Árnyékliliom

1. Fejezet

A Timdie ház egy hatalmas, mégis üres és magányos hely volt. Jelenlegi tulajdonosa a Timdie család legidősebb fia, miután szüleik elhunytak egy balesetben. A ház a tragédia napját követően vált komor és szomorú hellyé. A három testvér pár hónapig élt egy fedél alatt, egymást támogatva a veszteség után, egy maréknyi hűséges régi szolgálóval. Aztán a legfiatalabb testvér ágynak esett.

Mindig is beteges volt és hajlamos a depresszióra. Alig telt el pár hónap, a fiatal testvér is csatlakozott szüleihez a családi kripta keserű hűvösébe. A két megmaradt fiú ettől teljesen összeroppant. Az idősebbik végig támogatta öccsét, aki nem tudta elképzelni, honnan szedett össze ennyi erőt bátyja. Egy nap rájött, honnan.

Habár szégyellte bevallani, de egyre többször rémálmok gyötörték, és ez is egy ilyen este volt. Óvatosan az ajtóhoz osont és benyitott. Olyasmi történt, amire végképp nem számított. Bátyja szokás szerint az ablakkal szembeni karosszékben ült. Előtte a kis asztalon évek óta először nem kávé, hanem egy whiskys üveg. Psyker csak remélni tudta, hogy már rég megbontotta és nem aznap este ivott annyit. Félt, hogy bátyja butaságot csinál.

- Add? –kérdezte halk, reszelős hangon.

Az idősebb egy ideig semmilyen reakciót nem mutatott, amitől a fiatalabb kezdett megijedni, de végül a testvére kissé előre hajolt a székben és megfordult, hogy szembe nézhessen öccsével. Ha lehet, szegény fiú ettől még jobban megijedt. Megszokta már, hogy az idősebb arca fáradt, mert sokat dolgozott, de most különösen fáradtnak, de ami jobban megijesztette, betegnek nézett ki.

- Psyker? –suttogta alig hallható, bizonytalan hangon.

- Én vagyok. –helyeselt gyorsan, mégis halkan.

Add visszafordult az ablakhoz és valószínűleg tovább bámulta a hóesést. Öccse felsóhajtott és pár ingatag lépéssel az egyik karosszékhez lépett és ő is leült, felhúzta a térdeit és azokat tanulmányozta. Néha egy gyors pillanatra bátyja arcát fürkészte, aki csak ködös tekintettel bámult a hóesésbe. Néha a keze egy pillanatra megrezzent, mintha az asztalon levő félig teli pohár felé akart volna nyúlni, de végül mindig visszafogta magát.

„ Még így is tud küzdeni ellene." Gondolta a fiatalabb.

A bátyja mindig is egy határozott akaratú egyén volt. Soha nem engedte meg magának, hogy lealacsonyodjon odáig, hogy az ösztönei irányítsák tevékenységeit és mindig hidegfejjel gondolkodott. Talán ez volt a veszte. A szülei temetésén egyedül ő nem ejtett egyetlen könnycseppet sem. Pont úgy nézett ki, mint most. Meredten bámult maga elé, miközben valószínűleg gondolatban valahol messze járt.

Esper nem értette, hogyan olt bátyja ennyire erős. Psyker örült annak, hogy megboldogult öccse nem látta azt, amit ő látott. Akkor történt, amikor Addot megkérték, hogy jelölje ki, hol lesz a családi kripta. Az idősebb megkért mindenkit, hogy hagyják magára, és habár aggódva, de teljesítették a kérését, kivéve Psykert, aki nem mert egyedül hagyni bátyját. Tehát miután a többiek elmentek az autóhoz, ő visszaosont, hogy segítsen a testvérének. Végül mégis egy fa mögött kellett várnia, mert nem mert előre lépni.

Életében először látta a bátyját sírni. A mindig magabiztos és határozott fiú, akkor ott ült az egyik hatalmas kiszáradt tölgyfa gyökerei között, szemeit jobb tenyere alá rejtve, a másikkal az egyik gyökérbe kapaszkodva és némán zokogott. Psyker szeme is megtelt könnyel, ahogy szenvedő testvérét látta. Nagyon elszégyellte magát, amiért minden felelősséget ráhagytak a temetéssel kapcsolatban.

De az ok, amiért az ő torkát is marták a könnyek, az az volt, hogy előző este milyen borzasztó dolgokat gondolt az idősebbről. Add tizennyolc éves volt Psyker alig tizenöt és a szülei halálának estéjén borzasztó későn ért haza. Mikor végre éjfélkor benyitott az ajtón, Add borzasztóan leszidta, az egész hatalmas ház, az ő kiabálásától visszhangzott. Egyetlen szolgáló sem merte megszakítani, majd mikor végzett aludni parancsolta. Psyker úgy érezte, rettentően igazságtalan volt, hogy őt nem hallgatta meg és egy percre... még belegondolni is szörnyű... de azt kívánta, bár csak a bátyja halt volna meg a szülei helyett.