5SOS Novellák

♡Want You Back♡

Két éve voltunk együtt Luke-kal. Mindig is népszerű párosnak számítottunk az iskolában, ugyanis Luke a focicsapat egyik legjobb játékosa, én pedig az iskolaújság fotósa vagyok.

Egy meccsen jöttünk össze, amikor az újságnak kellett képeket készítenem a játékról. Nagyon izgatott voltam, mert már régóta tetszett Luke, és eldöntöttem, hogy ez a legjobb alkalom arra, hogy bevalljam neki érzéseimet. Meccs után a parkolóban vártam meg. Tudtam melyik az autója, ezért odamentem, mert akkor biztosan tudok vele beszélni.
Amikor meglátott igazán meglepődött. Nem kerteltem, rögtön a közepébe vágtam, és elárultam neki, hogy nagyon bejön nekem. Először döbbenten állt előttem, mire lehajtottam a fejemet, és kezdtem kínosan érezni magam. "Oh, a francba!" - gondoltam, de Luke egy kis gondolkodás után közelebb lépett hozzám, és megcsókolt. Az első csókomat kaptam tőle aznap délután. Kimondhatatlanul boldognak éreztem magam ettől.
Luke beismerte, hogy ő is másként tekint rám egy ideje. Ezután elvitt egy étterembe, ahol az első randink volt.

A második randink is ugyanott, ahogy még egy csomó másik is abban az étteremben volt. A közös helyünkké vált. Imádtunk oda járni. Igazából teljesen mindegy volt számunkra a helyszín, csak az volt a fontos, hogy együtt lehessünk. Ő és én.

Egyszer felajánlotta nekem, hogy készít rólam képeket, mert panaszkodtam, hogy nincs egy normális képem se. Viccesnek tartottam, hogy pont ő akar engem lefotózni, de úgy voltam vele, hogy hadd legyen boldog.

Ősz volt. Azt mondta menjünk a parkba képeket készíteni. Nem ellenkeztem, szerettem az őszt, és nagyon szép képeket tudtam elképzelni a lehulló levelek között.

- "Hogy kell ezt a szart kezelni?" - kérdezte ingerülten a harmadik félresikerült kép után. Nevettem rajta, majd mellé léptem, és visszaállítottam mindent, amit ő átállított.

Ugyan normális képet nem sikerült rólam készítenie, de rengeteget nevettünk. Régen éreztem magam annyira jól, mint azon a délutánon Luke társaságában. Egyetlen elfogadható kép mégis készült rólunk akkor. Egy "selfie" volt, ahol én tartottam a kamerát, ő pedig egy puszit adott az arcomra. A kedvenc képem volt kettőnkről, pedig mindig is imádtunk selfiezni.

Az iskolában rengetegen irigyeltek minket. A legjobb barátnőm szavaival élve igazi "relationship goals" kapcsolatban éltünk. Tudtam, hogy sok lány utált azért, mert Luke Hemmingssel jártam. Engem ez mégsem érdekelt, mert mellette voltam a legboldogabb.

Tavaly szeptemberben a továbbtanulás lett a legfontosabb mindannyiunk számára. Luke az USA-ba akart egyetemre menni, én viszont ragaszkodtam Sydney-hez. Sokat veszekedtünk akkoriban. Nem akartam belegondolni abba, hogy milyen is lesz nekem nélküle. Kicsit közhelyes ugyan, de számomra Luke az életet jelentette. Képes lettem volna érte feladni az álmaimat, és Amerikába utazni vele. Megtettem volna, de ott volt az a kis szó, ami miatt mégsem így történt.

Decembert írtunk, amikor az életem gyökeresen megváltozott. Szilveszer. Az ünnep, amit a tavalyi óta ki nem állhatok. Buliba voltunk hivatalosak Luke-kal. Egy barátja Michael szervezett évbúcsúztató házibulit náluk. Nagyon vártam már ezt, mert aznap akartam Luke-kal közölni, hogy vele tartok az USA-ba

Minden tökéletesen alakult. Legjobb barátnőmmel Melissa-val órákig készülődtünk az általam sorsfordítónak tartott bulira. Akkor még úgy gondoltam, ez azért lesz sorsfordító, mert ott Luke mégjobban belémszeret, és a közös költözés híre megpecsételi a kapcsolatunkat. Sajnos azt nem gondoltam volna, hogy azért lesz ennyire fontos az a parti, amiért valójában. Életem legrosszabb napjaként tartom még ma is számon.

Luke megcsalt engem egy másik lánnyal. Ezt is véletlen tudtam meg. Melissa-val táncoltunk, és egy kicsit ittunk is, amikor Michael lépett oda hozzánk, hogy nem tudjuk-e merre van Luke. Felajánlottam, hogy megkeresem, mert már nekem is nagyon hiányzott.

Körbementem az egész házon. Benyitottam az egyik emeleti hálószoba ajtaján. Luke ott volt, és elég intim perceket töltött el egy pompom lánnyal. Lesokkolódtam, amikor megláttam őket.
Luke rögtön magyarázkodni kezdett, amint észrevett. Nem érdekelt a magyarázata, csak hátat fordítottam nekik, és elfutottam a szobából. Luke utánam akart jönni, de én elmenekültem onnan. Csak futottam és futottam, már azt sem tudom, hogy hova. Körülbelül három utcán keresztül menekültem a problémáim elől, amikor a fáradtságtól lerogytam egy tömblakás ajtaja mellé, és sírni kezdtem. Nem tudom, hogy mennyi időt tölthettem ott, amikor az ajtón egy telefonáló ember léptett ki. Egyből felismertem a hangját: Calum Hood volt az Luke legjobb barátja. Amikor meglátta, hogy ott kuporgok, és sírok megkérdezte, hogy mi történt. Elmeséltem neki. Calum nem szólt semmit csak átölelt, és felajánlotta, hogy hazavisz. Elfogadtam, és nagyon hálás voltam neki ezért.

Másnap, az újév első napját sírással töltöttem. Luke egész nap telefonált, és SMS-ekkel bombázott. Nem voltam rá képes, hogy válaszoljak neki. Egyszerűen nem volt erőm.

Megcsalt. Borzalmasan éreztem magam. Nem akartam tovább élni, meg akartam halni. Azt éreztem, hogy Luke nélkül semmit nem ér az életem. A szüleim nem voltak otthon, mert egy szállodában töltötték az újévet. Tökéletes alkalomnak tartottam, hogy elvegyem magamtól a legdrágább kincsemet: az életemet.

Egy borotvapengével egyenletes csíkokat húztam az alkaromra. Furcsa, de boldogsággal töltött el a csorgó vérem látványa. Fájt, amit Luke tett velem, kimondhatatlanul fájt. Azt éreztem, most már boldog leszek, ha meghalok. Az utolsó emlékképem az volt, hogy a karomra néztem, elnevettem magam, majd a földre rogytam. Végre boldog lehetek!

■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■

Nem sikerült. Túléltem az öngyilkossági kísérletet. Mindezt Melissa-nak köszönhetem, aki még időben érkezett hozzám. Akkor mérges voltam rá, amiért nem hagyta, hogy nyugodtan meghalhassak; ma már nagyon hálás vagyok neki.

Luke rengetegszer meglátogatott a kórházban, és otthon is. Hatalmasat csalódtam benne. Miután meggyőződött róla, hogy nem fogok róla tudomást venni, továbblépett. Rettenetesen fájt, de el kellett fogadnom, mert ez miattam történt.

Májusban leérettségiztünk. Úgy lett, ahogy eredetileg is terveztük: Luke Amerikába, én pedig Sydney-be mentem egyetemre. Tudtam, hogy soha többé nem fogunk találkozni, ezért akartam még utoljára beszélni vele. Június végén - egy nappal az utazása előtt - elmentem hozzá. Nyugodt körülmények között akartam elbúcsúzni tőle. Sajnos nem sikerült.

A barátnője végig ott volt mellette. Így, a személyesre tervezett búcsú helyett csak egy "Remélem boldog leszel Amerikában, jó utat! Szia!" sikeredett. Fájt, nagyon fájt.

- "Örökké együtt leszünk! Ígérem!" - csókolt meg lágyan. Ezt akkor mondta, amikor rengeteget veszekedtünk a továbbtanulás miatt. Azt mondta így lesz. Hát nem így lett.

Egy évvel később még mindig ezen gondolkodom. Vajon képes leszek valaha tovább lépni? Nem hiszem, mert akármerre megyek, és akár mennyi időre is megy el, én mindig vissza akarom majd őt kapni.

Sziasztook!💟 Egy novellás kötettel érkeztem hozzátok, aminek első részét a srácok Want You Back című dala inspirálta.☺ Remélem tetszett nektek, és ha igen, akkor írjatok meg kommentben, és voteoljatok! Köszönöm, hogy elolvastátok, legközelebb találkozunk. Sziasztook!💟