Newton három törvénye

1.

Minden test nyugalomban marad, vagy egyenes vonalú, egyenletes mozgást végez mindaddig, míg egy másik test, vagy erő meg nem változtatja a mozgásállapotát.

Ott, az alagútban elég heves volt a harc, és elég mély a sötétség – amit csak a zseblámpák, és a tönkrement kocsi betört fényszórói szeltek át – hogy gyakorlatilag észre se vegye azt a harapást az alkarján. Newt ereiben száguldott az adrenalin, elárasztotta minden testrészét, meggátolva, hogy a fájdalom elérje az elméjét, és ezáltal folyamatosan lehetőséget biztosítva, hogy fusson, ha kell, lőjön, ha kell, és ne legyen ideje félni, amikor döntést kell hozni. Az alagút aljzatát vékony réteg nedves, rozsdaszínű sár burkolta, amin könnyen el lehetett csúszni, így még rohanás közben is folyton figyelni kellett, hogy az ember megtartsa az egyensúlyát, és a fiút nem segítette a bicegése... a nyomukban loholó buggyantakat ez a probléma nyilvánvalóan nem érintette, ők egymás hátán is végigtapostak, amikor egyikük elterült. Az, hogy tudatosságukat vesztett, katatón lények voltak, legalább annyira előnyükre vált az élő, értelmes emberekkel szembeni harcban, mint amennyire hátráltatta őket. Egy empátia és gátlások nélküli vadállat sok olyat is megtesz, amire egy érző lény – jó esetben – egyáltalán nem képes.

Mikor végre kijutottak, hála Brenda és Jorge váratlan mentőakciójának, és lecsillapodott a fülében a vér dobolása, akkor, a kocsiban érzett meg egy először enyhe, csípős fájdalmat az alkarján. Az ingének anyagán keresztül hozzáért, ki tudta tapintani a bőr egyenetlenségeit, de pont ezért nem nézte meg jobban a sebet. Felesleges lett volna, talán csak egy karcolás, rosszabb esetben egy rozsdás fémdarab okozta, ami menekülés közben megsértette, Thomas viszont túl komolyan vette volna a dolgot, az aggodalma pedig minden bizonnyal ártott volna a haladási sebességüknek. Így csak amikor megálltak pihenni, akkor vonult el néhány pillanatra, könyékig feltűrte a szebb napokat látott, koszos, szürke ing ujját, és megszemlélte a sérülést.

Apró, fekete pontok voltak inkább, mint egyetlen összefüggő heg, a vérzés már el is állt. Ha a hüvelykujjával megnyomta őket, még érezte azt az apró szúrást, de nem tűnt veszélyesnek. Harapás volt, nyilvánvalóan, az emberi fognyomokat könnyen fel lehetett ismerni, de tudva, hogy immunisak, Newt hamar meghozta a döntést, felesleges beszélni róla. Tartva az elfertőződéstől, mikor a közös kulacs hozzá ért, kissé eltávolodva a társaitól benedvesített egy kendőt, és megmosta az alkarját, majd az ujjára köpött, és a nyállal is megdörzsölte a sebet, hogy fertőtlenítse. Úgy vélte, ennyi elég lesz, így megint ráeresztette az ingujját, és nem is törődött vele. A terepjáró motorja egyenletesen, kellemetlenül hangosan zúgott, és ez a zaj elegyedett Jorge fülsértően hamis dúdolásával. Néha egy-egy nagyobb kavicson megcsúszott az autó kereke, ilyenkor a kövek súrlódásának ingerlő hangja is csatlakozott a kakofóniához. Brenda kibámult az ablakon az anyósülésről, Serpenyő feje a mellkasára bukott, úgy aludt el, Thomas mélyen elmerült a gondolataiban, szórakozottan malmozott az ujjaival, követve a környezet zavaros zenéjének nyugtalanító ritmusát. Newt maga pedig egyszerűen csak figyelte őket. Mindig, néhány pillanatra kiválasztotta egy társát, akinek nézhette az arcát, a mozdulatait, és próbálhatta kitalálni, mi jár a fejében. Néha egészen egyszerű volt. Jorge és Brenda mosolya több titkot rejtett, mint a már jól ismert két barát sokszor látott, kifejező, semmit sem takaró arckifejezései, és kiváló időtöltésnek bizonyult ez a játék... észre sem vette, és órák teltek el.

Muszáj volt még egyszer megállniuk, mielőtt elérték a várost. Sötétedett, a testük elnehezült a hosszas, összezsúfolódott ücsörgéstől a terepjáró hátsó ülésén, és noha nem tudták, mi vár majd rájuk a városfalnál, de elég borzalommal találkoztak az elmúlt időkben, hogy arra készüljenek, minden erejükre szükségük lesz. Találtak tiszta vizet, és már elég ideje nem láttak buggyantat, hogy még egy kis tábortüzet is bevállaljanak. A zöld növények nehezen kaptak lángra, inkább sűrű füstöt árasztottak, ami beitta magát a hajukba, a ruháikba, szinte még a bőrükbe is, de amikor végre néhány apró, narancsszín láng is elkezdett táncolni a lassan száradó fadarabokon, átölelve és fojtogatva őket, mindannyiukat elárasztotta egyfajta rövid nyugalom. Brenda közel húzódott a tűzhöz, szélesen mosolygott, és az arca egészen kipirult a melegtől. Thomas felhúzta a térdét, nem szólt semmit, hanem továbbra is ugyanolyan mélyen elmerengve nézett maga elé... számára csak apró különbséget jelentett, hogy semmibe pillantó szemei előtt ott éled a forróság. Jorge a terepjáró csomagtartójából előhalászott néhány régi takarót – a széle mindegyiknek rongyolódott már, és biztos, hogy egyiket sem mosták már hosszú ideje – a fiúk számára pedig valóságos áldásnak tűntek. Az első őrséget Serpenyő vállalta, aki kissé már kipihente magát az úton, így Newt elheveredett a füvön, hátat fordítva a tűznek – hogyha a gyenge szél, ami ahhoz nem volt elég erős, hogy kioltsa a lángot, meggyötörné egy kevés sűrű füsttel, megvédje magát – és lehunyta a szemét.