Végzetes szenvedélyek [A fogoly sárkány 2. kötet]

3. rész

Mike egy határozott mozdulattal kapja el a vele szemben álló srác lábát, állától alig egy pár centire. Vigyora szélesebb lesz, ahogy nagyot taszajt rajt lábát eleresztve, s végig nézi  ahogy a kölyök  szépen hátra vágódik a kemény betonon. Ron és John ekkor ocsúd  fel a mozizásból s a földön fetrengőhöz pattanva nyalábolják fel. 

-Elég kis pukkancs az újonc, mit ne mondjak. -megveregeti az említett fejét, majd visszaadja az iratokat a vöröskének- A tiétek lehet ma estére, nekem sajnos programom van. Pedig érdekelt volna, hogy törik meg és hogy könyörög.

-Szerintem néma. Még eddig meg se szólalt, mióta átvettük. Szóval a könyörgés elég felejtős. -jegyzi meg John.

-De azért szívesen átvesszük az első szerepét. -teszi hozzá Ron- Amúgy... Mostanában esténként ritkán látni.

-Csak nincs valakid? -kissé előre hajol s bizalmas hangnemre vált.

-Most ezt inkább úgy veszem, mintha meg se szólaltál volna. -halkabban felkuncog- Úgy nézek én ki, mint akinek van valakije?

-Kinézni? -billenti oldalra a fejét a barna hajú- Külsőre mindenki álma lennél. -végignyal felső ajkán- De belsőre  te vagy mindenki rémálma. -fel is kacag.

-Ha nem tudnám mennyire igazad van, most betörném azt a csinos kis orrod. -ökleit megroppantja. Az arca teljesen érzelmmentes, ilyenkor jóval ijesztőbb, mint mikor telefogas vigyorral bámul az emberre... pedig az se semmi. Aztán halvány s barátibb mosolyt vesz fel látva a riadt tekinteteket.

-De mivel nem mondtam újat, így az orrom marad ahogy van. -de azért alig észrevehetően araszol pár centit hátra.

-Igen, így van. Na menjetek a dolgotokra. -int egyet a főfelügyelő, majd mellettük ellépve ballag a kijárat felé.

-Amúgy... -kezd bele a vöri- Biztos hogy minden oké veled?

-Mert? -fejét oldalra billenti.

-Minket mostanában nem kerestél. 

-Csak nem hiányzom? Ennyire unalmas folyton hátul lenni a raboknál? -kuncog fel.

-Talán. -az ikerpáros sejtelmes vigyorral szegezi tekintetét felettesükre, ki fejét ingatva fordít nekik hátat s sétál ki a kapukon. Még egyszer visszapillantva nyugtázza magában a dolgot, hogy alárendeltjei utasítása szerint cselekszenek. 

Ujjait fekete tincsei közé futtatva túrja hátra  homlokába lógó haját. Biztos benn, hogy ha csak egy pillanatig is, de látott valakit, mikor kivédte az állához indított rúgást. Valahogy rossz előérzete támadt, hisz bár alig egy pillanatig látta a személyt, de pontosan tudja ki az. És ritka, hogy előre ideszólás nélkül jelenne meg. 

Végül fejét megrázva hessegeti el a furcsa érzetet magából s veszi léptei irányát egyenesen haza. Úgysem tűnik fel senkinek, ha pár órával előbb lelép. Ez az ügy viszont nem várhat. 

Egy hosszú út vezet a közeli város irányába, két oldalt hatalmas vörösfenyők szegélyezik. Ez az út vezet a kis lakásához is.

Párszáz méterre található több kis ház a fegyőrök számára, egy-két személyes lakásokkal. Ahogy többi munkatársa, ő is ezek egyikében lakik - annak érdekében áll ilyen közel a lakótér a létesítményhez, hogy ha lázadás törne ki, hamar oda tudjanak érni. Az egyik leghátrébb állóhoz érve előveszi kulcsát s benyit. Mint mindig, most is megállapítja, hogy szerencse, hogy az épületek fala nagyon vastag. Elég közel állnak egymáshoz és hát... igen. Nőhiányban a fegyőrök sem mindig fegyenceket keresnek maguknak. (Khm... tökéletes példa a drága ikerpáros xD)

A kulcsot az annak megfelelő lyukba helyezi, majd elfordítja. A zár kattan, az ajtó nyílik, a feketeség pedig belép.

**************************************
Újabb részecske tálalva. Remélem mindenkinek elnyerte a tetszését ^^ Véleményeket szívesen várok :3