Love is love

Bizonytalanság

>>JeongHan nézőpontja<<

Az asztalomnál ültem, valami feladatot csináltam az egyik órámra, amikor egy hangos csattanást hallottam a szobán kívülről és azt, hogy valaki motyogott. A szívem hevesen dobogni kezdett, nem tudtam magamon segíteni, csak mosolyogtam, libabőrős lettem és remegtem. „Itt van!" Suttogtam és ugrottam fel a székből. 

Az ajtóhoz siettem és kinyitottam, hogy megnézzem ki volt az. Amikor megpillantottam, leesett az állam. A srác a kávézóból! Hirtelen ismét zavarba jöttem. „Hé, szeretnéd, hogy...Kell segítség?"-kérdeztem, miközben a tarkómat dörzsöltem, ismét kínosan éreztem magam.

„Ahha..."- válaszolt a fiú, miközben letérdelt és a jobb lábát dörzsölte. Az egyik doboz megviseltebbnek látszott a többinél, úgy tűnt lepottyant. A lábára eshetett.

Közelebb léptem, felkaptam a mellette lévő dobozt és másik hármat is és bevittem őket a szobába, amíg az új srác a többit cipelte. Kis termete ellenére erős volt.

„Csak tedd le a cuccaimat az ágy mellé."-mondta a fiú unottan. Úgy tettem, ahogy mondta. Leraktam a négy dobozt, majd ő is a sajátjait. 

Ahogy az új diák letette a dobozokat, sóhajtott. „Rohadt nehezek ezek a szarok..."-nyújtózkodott. „Te biztosan Yoon Jeong Han vagy, ugye?"-kérdezte.

„Igen, és te valószínűleg Cheol vagy."-válaszoltam mosolyogva,még mindig kicsit elpirultan.

„Igen, Choi Seung Cheol, az új szobatársad!"-mondta és kezet ráztunk.

„Hé, nem téged láttalak a kávézóban pár órája?"-kérdeztem.

„Igen!"- mondta "Te voltál a srác a laptoppal! Láttam, hogy művészeti dolgokat nézegettél, meg is akartam kérdezni, hogy itt tanulsz-e, de eltűntél."

„Tényleg? Ne haragudj..."-mondtam miközben a cipőmre néztem."Maradt még házim, amit itt hagytam, szóval..."

„Semmi gond."-Mondta Cheol, miközben leült az ágyára. Egy pár perc néma csend következett.

„Szóval, hova tehetem a ruháimat?"-kérdezte.

„Gyere, segítek elpakolni a cuccaid."-mondtam, miközben felraktam pár dobozt Cheol ágyára. Az első dobozon amit felkaptam az állt „Ruhák". „Itt vannak a ruháid." Mondtam miközben Cheol felé fordultam, ő közben a művészetes és iskolai felszereléseit pakolászta. Egyszerre csak abbahagyta és rám figyelt.

„Abba a szekrénybe teheted a cuccaid."-mutattam a szoba másik végében lévő szekrényre. A ruháit felakasztotta vállfára és a polcokra pakolta.

„Mióta tanulsz itt?"-kérdezte.

„Pár hónapja."-válaszoltam és felé fordultam. „Ne aggódj, hamarabb hozzászoksz az órarendhez, mint gondolnád."-mosolyogtam.

Cheol bólintott és befejezte a ruháinak elrendezését. Ezután az iskolai cuccait pakolta az asztalra. Egy dobozon az állt,hogy „Értékek" és egy hatalmas könyvet húztam ki belőle, amin ez állt „Cheol képei"-hangosan felolvastam.

„Ne nézd meg!"-kiáltotta és kikapta a kezemből a könyvet. „Ez...személyes."

„Anyukád csinálta?"-kérdeztem,de egyből megbántam. Nem akartam rögtön a magánéletében kutakodni.

„Nem, én csináltam...Szeretek fotózni..."

„Ne haragudj, nem akartalak megbántani, csak azt hittem valami különleges van benne...Nem mintha nem lenne attól különleges, hogy te csináltad! Úgy értem...Mindegy.."-hadartam és elkaptam a tekintetem Cheolról. Úgy döntöttem nem beszélek többet, mert biztos megint valami hülyeség hagyná el a számat.