One Direction Ke* Story's (HUN)

A magunk kis világában

– Most már elmondod, hogy hova megyünk?
A barátnőmre pillantok, aki a taxi agyon nyúzott ülésén kényelmesen elhelyezkedik. Telefonját nyomkodja pár másodperc erejéig, majd a táskájába süllyeszti a készüléket, amely már így is kellően meg van tömve. A borítéktáskának szinte feszegeti a kapcsát, hogy végre egybe maradjon az anyag.
Egy nyári, lenege, s egyben igen kényelmes ruhát viselek egy egyszerű szandállal. Nem igazán volt hangulatom kiöltözni, főleg ebben a nyári melegben, ami Los Angeles térségét igen átmelegíti. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy ismételten kiakaszt, amiért nem képes kinyögni, hogy hova is tartunk. Nagyon jól tudja, hogy nem tudom értékelni az ilyeneket, ahogyan ez fordítva is ugyan így van.
A szél enyhén fúj odakinn, de nem igazán nyújt kellemes, lélegzetvételnyi időt, amely az emberre hűs hatást mérne.
– Ne aggodalmaskodj már – legyint egyszerűen, míg száján a szájfény végigszalad.
– Holnap dolgozok. Tudod, hogy ilyenkor nem igazán van humorom az ilyesfajta kiruccanásokhoz.
– Rarie, jól fogod magad érezni, ne aggódj! Biztosítom neked, hogy még jó pasik is meg fognak ott fordulni.
– Most szólok, ha egy klubba viszel, kinyírlak!
Los Angeles belvárosából kifelé haladunk. A sofőrnek szerencsére már nem kell túlságosan harcolnia a forgalommal, ami igen megkönnyíti a kijutásunkat a városi forgatagból. Már sötétség öleli körbe a várost, míg az éjszakai klubok, bárok kinyitják a kapuikat, a korombeliek pedig ellepik az utcákat.
– Lesznek jó pasik, pia, gondolom zene is, és persze jó fogások! Kell ennél több? De nem egy klub, ígérem!
Sántít a dolog, de végül elengedem, s kényelmesen hátradőlve pillantok ki. Egyre érdekesebbé válik a helyzet, ahogyan lefordulunk a kikötő irányába. Itt még konkrétan nem jártam, annak ellenére, hogy hosszú ideje élek a város szívében. A monumentális jachtok egymás mellett sorakoznak, ezzel mélyen sulykolva az emberekbe, hogy itt nem holmi ladikoknak vannak fenntartva a helyek. És talán még azt is, hogy nem mindenkinek van annyira bő pénztárcája, hogy ide egyáltalán belépni merjen.
A taxis leparkol, majd pár dollárt átnyújtva neki, el is hagyjuk a járművet. Táskám pántját a vállamra csúsztatom, s a barátnőmre pillantok, akinek ismételten a telefonja ragad a kezéhez. Felnéz, majd körbe pillant.
– Arra, azt hiszem – mondja, és elindul jobbra, egészen a víz mellé, ahol is a hajókat bámulja.
– Meg szaladt, és most venni akarsz egyet?
– Vicces – röhög fel. – Ha megszaladna, sem egy ilyen hodályt vennék. Hajókázunk – vigyorodik el.
Kételkedem ilyen formában a szavaiban, de hagyom, úgy is reményeim szerint pillanatokon belül kiderül, hogy hova is igyekszünk. Szemeim ide-oda cikáznak a méregdrága, luxus tulajdonokon, és hazudnék, ha azt mondaná, hogy nem fogadnám el innen szinte akármelyiket is.
Teljesen elveszek a szebbnél-szebb járművükön, míg barátnőm vissza nem ránt a valóságba, s egy motorcsónak felé terel. A hófehér és a burgundi szín csodás egyveleget alkot a kisebb hajón. Egy férfi mosolyog ránk, aki kedvesen be is segít bennünket a fedélzetre. Mondhatni, hogy ahogy leülök a finom, bőr ülésre, már is kényelmesen érzem magam. Bőrömet szinte már simogatja az anyag, míg a férfi előre fordul, s beindítja a motort. Barátnőm érdeklődve áll mellette, bár nincs kétségem afelől, hogy inkább a személy, mintsem a motor mérete érdekli.
Ahogy elhagyjuk a kikötőt, már is a szőke tincseimet magával ragadja a szél, az óceán sós illata az orromba kúszik, s a melegséget felváltja a hűs szellő. Egy pillanatra elbizonytalanodom egy élesebb fordulatnál, de biztos vagyok abban, hogy az öltönynadrágos, s inges fickónak nem ez az első útja.
Kissé távolabb egy nem igazán kis méretekkel rendelkező jachtot pillantok meg, amely fényáradatban úszik, s a zene dallamai idáig hallatszódnak. Mi is felé tartunk. Barátnőm hátra pillant, amint ő is megpillantja a fehér csodát. Az arcán a széles mosolya szinte teljesen körbeér. Elmosolyodva megrázom a fejemet, mert tudom, hogy ez egy olyan személynek köszönhető, aki nem éppen a legális munkaterületen szorgoskodik, s a hajó tulajdonosában is vannak kétségeim. Barátnőm tudja, hogy mennyire is nem szeretem az effajta dolgokat, s amikor az ilyesfajta ismeretségeiről is beszél, mindig leintem. Nem mondom, hogy soha nem érdekelt – érdeklődési szinten természetesen –, az ilyen dolog, de tudom, hogy egyszer az ilyenek egytől egyig a hatalmukat vesztik, s mindent romba döntenek maguk körül. Nekem pedig eszemben sincs a süllyesztőbe kerülni bárki miatt is.
Megállunk a jacht hátuljánál, majd ott egy másik, hasonlóan öltözött férfi segít fel bennünket a lehorgonyzott hajóra. Elég sok ember van jelen, olyanok is, amikre nem gondoltam. Díszes, éppen, hogy csak a megfelelő helyen takaró lányok egy-egy kerek tálcával a kezükben szlalomoznak az emberek között, s itallal kínálják őket.
Senki sem néz bennünket, pedig teljesen kilógunk a sorból véleményem szerint, de ez mindenkit mocskosul hidegen hagy. Beljebb megyünk a tágas, több emelettel rendelkező hajon, barátnőm pedig azonnal le is kap két poharat egy arra járó lányról. A kezembe nyomja az egyiket, majd össze is koccintja a kristályokat.
– Kié ez a hajó?
– Fogalmam sincs – rántja meg a vállát. – De Luke itt van valahol. Őszintén, kit érdekel? Bejutottunk, és ez a lényeg – emeli fel a poharát, a pezsgő fele pedig el is tűnik.
– Luke?
– Igen, tudod, meséltem, hogy találkozgatunk.
– Talán egyszer említetted.
– Mindegy, nem számít, kétlem, hogy annyira sokáig kötnék ki mellette. Szóval, éljük meg a pillanatot, azt mondom.
– Micsoda bölcs gondolat – egy férfi hang szakítja félbe a társalgásunkat. Mind a ketten hátra pillantunk. Teljesen ismeretlen a srác számomra, de a barátnőm azonnal közelebb lép, egy nyájasan egy puszit nyom az arcára.
– Rarie, ő itt Luke, aki meghívott bennünket.
Üdvözöljük egymást a sráccal egy gyors bemutatkozás keretein belül, s felajánlja, hogy körbe vezet bennünket, és, hogy szeretne bemutatni mind a kettőnket pár fontos embernek, köztük a partit adó személynek is. Tekintettel arra, hogy mennyire is egymáson lógnak, elengedem őket egyedül.
Poharamat egy arra járó lány tálcájára visszahelyezem, s a hajó oldalának támaszkodok. A part szinte mint egy fényes ékszer, ahogyan a lámpák és a színes fények, amely a szórakozóhelyekről indulva, az égig érnek. Igazán lehengerlő látvány, nem kétség.
– Csodás, nem igaz?
Egy mély hang búg a fülem mellől. Oldalra pillantok a férfire, aki egy pohárral a kezei között áll mellettem, de nem rám irányul a figyelme, hanem az angyalok városára. Állkapcsa feszes, igazán figyelemre keltő, ahogyan a zöld íriszei is, amelyek megcsillannak a lámpák fényében. Fehér inget, s nadrágot visel, lábai csupaszok. A szemem szinte falja a látványt. Ingének gombjai lazán fogják össze az anyagot, így a napbarnított, kitetovált bőre tökéletesen megmutatkozik. Mosolyra késztet a hasán pihenő pillangó, de a látvány annyira dögös, hogy attól félek, már csak ha mosolyra húzom a számat, inkább egy nyöszörgés hagyná el elsőként.
Tekintetem visszasiklik az arcára, s nagyot nyelek, ahogyan a nyelvét kissé kidugja, s enyhén rózsaszín ajkait benedvesíti. Pislog egyet, s lassan felém fordítja a fejét. Szemeivel mélyrehatóan pillant rám, én pedig úgy érzem, hogy hálával tartozom a barátnőmnek, amiért a kisebb ellenkezésem ellenére is sikerült rávennie arra, hogy kiszabaduljak a lakásom falai közül.
– Igen, igazán lehengerlő.
Felelem kissé száraz ajkakkal, bár bizonytalan vagyok amiatt, hogy ezt most a város látképére vagy az előttem álló férfire értettem.
– Mennyire illetlen vagyok – húzza féloldalas mosolyra a száját. – Harry vagyok. Te pedig biztosan Rarie.
Meglepődök, hogy tudja ki is vagyok, ám a nevem olyan gördülékenyen hagyja el a száját, hogy a gondolataimban már ezer meg ezer másik szituáció jelenik meg ennek kapcsán. Igen, nem éppen vagyok az a lány, aki zavarba jön egy férfi jelenlétében, de kétlem, hogy ez akkora nagy bűn lenne. Harry pedig már első ránézésre is az a férfi, akivel el tudnék képzelni merész dolgokat. Ahogyan a rózsaszín ajkak végigszaladnak a nyakam mentén, míg a keze a hasamon csúszik végig, egyenesen le a combomhoz, hátra a fenekemhez, melybe bele is markol, s ismételten bátran útnak indul majd a bugyim korcánál megállapodva pár másodperc után már őrjítő lassúsággal simít végig rajtam.
– Tudod, házigazda révén nem igazán esik jól, hogy a meghívottak elunják magukat.
Hangja visszaránt a túlságosan is csodás valóságba. Felfogva a szavai értelmét, már is minden értelmessé válik, s összeáll. A könnyed, lezser öltözete, melynek minőségének illata tisztán érezhető, ahogyan szinte úgy áll a fedélzet talaján, mintha nem csak a hajója kapitánya, de a világ ura is lenne.
– Talán két perce állok itt, de nem igazán unatkoztam – felelem. – A kilátás innen a városra gyönyörű. De azt hiszem, hogy ebben már egyet értettünk az előbb.
– Valóban – biccenti félre a fejét.
– Harry!
Egy sürgető férfi hang süvít a levegőbe, míg lábait ebes léptekkel szedi felénk.
– Mi van?
– Pár srác túllőtte magát.
– Megmondtam, hogy senki nem kaphat többet a kelleténél! – emeli feljebb a hangját. – Takarítsátok el őket.
Döbbenten nézem, hogy milyen könnyen kezeli az egészet, s hogy mennyire is hidegen hagyja pár emberi élet. Visszafordul felém.
– Esetleg megnéznéd a hajót?
– Hogy téged mennyire megráz, ha az általad terjesztett anyag kiüt valakit.
– Ha mindenkiért aggódnék, akkor nem terjeszteném, és nem lennék ott, ahol – mutat rá a valóságra. – Gyere.
Az angyal és ördög erősen viaskodik benne, ezt már most tökéletesen meg tudom állapítani, még sem érzem azt, hogy menekülnöm kellene, annak éllenére, hogy olykor a hideg végig fut rajtam, s nem annak köszönhetően, hogy mennyire is levesz a lábaimról.
– Csak, hogy tisztázzuk, belém semmi ilyen szart nem fogsz nyomni – szögezem le neki.
– Felesleges aggódnod, én sem élek ezekkel.
– Ki se próbáltad?
– Felesleges, amikor ezek nélkül is meg tudom szerezni azt a dolgot, ami hasonló hatást gyakorol rám.
A szemeimbe néz, én pedig elrugaszkodom a korláttól, s mellette haladva követem a lépteit. A hajótest másik felére igyekszünk, ahol pár ember lézeng csupán. Közben érdeklődik, bár nem viszi annyira mélyre a beszélgetést, de még mindig jobb, mintha csak csendben haladnánk. Menet közben mind a két kezén az ingének ujjait elkezdi kissé visszahajtani, majd megáll, s előre enged a lépcsőnél, amely a hajó gyomrába vezet egyenesen.
Ruhámat kissé megemelem, hogy ne mossam fel vele, az amúgy csillogó padlót, s orra se essek. Hűvös fogod a falak között és egy tágas nappaliszerűség, amelyben senki sem tartózkodik.
– Kérsz esetleg valamit? – lép a bár irányába.
– Azt hiszem meg vagyok, köszi – ülök fel az egyik bárszékre, míg ő egy poharat emel le, s magának kezd el valami különös italt keverni, amelybe narancshéjat is reszel. Az édes illat azonnal az orromba is kúszik, ám a pillanatokon belül, üvegből kifolyó erős szesz szaga mindent felülír.
– Tartasz attól, hogy az alkohol mocskos dolgokat hoz ki belőled?
– Nekem nincs szükségem az ilyen dolgokhoz alkoholra, se egyéb másra – jelentem ki magabiztosan, hiszen ez valóban így van.
Felpillant rám a poharáról, amelyet éppen átkever, hogy az ízek összeérjenek. A kristály és a keverőpálca találkozik, majd kiveszi azt, a szájába veszi, eltünteti a maradik cseppeket, s az apró mosogatóba helyezi azt, míg a poharával a kezében kilép a pult takarásából.
– Ezt jó tudni – iszik bele az italába, majd a nyelve újfent végigszalad az alsó ajkán.
– Nem tárlatvezetésről volt szó?
– Valóban, ne haragudj. Akkor induljunk is.
A kezét nyújtja, s illedelmesen lesegít a bárszélről. Elenged, a keze pedig a derekamra csúszik, míg másikban a kristálypohár pihen, melyben az itala meg-meg mozdul a léptei következtében.
A lenti szintet tényleg teljesen elkezdi megmutatni. Mindenhez fűz valami történetet, s meglep, de melegséggel is áraszt el, amikor felnevet, s mély, öblös nevetése az egész helyiséget körbelengi. Olykor beleiszik a poharába, s az ital teljesen el is tűnik, míg mi haladunk a tágas helyiségekben. Meg kell jegyeznem, hogy a hajó nagysága felülmúlja a lakásomét, és ez kissé már bizarr.
– Harry, telefon! – rohan le a lépcsőn egy srác.
– Mi van? Megmondtam, hogy nem érdekel ma semmi!
– Fontos – néz a srácra. – Kapcsoltam az irodába.
Harry végül egy sóhajjal bólint a srác pedig eltűnik. Elindul tovább előre, de vissza pillant rám, hiszen nem érzem annak szükségét, hogy nekem ezt a telefonbeszélgetést hallanom kellene. Visszanéz rám, a kezét nyújtja, én pedig kisebb hezitálással ugyan, de az övébe csúsztatom az enyémét. A folyosó végén levő helyiségnél elenged, az ajtót kitárja, s udvariassága most is megmutatkozik, ahogyan maga elé enged. Bár nem kétség, hogy a tekintetét végig rajtam legelteti.
Mögöttünk becsukja a helyiség ajtaját, s és az asztalához megy. A poharat egy alátétre helyezi és ez már is alátámasztja azt, amit a hajó gyomrába érkezésemkor megállapítottam, szereti a rendet és a tisztaságot maga körül. Megnyom egy gombot, a kagylót a füléhez emeli, s a hatalmas bőrszékben elkényelmesedve kezdi el lefolytatni a beszélgetést.
Én hátat fordítva neki a szobát kezdem el felmérni. Valóban nem szeretnék hallgatózni, több ok miatt is, annak ellenére, hogy ő hívott be magával. A padlózattól, a plafonig érő könyvespolcok ölelik körbe az egész belső teret, melynek közepén egy monumentális asztal kap helyet, pár giccses tárggyal. Számomra kissé sok, de valahogyan Harry köré tökéletesen illik az egész. A könyvek előtt dísztárgyak, képkeretek és hasonlók hevernek. Elmosolyodok, amikor egy igazán mini golfpálya zöld műgyepét pillantom meg. Alig húsz centi hosszúságú, s az ütő és a labda igazán aprónak nevezhető.
Fogalmam sincs, hogy mennyi időt tudhatok a hátam mögött, s hány dísztárgyat néztem meg, ami lenyűgözött, de arra eszmélek fel, hogy a csípőmre siklik egy tenyér. A vállam felett hátra pillantok, s rózsaszín ajkak túlságosan közeli állapotát észlelem. Mosolyra húzom a natúr ajkaimat, s lassan megfordul, hogy egymással, kényelmesen szemben legyünk.
– Sikerült valami érdekeset találnod?
– Azt hiszem, hogy minimálisan le tudtam kötni magam. És neked sikerült ismételten megmenteni a mocskos világodat?
– Azt hiszem, hogy maximálisan. De most egy másik világ megmentésén törekszem.
Szabad keze a tarkómra csúszik, a szőke tincsem az ujjaira fonódnak, míg azokat kellő érzést kiváltva megmarkolja. Úgy von magához, mintha attól tartana, hogy valaki újra megzavarja a kettőnk szemtelen pillanatát. A hevessége a földbe típus, a ritmust felveszem, a nyelve bátorkodva ér az enyémhez, míg teljesen egybe nem simulnak. Ujjaim az inge anyagát markolják meg. A puha anyag szinte már dorombólja, hogy mielőbb szakítsam el a tulajdonosától, így ujjaim megkeresik a tökéletesnek vélt pontot, s határozottan rántom szét azt. A gombok repülve érnek földet, enyhe hangot hagyva maguk után. Fogai az alsó ajkamba mélyednek, a kezei a fenekemen siklanak végig, míg a combjaimnál fel nem emel. A szekrénynek taszít, kissé nyekkenek az érintkezésnek köszönhetően, de a mámorító érzés, ahogy az ajkai az enyéimet veszik újra, s újra ostrom alá, mindent kárpótol. Kezeim a hajába vesznek el, ő pedig elindul, s a számtól elszakad. Zihálva nézek a mély zöld szemekbe, majd a rózsaszín ajkakra, melyen a nyelvem incselkedve végig is szalad. Felmordul, de nem vet véget a lépteinek, amíg az asztalhoz nem ér, melyet egy határozott mozdulattal le is söpör, s üressé tesz. Hallom pár tárgy törését, de már is visszaszerzi minden figyelmemet, ahogy letesz a fa bútorra, a ruhámat pedig mohón rántja le rólam.
Hüvelykujja végigszalad a melltartóm csipkézett részénél, ahol már a mellem mutat magából egy kis ízelítőt. Én se tétlenkedve a már szakadt anyagot letolom a vállairól, míg ő megszabadítja magát tőle teljesen. Tenyereim mindenféle szemérmesség nélkül csúsznak végig az enyhén kidolgozott felsőtestén, melyet több fekete minta is díszít. Mutatóujjam megérinti a keresztet, mely a nyakában pihenő ezüst láncon lóg, s tökéletes összképet alkot a a tetoválásokkal ellátott mellkassal.
Megrántom magam felé a slicce segítségével, és a gombot kibújtatom. Arcomat két kezébe fogja, felfelé billenti, s ismét birtokba veszi a számat. Eközben sem tétlenkedik. Egyszerűen szabadít meg a melltartómtól, s lassan hátradönt a kemény fafelületen. Lábaimat ösztönösen húzom feljebb, a sarkaimmal megtámaszkodom, és a göndör, kusza tincsekben elveszve ujjaimmal, hagyom, hogy a puha ajkak végigcsókolják a testemet, s különös figyelmet fordítsanak a melleimre. Nyelve és ajkai szinkronban mozognak, én pedig lehunyt pillákkal élvezem a finom nedves csókokat.
Felpillantok a festett pilláim alól, s látom, ahogy a hátimai meg meg mozdulnak minden tetténél. Ajkaim eltávolodnak egymástól, élesen beszívom a levegőt, s a csípőmet feljebb billentem, minek súrlódás az édes jutalma. Akaratlanul is egy nyöszörgés szökik fel belőlem, mire felnéz rám. Szája megcsillan, de nem sokáig engedi, hogy csodásan ívelt ajkait csodáljam, mert lefelé kezd el nedves csókokkal elhalmozni. Bugyimba akassza az ujjait, a csípőmet kérés nélkül emelem meg, így a falatnyi anyag végigsiklik a lábamon, s búcsút int nekem.
A látvány már elég sok mindennel felér, ahogy Harry a combom belsejét csókolgatja, s egyre lejjebb halad, s szerencsére nem is húzza az agyamat. Nyelvét határozottan mártja meg bennem, mire megremegek, ő pedig ostromolni kezd igen keményen. Megszívja a csiklómat, majd újabb nyelvcsapás következik. A hátam elemelkedik az asztaltól, a szemhéjaim szorosan záródnak össze, az ő ujjai pedig szemtelenül indulnak felfedező útra, a számomra nyújtott további gyönyör érdekében.
Meghúzom a haját, ő pedig leáll. Hitetlenkedve pattannak fel szemeim, és nézek le rá, de ő már tolja le a nadrágját. Felülök, ujjaim a hossza köré fonódnak, mire felmordul, s a számba csókol. Magam ízét érzem a nyelvén, a dús ajkain. Közelebb lép, engem kijjebb húz, teljesen az asztal szélén vagyok, éppen csak rajta, míg ő a combjaim alatt biztosan fog. Csípőjét előre billenti, s a segítségemmel el is veszik bennem. A nyaka köré fonom a kezeimet, Harry pedig egy könyörtelen, de annál is gyönyörteljesebb tempót kezd el diktálni. Egyik kezem a tarkóján pihen, másik forró mellkasán. A körmeim kissé a bőrébe mélyednek. Átfog a derekamnál, még közelebb ránt magához, a számat keményen megcsókolja és mindent elvesz, s odaad egyszerre, ahogyan ismétlődően elveszünk egymásban, a magunk kis világában