Egypercesek

Black Sails

Paddy and the Rats

Black Sails

„In the night while you're sleeping
We will arrive.
Your dreams are freezing,
Death will kiss your mouth.
Your soul we need!"

Egy fülledt nyári éjjel békésen aludtál és álmodtál az ágyadban. Szőke hajad szétterült a párnádon, búzavirágszín szemed nyughatatlanul járt lezárt szemhéjad alatt. Álmodban megtaláltad az igaz szerelmedet, a hős lovagot, szőke herceget fehér lovon, akire nappal csak vágyakoztál. Mindenki titeket ünnepelt. A tömeg boldogan nézte a tökéletes párt, és téged, az ideáljuk választottját. Te is csillogó szemekkel pillantottál a melletted álló férfira, amikor az idő kezdett lelassulni, majd teljesen megállt. Ijedten pillantottál kedvesed arcára, de az lassan kezdett elmosódni. A körülötted lévők szürkévé váltak, majd elnyelte őket a sima sötétség. Ahogy újra kinyitottad a szemed, a saját szobád körvonalazódott előtted a holdfény okozta félhomályban. Egy pillanatra csalódott voltál, amiért fel kellett ébredned egy ilyen tökéletes álomból, de aztán alaposabban is körülnéztél. Minden tárgy a helyén volt, ott ahol hagytad őket, de kifakultak, mintha az összes szín eltűnt volna a helyiségből. A nyitott erkélyajtó előtt finoman, de kísértetiesen lengedeztek a földig érő függönyök a szellőben. Hirtelen megborzongtál, le is hűlt. Libabőrös lettél a vékony muszlin hálóinged alatt, a leheleted pedig az arcod előtt gomolygott. Tényleg hideg volt, fáztál. Az egyik sötét sarokból hat árnyék vált ki. Hat emberi alak, akik teljesen hangtalanul álltak meg a fehér baldachinos ágyad lábánál, félkörben. Pont rájuk esett egy holdsugár, így láthattad, hogy lábuk körül pára és köd gomolygott. Nem szólaltak meg, nem beszéltek. Olyan csendesen mozogtak, hogy ha nem látod őket, el sem hiszed hogy ott vannak. Mintha elnyelték volna a hangokat. A kinézetük alapján tengerészeknek, matrózoknak tűntek, akik egy másik időből, még a kalózkodás aranykorából ragadtak itt. Durva anyagból készült ruháik szakadtak és tépettek voltak. Foltos zekék, rongyos kendők, rozsdás kardok. Egyikőjük még szemkötőt is viselt egy jobb napokat is látott cilinder alatt. Talán fel is nevettél volna a látványán, ha nem lettél volna annyira megrémülve, és nem nézted volna kitágult szemekkel őket. Egy másik matróznak világos, talán szőke haja lehetett. Szép arca lett volna, ha egy sebhely nem csúfítja el. A csapás, amiből a forradás származhatott éppen csak elkerülte a szemét. A harmadik vékony testalkatú volt, szakálla és haja hosszú fonatokban lógott alá. A negyedik egy ijesztő martalóchoz hasonlított, fülében aranykarikák sorakoztak, míg az ötödik zömök és testes volt, egy tengerészcsíkos fölsőben. Ahogy föntebb emelted a tekinteted, és sorra megnézted az arcaikat, megrémültél. Mindegyik érzelemmentes volt, minden szemben egy különleges és furcsa, majdnem hideg vagy halott csillanás. Ők bizony nem a Királyi Haditengerészet matrózai. Eddig jutottál a szemrevételezésükben, mert az utolsó, akit még nem tudtál megnézni, kilépett a többiek közül. Előre, egészen az ágyad végébe. Ahogy most rápillantottál, rájöttél, hogy ő mégsem csak egy közönséges matróz. A kapitányok fekete, aranysujtásos kabátját viselte, a hozzá tartozó kalappal együtt. Combja mellett díszes markolatú kard lógott, bár már ezt is megrágta az idő vasfoga, vér és rozsdafoltos volt. Félhosszú, talán barna haja lehetett, a szeme a sötétben feketének hatott, ami obszidiánként csillant meg, ahogy ráesett egy vékonyka fénynyaláb. Te ekkorra már fölültél, és a fejfához húzódtál. Onnan nézted reszketve a jövevényeket. Amikor először megláttad őket kiáltani akartál, de valahogy mégsem tudtad megtörni a csöndet. Most, amikor éppen összeszedted volna a bátorságod hogy megszólítsd őket, a kapitány a nemesek finomságával, egy cirkalmas mozdulattal meghajolt feléd. A semmiből előhúzott egy éjfekete rózsát, amit könnyedén feléd nyújtott. Remegő kézzel vetted el. A bőre jéghideg volt ahogy hozzáértél. Amint biztosan fogtad a virágot, fölegyenesedett és visszább húzódott, bár nem lépett hátrébb. Egyelőre csak bámultad őt, bár ajándékát magadhoz szorítottad. Amikor sikerült elszakítanod róla a pillantásod, lesütötted a szemed és megvizsgáltad ezt a csodás kis növényt. Elámított az a gyönyörűség amit a törékenysége hordozott. A fekete szirmok gyengéden és bársonyosan simultak a tenyeredbe, cirógattak ahol hozzád értek. Meglepődve, csodálkozó szemekkel néztél újra a kapitányra, mire ő határozottan és hívogatóan kinyújtotta feléd jobbját. Tudtad hogy őrültség, nincs semmi értelme, de mégis meg fogod tenni. Nem voltál hozzászokva a kedvességhez, és ez a férfi olyan csábítóan és magabiztosan állt előtted. Félrehajtottad a könnyű takaródat, és az izgalomtól észre se vetted azt a hideg fuvallatot, ami végigfutott a hirtelen fedetlenné váló bőrödön. Ingatag lábakon óvatosan feltérdeltél az ágyad matracán. Mintegy megbabonázva araszoltál közelebb hozzá, majd mikor elég közel értél hozzá, elfogadtad felkínált kezét. Egy fél lépést hátrébb lépett, hogy le tudjon segíteni téged. Te a tőled telhető legnagyobb kecsességgel igyekezted kinyújtani a lábaid és megállni előtte, bár a fejedet lehajtottad, még nem néztél a szemébe. Ahogy kihúztad magad és felnéztél az előtted álló, jó egy fejjel magasabb alakra, megborzongtál. Nem tudtad, hogy ez a jeges padlótól volt a mezítelen talpaid alatt, vagy a föléd magasodó kapitány pillantásától, de ebben a pillanatban nem is igazán érdekelt. A férfi egy kezével az állad alá nyúlt, és két ujjával gyengéden felemelte azt. Majd finoman elmosolyodott. A szíved egy nagyot dobbant erre, most láttál először érzelmet az arcán. És ez a halvány kis mosoly nagyon előnyösen rendezte át a vonásait. Szabad kezével kisimított pár kóbor szőke hajszálat a homlokodból, majd ujjait az egyre piruló orcádon pihentette meg. Közelebb hajolt hozzád, és te tudtad mi fog történni. Vágytál erre, még ha nem is értetted pontosan hogy miért vagy hogy hogyan. Gyengéd csókot lehelt a szádra, finoman és puhán. Az ajkai lágyan simultak a tieidre. Ez a kellemes tánc volt az utolsó dolog amit éreztél, mielőtt elkezdtél volna zuhanni. A következő pillanatban a tested élettelenül, üveges szemmel hanyatlott vissza a paplanjaid közé, a gyűrött fehér lepedőre, míg a lelked továbbra is ugyanott állt, értetlenül és összezavarodva a történtek miatt. Ez az egy csók megszabadította lelkedet béklyóitól, a test rabságából. A férfi aki még mindig a karjaiban tartott, és a legénység aki közben észrevétlenül körbeállt benneteket, mosolygott. Kivezettek téged az erkélyedre, egészen a díszes kőkorlátig, ahonnan rálátni a közeli öböl vizére.

-Nézd. - suttogta halkan a füledbe- Nézd, és gyere. A hangja mély volt, dallamos. Olyan, aminek akár vakon is engedelmeskednél, ha azt kérné.

Elnéztél arra, amerre mutatta, és majdnem nem hitted el, amit láttál, még ezek után sem. Túl a balkon díszes faragásain, lent az öbölben, a parti sziklák közelében a sós tenger tintaszín vizén, egy hatalmas viktoriánus háromárbocos ringatózott egy ködfelhőben. Amikor sikerült elolvasnod az arany betűkkel írt nevet a tatton, elmosolyodtál.

-Veled megyek.

Milyen találó név. Fekete Vitorlák...