chapter 6. - A google a barátom

4.3K 165 5
                                    

-Nos igazán köszönöm a vacsorát. Nagyon finom volt még paradicsom nèlkül is.. -mondtam, amin Shawn jóízűen felkacagott. -Jól éreztem magam, de későre jár és nem akarok zavarni. -álltam fel az asztaltól illedelmesen.

-Nem zavartál drágám, nagyon örülünk, hogy maradtál. -szólt kedvesen Karen.

Shawn igazi úriember módjára elment a kabátomért és illedelmesen rámsegítette, ami miatt nekem ismét vörös volt az egész arcom.

-Ha nem gond szívesen hazaviszlek. -mosolygott rám miután elrendeztem magamon a bézs szövetkabátom.

-Az szuper lenne. -mosolyogtam rá és úgy tűnt mintha talán zavarban lenne. Eszméletlen cuki volt.

-Persze, hogy hazakísér Ellie, ne mászkálj a sötétben egyedül, akkor sem ha ez egy biztonságos környék. -tett rá Karen, amin Shawn kuncogva csóvalta a fejét.

Mind a ketten tudtuk mire megy ki a játek és ahogy észrevettem ettől mind a ketten kicsit kínosan éreztük magunkat.

-Gyere Ellie. -nyúlt finoman a hátamhoz és kicsit megtolt a terasz irányába.

Hamar rájöttem, hogy a garázs felé tartunk. Shawn az anyós ülés felé sietett és ajtót nyitott nekem, amit megint fülig vörösen, de megköszöntem. Gyors léptekkel ment a saját oldalára és ült be mellém.

-Merre megyünk? -fordult felém.

-Elizabeth street 13. -adtam tudtára egyből a címet.

-Vigyázz, mostmár tudom hol laksz. Óvakodj. -nevetett fel hangosan megvillantva a gyönyörű fogait. A jókedve engem is nevetésre késztetett.

-Lehet hazudtam. Direkt más címet mondtam, csak, hogy átverjelek és majd onnan hazaszököm, ha már elmentél. -kezdtem bele játekosan.

-Ohh szóval így állunk. Nos ezesetben megvárom míg bemész, hogy biztosra menjek. Amúgy meg vigyázz, mert megtalállak. -nevetett tovább.

Nos mivel csak 3 utcára laktam így kb 2 perc alatt hazavitt.

-Innen megleszek. Igazán köszönöm a fuvart és az estét. Nagyon jól éreztem magam.

-Örülök, hogy megismertelek Ellie. Remélem látjuk még egymást. -mondta majd a mondandója végen felém hajolt és egy jóleső hosszabb puszit nyomott az arcomra, amin csak mosolyogni tudtam.

-Jóéjt Shawn. -köszöntem el majd kiszálltam a kocsiból.

-Jóéjt gyönyörű Ellie. -mondta még mielőtt becsuktam volna az autó ajtaját.

Hirtelen fel sem fogtam, amit mondott aztán amint eljutott az agyamig újabb levakarhatatlan mosoly költözött az arcomra.

Intett egy utolsót majd figyeltem az autó távolodó alakját és amint kikerült a látószögemből bementem a házba.

Apám bekésen szundikált a kanapén, nem volt szívem felkelteni, így a szobám felé vettem az irányt.

Teljes boldogság költözött a lelkembe, ahogy feidéztem Shawn szavait "Jóéjt gyönyörű Ellie".

Ledobtam a kabátom elővettem egy shortot és egy pólót majd elindultam zuhanyozni.

Jókedvű voltam. Shawn mosolygós arca helyet bérelt magának az elmémben. Furcsa volt mert tudtam a fél világ oda van érte én mégis máshogy láttam őt.

Nem arra bizonyos Shawn Mendesre gondoltam, akiért lányok milliói rajonganak, amibe belegondolni és őrület volt, hanem a kedves vidám fiatal srácra, aki segített otthon vacsorát készíteni az anyukájának és a hugának.

Zuhany után egyből az ágyba vetettem a laptopommal együtt és akarva akaratlanul rákerestem Shawnra. Megnéztem a videóklipjeit, pár koncertfelvételt és meglestem az instagramját amin 29 millió követő ékeskedett, de nem csodáltam.

Ő egy kedves, illedelmes fiú, aki remek zenét csinál, hiszen én is ismertem egyet kettőt, amik tényleg klasszak.

Ahogy a képeket böngésztem azt hittem eldobom az agyam. Hihetetlen, hogy a kisfiús kedvessége ellenére mennyire szívdöglesztő is valójában. Az instának hála láttam, hogy nemrég Jamaicán volt, ami megmagyarázta miért volt ilyen irigylésre meltóan jó színe. És találtam róla pár arcpirító képet,ahol felmesztelenül pózolt. Akaratomon kívül legeltettem a szemeimet a kockás hasán. Gyönyörű látvány volt az egész lénye úgy, ahogy volt.

Gondolataimból a telefonom pittyogása ébreszett fel. A szemeim kikerekedtek az értesítésre, ami az instámon fogadott. "Shawn Mendes követni kezdett téged."

Egyből ráléptem a profiljára és visszakövettem, miközben az arcomon ugyan az a levakarhatatlan mosoly ékeskedett.

Tetszett nekem. A mosolygós arca lyukat égetett az elmémbe és csak annyit vettem észre, hogy a szívem gyorsabban zakatol, ha rá gondolok.

Hihetetlen volt ez az egész.

az amerikai lány (shawn mendes f.f.)Onde histórias criam vida. Descubra agora