Szerelem a láthatáron

Chapter I

Végigszenvedtem az utolsó két órát az Otakuban majd beültem pár baráttal teázgatni hogy elüssem a maradék időt a vacsiig. Olyan 5 körül elindultam hazafelé. Úgy gondoltam gyalogolok, amúgy sincsen messze onnan az étterem és már késésben is voltam, szóval inkább nem kevergek a körforgalomban autóval. Megpróbáltam a szedni a lábaimat és átvágtam egy szűk kis sikátoron. Hirtelen meghallottam valami furcsa zajt a végén. Nem láttam túl jól, takarásban volt a kukáktól szinte minden, de talán mintha árnyékokat látnék. Közelebb haladva vettem csak észre, három srác kishíján agyonvert egy másikat, nem láttam az arcukat mrrt kapucnit vettek fel s amikor észrevettek elrohantak. Nem volt erőm sem testileg sem pedig lelkileg ahhoz hogy utánuk menjek.
- Jól vagy?-kérdeztem a földön haverő sráctól s leguggoltam mellé.
- A-aiko?!-nyögi ki elhaló hangon, s  hunyorgva végig mért, mintha csak nem akarná elhinni hogy én vagyok az. Nyilván a mi sulinkba járhat ha ilyen jól tudja a nevemet, bár mondjuk a bátyámét és az enyémet szinte mindenki ismerni. Elég népszerűnek számítunk.
- Minden rendben? Miért vertek meg téged?-kezdtem faggatni aggódó tekintettel. Nagy nehezen feltápászkodott és kiegyenesedett. A jobb szeme feldagadt, a szája pedig csuron vér volt. Még nem láttam verekedést ilyen közelről, sem pedig hasonló sérülést. A látványtól teljesen kirázott a hideg.
- Nem számít!-morogja dühősen-De te...mit keresel itt?
- A bátyámhoz igyekszem...-válaszoltam, majd elkezdtem fürkészni a tekintetét-Biztos hogy jól vagy?
- Ne fáradj miattam..-rázza meg a fejét. Nagy nehezen elbicegett tőlem, majd mikor már egy jó két méterre jutott tőlem megesett rajta a szívem és utána kiáltottam.
- Várj!-oda rohantam hozzá és a vállánál fogva megfordítottam-Az Otakuba jársz nem?
- I-igen..-mondta kissé megszeppenve-Miért?
Az ajkaimba haraptam. Tudtam ezt még meg fogom bánni...
- Ren szobájában....van elsősegély csomag-kezdem halkan-ha akarod akkor gyere fel és gyorsan adok valamit a sebedre.
A srác teljesen meglepődött, majd egy pillanatra fel is dobódott de az arca egy szempillantás alatt ijedté vált.
- A bátyád...nincs otthon ugye?-kérdezte félve a választól.
- Nem, nincs-sóhajtottam-ő csak két óra múlva ér haza, de addigra simán végzünk.
Bólintott és gyorsan lenyelte a csomót ami a torkában volt. Alig három perc múlva begördült a járda mellé a sofőröm Aizawa Sama és kinyitotta az ajtót számomra.
- Vigyen haza kérem..-utasítottam egy kedves mosolyt ejtve. Bíztatóan pislogtam az idegen felé aki némi hezitálás után bepattant mellém és elhajtottunk haza felé. Előhalásztam a telefonomat a táskámból és gyorsan felhívtam Rent hogy kések.
- Szia tesó...
Ren: - Hol vagy már?
Ó istenem de goromba...
- Kések még pár percet de ott leszek!-ígértem meg neki.
Ren: - Hol vagy most? Oda megyek...
- Ne!-vágtam rà rögtön-Húsz perc lesz az egész addigra elkészül a vacsi is..
Ren morgott valamit az orra alatt majd letette. Igen nos...nyilván nem viseli jól hogy egyedül hagyom őt a szüleinkkel na de nincs mit tenni. Legalább pár percre megszabadulok a pokoltól amit mások családi étkezésnek hívnak. Vissza tettem a táskámba és az út további részét csendben töltöttűk el az ablakon ki bámulva. Mikor aztán megérkeztünk behívtam őt a nappaliba és beszaladtam Ren szobájába a kötszerekért és megpróbáltam helyre hozni a srácot.
- Hogy hívnak?-kérdeztem kedves mosolyt ejtve és az egyik vattáért nyúltam amit belemártottam a fertőtlenítőbe.
- Ryuga...-mondta halkan. Fekete haja belelógott a sötét szemeibe, amikkel alig észrevehetően kezdett fürkészni.
- Még nem láttalak téged a suliban-vallottam be őszintén. Mondjuk az is igaz hogy nem igazán nézek a többi diákra. Hozzá érintettem a szeméhez amilyen óvatosan csak tudtam de így is fájdalmas szisszenés hagyta el a száját.
- Nem vagyok túl feltűnő, szeretek meghúzódni a háttérben nehogy Ren és a többiek...
Nem fejezte be a mondatot de tudtam mire céloz. A bátyám képes baromságokat csinálni, közöttük van az is hogy kipécéz random embereket nevetséges ürügyekkel amiért megagyalhatja őket puszta erő fitogtatásból.
- A bátyám....néha komplett idióta tud lenni-mondtam, mintha ezzel felmenteném minden rossz alól amit tett. Bár tudom ez lehetetlen...azok mellett hogy újra és újra hibákat követ el, néha olyan mintha már képtelenség lenne megjavítani őt.
Ryuga csendben ült velem szemben, majd néhány perc múlva elmosolyodott.
- Te más vagy...-állapítja meg azonnal. Elvigyorodtam és megráztam a fejemet.
- Nem tudhatod..-pillantok fel rá rejtélyesen-Amúgy meg...ki volt az a két barom akik úgy neked estek? Ők is az Otakuba járnak?
- Igen...-vallotta be a fejét lehajtva-Kicsit összekaptunk valamin..az-az-fájdalmasan elmosolyodott-valakin..
Homlokomat ráncolva meredtem magam elé.
- Egy lány?
- Jah. De már nem számít-néz fel rám-vesztettem..
Elhúzom a számat. Nem igazán tudom mit mondhatnék most erre, talán csak annyit hogy:
- Sajnálom-csúszik ki a számon-De ne aggódj biztosan találsz valakit aki igazán hozzád illik. Lehet hogy most ez a lány elment de jön majd másik.
Elmosolyodott.
- Kössz...ez igazán jól esik-mondta jobb kedvvel, aztán ismét felszisszent a fájdalomtól.
- Ne haragudj-pislogok rá bűnbánón-csak tudod ez az első hogy ilyet csinálok.
- Semmi baj-válaszolta kedvesen.
Még pár simítást elvégeztem rajta majd diadalmasan felkiáltottam:
- Készen vagyunk!
- Nagyon köszönöm Aiko. Jövök neked eggyel-hajolt meg, aztán kikísért a kocsihoz-akkor holnap találkozunk...
- Igen, szívesen-mosolyogtam-Viszlát!
- Viszlát!-kiált utánam.
És tényleg sikerült lerendeznünk az egészet pár perc alatt. Hamar oda is értem az étteremhez ahol Ren és a szüleim feszülten várakoztak. Leültem az asztalhoz mintha mi sem történt volna.
- Sziasztok! Bocs a késésért-nézek rájuk vigyorogva.
- Mit csináltál?-hüledezett anyám és a pólómat kezdte fürkészni-Az ott vér?
- Ö....talán-nevettem el magamat kínosan-a színjátszó szakkörben tesztelték a többiek a művért és azt hiszem ment rám pár csepp.
A szüleim felvont szemöldökkel elemezgették a kis történetemet. Ilyenkor általában tényleg a dráma órán kellene lennem, de mivel elmaradt hamarabb haza mehettem.
- Értem-bólintott anyám-Máskor öltözz át.
Renre pillantottam aki gyanakvóan kezdett méregetni, nyilván ő előbb észre veszi a kamuzást mint ők, s csak remélni tudtam hogy nem szólja el magát.
- Na és? Milyen volt az iskola?-kérdezte közönbösen apa, bár látszott rajta magasról tesz arra mi lesz a válaszunk, mégcsak ránk sem nézett.
- Tényleg érdekel?-vonja fel a szemöldökét Ren.
- Nem különösebben-vágta oda, s bekapott egy sushi darabot-csak kérdeztem.
Ren gyilkos pillantást vetett az apánkra, akit nyilván hidegen hagyott mit érzünk vagy gondolunk róla.
- Hé apa...-kezdtem beszélgetést mielőtt megint egymásnak ugranának Rennel-Mesélj hogy megy az üzlet? Az Otakawa társaság elfogadta az ajánlatodat?
- Hát persze...-mondta önelégülten-az Ashida a legnagyobb vállalat, mégis ki utasítaná vissza az ajánlatomat?
A villámra szúrtam az egyik shushi darabot ami a tálcámon volt egy szemforgatás kíséretében. Utálom mikor úgy beszél velem mintha komplett idióta lennék.
- Értem..-bólintottam-Anya neked hogy tel...
- Elmegyek mosdóba-mondja velem szinkronban és eltávolodott az asztaltól. Az vacsi további része csendben telt, egyikünk sem szólt egymáshoz egy büdös szót sem egészen hazaútig. Ren bement a szobájába én is így tettem és háttal belecsapódtam az ágyba. Ez a mai nap kész őrület volt. Újra csak Ryuga járt a fejemben. Hogy tudnak a srácok egy lány miatt így egymásnak ugrani? Őrültség az egész...ostobaság. De azért furdal a kíváncsiság hogy ki lehetett az a titokzatos lány. A nap további részét tanulással töltöttem, s már vagy negyedszerre mondom fel magamban az egész anyagot hogy bent maradjon, mikor kivágódik az ajtóm.
- Aiko!?-vonja fel a szemöldökét Ren. Nem tudom mit akarhat, csak akkor esett le mikor megláttam nála az elsősegély csomagot. Basszus...a nappaliban hagytam.
- Igen?-kérdeztem vissza úgy mint aki mit sem tud az egészről-Az mi?
- Mond meg te...-sétál oda mellém-Ezt ott találtam az asztalon.
- Ö..-nyögtem ki, hirtelen csak ennyit tudtam válaszolni rá.
- Megsérültél?-kérdezte aggódó tekintettel de azonnal megráztam a fejemet. Azon gondolkoztam hogy elmondjam e neki a történteket, de végül sóhajtottam és megvontam a vállamat.
- Nem...-csúszik ki a számon és kitűrök egy tincset az arcomból-azaz nem én...
Ren a homlokát ráncolta maga előtt.
- Hát akkor?
-  Ryugát megverte egy csapat srác és úgy gondoltam  hogy segítek rajta..
- Kit?!-kérdezett vissza értetlenül, olyan arcot vágva mint akihez idegen nyelven beszélnek-Az meg ki a tosz?
Unottan felsóhajtottam.
- Az egyik srác az Otakuból-magyaráztam. Ren felháborodva mered rám vissza.
- Ó értem, szóval miközben én anyáékkal szívtam te szépen bepasiztál...
- Ryuga nem a pasim!-vágtam rá egyből sértődötten.
- Holnap elbeszélgetek vele!-nézett előre határozottan én pedig kistányér méretűre tágult szemekkel bámultam vissza rá-Hogy ő is így gondolja e..
- Ne!!-kiáltok rá dühösen, mire felvonta a szemöldőkét-Mármint...ez nem a te dolgod.
Bele sem merek gondolni milyen égő lesz ha a bátyám oda áll elé és megkérdezi milyen komolyak velem a szándékai. Meg aztán...csak most találkoztunk először, kizárt hogy érezne valamit.
- Jólvan tesó, ez nem az én dolgom-ismétli meg beleegyezően. Hálásan pillantok vissza rá.