Kisértetsuli

ELÖHANG

Egy normális gimiben, Ka májusban kint tartanak egy órát a szabadban, az maga a jóság. Ülsz a napon, verseket olvasol, hajadat szellő simogatja... De a Hekaté Hallban, vagyis a Kiskorú Szörn yek Javítóintézetében, azt jelentette, hogy behajítanak a tóba. Prodigiumüldözés-órán a domb lábánál lévő, békanyálas tónál gyűltünk össze. Tanárunk, Ms. Vanderlyden - röviden Vandy - Cal felé fordult. Ő volt az iskola mindenese, bár még csak tizenkilenc éves volt. Vandy elvette tőle a kötelet. Cal a tó partján várt ránk, és amikor meglátott, alig észrevehetően biccentett. Ez volt a „Sziaaa, Sophie!" Cal-féle verziója. Határozottan az úgynevezett erős, de hallgatag típusba tartozott. - Nem hallotta, Miss Mercer? - rázta meg a csuklójára csavart kötelet Vandy. - Jöjjön ide! - Bocsánat, Ms. Vanderlyden - kezdtem, és igyekeztem jóval nyu- godtabbnak tűnni annál, amilyen ideges voltam. - De látja ezt? -mutattam a göndör hajzuhatagomra. - Tegnap daueroltattam, és... nem szeretném, ha nedvesség érné. Fojtott kuncogásokat hallottam magam körül, és a mellettem álló Jenna, aki a szobatársam volt, a fülembe súgta: - Ez jó volt. Amikor először a Hekaté falai közé léptem, még nem mertem visszapofázni Vandynek. De a múlt félév végén a dédanyám megölte a kedvenc ellenségemet, és a fiú, akit szerettem, késsel fenyegetett meg. Szóval kicsit megedződtem. És ezt a keménységet Vandy nem értékelte. Még összébb vonta a szemöldökét, és felcsattant: - Lépjen ki! Válogatott káromkodásokat sziszegve átvágtam a tömegen. A parton levettem a cipőmet és a zoknimat, aztán Vandy mellé álltam. Amikor megéreztem a talpam alatt a nyálkás iszapot, önkéntelenül is elfintorodtam. Vandy összekötötte a kezemet, a kötél a csuklómba vágott. Aztán a lábam következett. Amikor végzett, felállt, és elégedetten szemlélte művét. - Most pedig ereszkedj a tóba! - Mégis, hogy csináljam? Lelki szemeim előtt megjelent a kép, ahogy addig ugrándozom a vízben, amíg a nyakamig nem ér, de ezt túlságosan megalázónak éreztem ahhoz, hogy jobban belegondoljak. Cal előrelépett, remélhetőleg azért, hogy megvédjen. Vagy mégsem... - Majd bedobom a stégről, Ms. Vanderlyden. -Nagyszerű ötlet - egyezett bele Vandy egy gyors bólintással, mintha ez lett volna eredetileg is a terve. Cal lehajolt, és a karjába vett. Kuncogásokat hallottam, amikbe sóhajok is vegyültek. Nagyon is tudtam, hogy néhány lány még a létfontosságú szerveit is odaadná azért, hogy Cal így tartsa az ölében, de én csak elvörösödtem. Nem voltam benne biztos, hogy ez nem ugyanolyan megalázó-e, mintha én szökdécseltem volna a tóba. - Nem figyeltél rá, mi? - kérdezte Cal suttogva. - Nem - feleltem. Amikor Vandy azt magyarázta, hogy valakinek be kell mennie a tóba, én éppen azt tagadtam nagy hevesen Jenna előtt, hogy megrándult volna az arcom, amikor valaki Mercernek szólított tegnap. Vagyis úgy, ahogyan Archer Cross hívott. Mert arcizmom sem rezzent! Ahogy az sem igaz, hogy álmomban többször újraéltem volna azt a csókot, méghozzá ijesztő életszerűséggel, ami Archer és köztem csattant el novemberben. Az álmom csak abban különbözött a valóságtól, hogy Archer mellkasán nem díszelgett a L'Occhio di Dió tetoválása, így nem kellett rövidre zárnunk a smárolást, és... - Mit csináltál? - tudakolta Cal, és egy másodpercig azt hittem, az álmomra kérdez rá, és tetőtől talpig elpirultam. Aztán rájöttem, mire érti. - Csak Jennával beszélgettem. Tudod, egy kis szörnypletyizés sosem árt. Mintha újra láttam volna azt a mosolyszellemet átsuhanni az arcán, de aztán így szólt: - Vandy azt magyarázta, hogy a boszorkányok úgy tettek, mintha megfulladtak volna, amikor vízbe dobták őket, aztán a kiszabadították magukat a varázserejükkel. Azt akarja, hogy elsüllyedj, és szabadítsd ki magad. -A süllyedés menni fog... de a többiben nem vagyok biztos. Sikerülni fog... Ha nem jönnél fel néhány percen belül, kimentelek. A mellkasomban valami verdesni kezdett, ez meglepett. Ezt a ver- desést Archer eltűnése óta nem éreztem. Talán nem jelentett semmit. A nap átsütött Cal sötétszőke haján, mogyoróbarna szemében tükröződtek a tavon játszó fények, és úgy tartott a karjában, mintha súlytalan lennék. Persze hogy pillangók kezdenek verdesni bennem, amikor egy ilyen dögös srác romantikus dolgokat mond. - Kösz. - Válla fölött átpillantva megláttam anyámat, aki Cal egykori kunyhójának tornácáról nézett bennünket. Az elmúlt hat hónapot ott töltötte, mert apámra vártunk, akinek a Tanács londoni vezetősége elé kellett volna engem rángatnia. De eltelt hat hónap, és még mindig csak vártunk. Anyám a homlokát ráncolta, felemelt hüvelykujjal akartam tudtára adni, hogy jól vagyok, de csak a karomat tudtam felemelni, és közben álion vágtam Calt. - Bocsika. - Semmi baj. Furcsa lehet, hogy itt van az anyád. - Nekem furcsa és neki is, de neked is az lehet, hiszen miatta fel kellett adnod az agglegénylakásodat. - Mrs. Casnoff megengedte, hogy az új szobámban is beüzemeljem a szív alakú jakuzzimat. - Ugye, csak viccelsz? - Ki tudja! - felelte. Elértük a stég végét. Lenéztem a vízre, és megpróbáltam nem borzongani. - Igyekezni fogok, de nincs valamilyen hasznos tanácsod, hogyan kerüljem el a fulladást? - Ne lélegezd be a vizet. - Kösz, ez tényleg nagyon hasznos volt. Cal fogást váltott, a testem megfeszült. Mielőtt a tóba dobott volna, a fülembe suttogta: - Sok szerencsét! Aztán már csobbantam is. Most nem részletezem, mi volt az első gondolatom, ahogy süly- lyedni kezdtem, mert túl sok trágárságot tartalmazna. Ahhoz képest, hogy Georgiában voltunk és májust írtunk, a tó meglepően hideg volt. Ráadásul a mellkasom égni kezdett, miközben lesüllyedtem a nyálkás iszapig. Rendben, Sophie - gondoltam magamban -, csak most ne ess pánikba! De amikor jobbra néztem, a zavaros vízben egy koponya vigyorgott rám. És pánikba estem. Az első reakcióm nagyon emberi volt: felültem, és összekötözött kézzel megpróbáltam letépni a kötelet a lábamról. De rájöttem, mekkora marhaságot művelek, ezért igyekeztem megnyugodni és az erőmre koncentrálni. Kötelek, le!-gondoltam, és magam elé képzeltem a lehulló zsinegeket. Éreztem, hogy meglazultak kicsit, de nem eléggé. A probléma részben abból fakadt, hogy az erőmet a földből merítettem (vagyis valamiből, ami a föld alatt volt, és amibe inkább bele sem akartam gondolni), viszont elég nehéz talpra állni, ha azzal vagyok elfoglalva, hogy ne fulladjak meg. KÖTELEK, LE!- gondoltam ismét, most valamivel erősebben. A kötelek elszakadtak, letekeredtek rólam, végül lebegő gombo- lyaggá változtak. Ha nem kell visszatartanom a lélegzetem, felsóhajtok. Ehelyett lesöpörtem magamról a maradék zsineget, és elrúgtam magam a fenékről. De alig úsztam egy métert, valami visszarántott. Hátranéztem. Arra számítottam, hogy egy csontvázat fogok látni, de nem volt ott semmi. A tüdőm fel akart robbanni, a szemem égett, kapálózva igyekeztem volna a felszínre, de valami a víz alatt tartott, pedig látszólag nem fogott semmi. Akkor estem csak igazán pánikba, amikor a látómezőmön fekete pontok kezdtek táncolni, tényleg levegőre volt szükségem. Megint rúgtam egyet, de csak egy helyben rángatóztam. A fekete pontok foltokká terebélyesedtek, a tüdőm sajgott. Azon gondolkoztam, menynyi ideje lehetek lent, és hogy Cal állja-e a szavát, és kiment-e időben. Aztán hirtelen kilőttem. Amikor a felszínre bukkantam, nagy levegőt vettem, ami végigégette a tüdőmet - de nem álltam meg. Egész testem kirepült a vízből, és a stégre zuhantam. Fájt, amikor a könyököm találkozott a fával. Gyanítottam, hogy a szoknyám túl magasra csúszott fel a combomon, de nem tudott érdekelni. Most ki akartam élvezni, hogy ismét oxigénhez jutok. A zihálásom lassan abbamaradt, és újra normálisan vettem a levegőt. Felültem, és kisöpörtem vizes hajamat a szememből. Cal a közelben állt, vádlón ránéztem. - Koszi a mentést! A kkor észrevettem, hogy Cal nem rám néz, hanem a stég végébe. Követtem tekintetét, és egy karcsú, sötét hajú, mozdulatlan férfit pillantottam meg, aki engem bámult. Hirtelen ismét elakadt a lélegzetem. - Jól vagy? - kérdezte aggódva a férfi. Hangja sokkal erősebb volt, mint amilyet egy ilyen vékony testhez képzeltem volna, és angol akcentussal beszélt. - Igen - mondtam, bár a fekete pontok ismét megjelentek, és a térdem sehogy sem akart megtartani. Mielőtt visszazuhantam volna a stégre, annyit láttam, hogy az apám elindul felém...