlenkedve.
- Nem ezt gondoljuk, de mindegy is. Semmi közöd nincs hozzá-fordította el a fejét.
Megérkeztünk a terembe. A nevelőm megfordult és elindult a kijárat felé. Mindig csak kísérgetett. Sosem maradt az óráimon.
-Reggelt Bella-köszönt Mr. Mindjártmegöllek.
-Reggelt Mr. Mindj...Mr. Gregory.
-Vedd fel az alapállást! Szélesebb vállakat kérek!-utasítgatott.
Ez ment 1 óráig. Aztán kezdődött a közel harc. Először csak bunyóztunk, ha lehet így nevezni azt, hogy konkrétan halálra vert. Aztán bevethettem a tőrömet is.
Kerülgettük egymást, én kezdeményeztem a támadást. Odarohantam és egy jól összetett lefegyverezéssel a földre vittem. De nem tartott ez sokáig, a diadal érzetem sosem tartott egy két másodpercnél tovább. Felülkerekedett és eltalált egy pofonnal, az arcom égett a keze nyomán. Még egy taslit kaptam volna, ha csak ki nem kerülöm. Felálltam és előkaptam a tőröm, ő is, támadott de én hárítottam minden erőmmel. Amikor már egy rúgást akartam bevinni a ronda pofályának, döbbenten álltam meg. Nem, nem azért mert féltem tőle vagy meggondoltam magam, hanem azért mert máshol voltam. Mármint nem fejben hanem tartózkodásilag. A lábam pár centivel egy szőke fej előtt állt meg. A fej tulajdonosa kikerekedett szemmel nézett rám és a lábamra, majd hatalmas sikoltozás közepette felugrott és a szoba egyik sarkába menekült. Egy kör közepén álltam gyertyákkal körülvéve. 3 lány tartózkodott a szobában, mind hétköznapi ruhában, az egyik aki sikoltozott a sarokban kuporodott le és onnan figyelt engem, a többi csaj is döbbenten tette ugyan ezt körülöttem ülve.
- Baszki!-sutoggtam.
A lábamat letettem a szőnyeges padlóra. Rózsaszín minden árnyalatban, a szoba nem volt neveznető kicsinek, a kabinomnál biztos nagyobb volt. A falakon képek voltak ismeretlen emberekről, egy tükör feküdt tőlem jobbra szintén képekkel díszítve. Francia ágy tölem balra meg egy rémült fejű lány. Mindegyik kb. 16-17 év körüli lehetett, egy szőke apró testű a sarokban, egy magas testalkatú barna mellettem, és ahogy megfordultam, egy fekete szintén magas testű lány mögöttem.
- Tűzdémon?-szólt a fekete magas hangon.
- Mégis mi franc folyik itt!? Hol vagyok???-tettem fel a legésszerűbb kérdést.
Az fehér ajtó kinyílt, és egy magas fekete hajú srác lépett be.
- Sziasztok! Hoztam egy kis nasit a......-nézett fel és ahogy meglátott elakadt a szava,zöld szemeim rávillantak.
Lassan csípőre tettem a kezemet.
- Ne mondjátok, hogy ti vagytok azok az agyatlan boszik akik démonokat akarnak idézni!-forgattam a szemem- Persze Mr. Mindjártmegöllek ki fog rám akadni és Aven befog zárni egy örök életre!!!
-Ki a bánat vagy te?-szólalt meg a srác.
-Hát agyaskám az akit a kis barátnőcskéid megidéztek.-a fiú teljesen meghökkent.
-Már elvégeztétek a rituálét?- akadt meg Mégmindignemtudomanevét.
A lányok lassan bólintottak,mintha szégyellték volna.
-Juhú, figyeljetek! Játszuk azt, hogy én kérdezek ti pedig szépen feleltek! Oksi?-vettem gügyögőre a figurát- Mi a nevetek?
- A sarokban lévő Bethany, a fekete hajú itt melettem Celeste, a srác az ajtóban Lucas és én Lily vagyok-válaszolt a barna hajú Lily.
-Tudjátok, hogy én ki vagyok?-kérdeztem unottan.
-Egy félelmetes tűzdémon?-szólalt meg félve Bethany.
-A Pokolból idéztetek meg. Haláli uncsi és szigorú hely. Isabella vagyok és tűzdémon. Ja és a rúgást az egyik oktatómnak szántam boccs, ugyanis az önvédelmi órámról hívtatok el.-mutattam nyuszifüleket az utolsó négy szónál.
Furcsán néztek rám én pedig fáradtan viszonoztam pillantásukat. Hirtelen egy izgalmas gondolat ötlött az eszembe.
Felemeltem a kezem és utat engedtem egy tűzgolyónak. Fellélegeztem, az utóbbi 2 évben az erőm teljesen elhanyagolódott, fantasztikus érzés volt utat engedni neki. A fehér falon csúnya égés nyomot hagyott. Szerencsére viszont akkora kárt nem tett.
-Te teljesen meghülyültél?!-sikított Celeste- Nemrég lett újra festve!
Vállatvontam.
-Ezzel jár egy démon, gondolkodhattatok volna mielőtt megidéztek, de végre van erőm-ujjongtam.-És most engedjetek szabadjára 2 éve várom, hogy napsütést láthassak.
-Miért kerültél a Pokolba? Mert általában van oka annak ha valaki oda kerül.-szólt Lucas, kikerülve a kérésemet.
Gyorsan végigpörgettem magamban egy gondoltmenetet és elindultam az ajtó felé. Amint oda értem, megàlltam Lucas előtt, és közelebb hajoltam a füléhez.
-Kis varázsló palánta vagy, igaz?-kuncogtam ravaszul- Nem vagyok jókislány, 16 évesen a Mennyben, angyalok szárnyát vágtam le, hogy végrehajthassak egy tiltott varázslatot ezért leküldtek a Pokolba. Nem egy szép hely, tele van gonoszabbnál gonoszabb démonokkal, nincsenek ablakok és egy világ vàlaszt el a normális élettől.-fejeztem be a beszédet.
A fiú elhjolt előlem és pimaszul mosolyogva nézett rám. Majd mégis közelebb lépett, csak egy hajszál választott el minket és ő ahogy én is a fülemhez hajolt. Lehellete csiklandozta a bőrömet.
-Ne hidd, hogy bedőlök a kis csábítási technikádnak. Ismerem a nőket, és tévedsz, gyerekkoromtól kezdve démonokkal foglalkozok. Ugyan olyan vagy mint a többi, ravasznak akarsz tűnni de nem vagy az.-suttogta lesujtóan a fülembe.
-Hahó, mi is itt vagyunk!-szólt valaki mögülem.
Megráztam a fejem és elfordultam a fiútól, soha senki nem mert még így megalázni.
-Mennem kell-szóltam és kinéztem az ablakon. Eszembe véstem minden részletét az utcának.
-Mi dehogy mehet....-nem hallottam a folytatást, mert eltereportáltam onnan.
A ház amiből kikerültem, hatalmas vajszínű kertesház volt. Nem foglalkoztam vele többet, elindultam az utcában valamerre, pár lépés után kiáltásokat hallottam.
-Állj már meg!-rohantak utánam a boszik- Azt parancsolom, hogy állj meg!
Hitetlenül felnevettem és megfordultam.
-Ti tényleg azt hiszitek, hogy parancsolhattok nekem??? Komolyan mindjárt röhögőgörcsög kapok. Ez olyan édes!-nevettem hisztérikusan.
Kétségbe esve vizslattak, aztán egymásra néztek és bólintottak.Mielőtt bármit tettek volna, intettem feléjük egyet és mintha kötélen rángatták volna őket félre repültek. Elegem volt már belőlük. Nem érdekelt, hogy talán látott valaki, nem érdekeltek a hülye szabályok. Dühösen fordultam vissza az utca másik vége felé és épp, indultam el volna, ha valami vissza nem ránt. Kötőmágia, jutott eszembe. Na ilyenkor az a gáz,hogy a démonok az ilyen varázslatok ellen nem tudnak sokat tenni. Olyan érzés mintha egy vastag elvághatatlan kötél kötne a varázslat tulajdonosához. Aki ez esetben Lucas volt.

Sziasztok! Itt az első részem, ez a  2. könyvem, remélem tetszett és kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Pussz.