Újonc a Túlvilágon - BEFEJEZETT

1. Megegyeztünk?

Jim POV

Nagyokat kuncogok, ahogy kiosonok a német láthatatlan házából. Könnyebb dolgom volt, mint hittem. Pedig egy kis kihívásra számítottam, de hogy még biztonsági rendszere sincs? Bár, lehet hogy az a bizsergés a küszöbnél az volt, de valószínűleg nem hat azokra, akiknek van kapcsolatuk a földöntúli világgal. Ha nem így lenne van egy olyan érzésem, hogy már rég holtan feküdnék a padlón.

Elégedetten szállok fel a repülőgépemre és indulok el Anglia felé. Út közben átnézem, hogyan állnak az üzleteim. Így gyorsabban telik az idő. Szerencsémre a láthatatlanok komolyan gondolták, hogy eltitkolják az ittlétem a főnökük elől, tehát nyugodtan ténykedhetek. Senki se fog elkapni vagy beleköpni a levesembe.

Ki akarom próbálni ennek a világnak a határait és természetesen el akarom érni, hogy az új Sherlockom az oldalamra álljon. Ugyanis megtaláltam az új Sherlockom. Most már van értelme itt maradnom. Van játszótársam. Pedig én teljesen abban a hitben voltam, hogy izgalmasabb lesz ha haza megyek, de Azazel Wingarnak sikerült erre rácáfolnia.

Az a férfi ugyanolyan okos, mint Sherlock és őt Holmesal ellentétben még nem ismertem ki. Ez pedig rengeteg új lehetőséget nyit meg előttem. Nekem csak válogatnom kell közöttük. Viszont az első és legfontosabb dolog, hogy kapcsolatba tudjak vele lépni. Amit viszont nehézkes megoldani, hiszen ő a túlvilágon van, én meg az élők világában. Tehát, át kell jutnom oda és itt jön a képbe az én kincseskamrám kulcsa.

Mint már mondtam gyerekjáték volt elszedni Iratól, észre se vette, hogy elemeltem az asztalról, ami azért valljuk be kicsit szégyen, annak a nőnek annyi agya van, mint Watsonak, erre azért fel kellett volna figyelnie. Viszont, ahogy a mondás tartja, ajándék lónak ne nézd a fogát, úgyhogy inkább örülök a fejleményeknek. Nem mindig hullik így az ember ölébe a lehetőség, hogy véghezvigye a terveit.

Mikor hazaérek elgondolkodva halászom ki a díszes kulcsot a zsebemből, majd forgatni kezdem. Fél kezem a zsebemben tartom, így vizsgálom a tárgyat, de semmi érdekeset sem látok rajta. Szóval ezek az izék tényleg csak tárgyak lennének?

- Hogy is csinálták a láthatatlanok? A kezükbe fogták őket és elkezdtek magukban beszélni. - Megrázom a fejem. - Ostobaság, ennyire nem hülyék. Szóval tudnak kommunikálni a tárgyakkal. Egy próbát megér! - Vonom meg a vállam, ahogy feljebb emelem a kulcsot.

- Helló! Azt hiszem úgy az udvarias, ha bemutatkozom, Jim Moriarty személyesen. - Mosolygok, de kicsit idiótának érzem magam, hogy egy tárgyal beszélgetek, még az se biztos, hogy a láthatatlanok ezektől kapják az erejük. Lehet, hogy tévedek. - A segítségedet szeretném kérni. Hallottam, hogy nem vagy jóban a gazdáddal. - Folytatom visszaemlékezve arra a vitára, aminek csak a felét hallottam, magyarán a német nő hisztijét, de abból ki lehetett találni, hogy nem kedvelik egymást.

- Szeretnék találkozni Azazelel, de ehhez szükségem van rád. Cserébe pedig segítek neked borsot törni a gazdád orra alá. Mit szólsz az ötletemhez? - Kérdezem bár nem tudom pontosan hogyan is tud válaszolni, de biztos vagyok benne, hogy tud.

- Most biztos azt gondolod, hogy nem tudom, hogy tudnál válaszolni nekem, ha akarnál. - Kuncogok egyet, ahogy megint végig gondolom, hogy egy kulccsal beszélgetek. Ha nem jön be ez az egész, akkor feleslegesen csináltam magamból teljesen hülyét. - Pontosan tudom, hogy tudsz válaszolni és abban is biztos vagyok, hogy mind a ketten hasznára tudnánk lenni a másiknak. Gondolj bele nem tartozol nekem semmivel. Csak annyit kérek, hogy segíts találkoznom Azazelel, azt pedig te döntheted el, hogyan húzzuk fel a gazdád. Szóval megegyeztünk?

Kezdek felhagyni a reménnyel, hogy hangot tudok kicsikarni ebből a kulcsból, de ennek az elkeseredettségnek nem adom jelét. Még csak az kellene, hogy egy kulcs előtt elgyengüljek. Már éppen letenném a tárgyat, mondván, hogy napoljuk el a dolgot, mikor hirtelen lángok vesznek körül. Reflexből takarom el az arcomat és próbálok hátra lépni, azonban akkora meglepetés ér, hogy nem tudok mozdulni tőle és szemem szám tátva marad a csodálattól.

~ Meg! ~ Szólal meg fejemben egy fiatal lány hangja. Nagyokat pislogok. A kirakó darabok azonnal a helyükre kerülnek és elnevetem magam. Szóval így csinálták. ~ Nem olyan nagy ördöngösség, mint amilyennek hitte. Mellesleg meglepően nagy rend van a fejében. Ira agya mindig tele van hülyeségekkel. Megnyugtató ez a rendezettség! ~ Csacsog a lány a fejemben. Én pedig mosolyogva lehuppanok a kanapémra.

- Ez egyszerűbb volt mint, hittem. - Rázom meg a fejem, mire a lány kuncogni kezd a fejemben.

~ Nem kell túl bonyolítania a dolgokat! ~ Mondja végül, én pedig biccentek.

- Mellesleg nyugodtan elhagyhatod a magázást. Nem vagyok olyan öreg! - Kuncogom. - Na és hogy hívják a kis hölgyet? - Tudakolom.

~ Erica vagyok! A harag bűnének bűntetése! Vagyis most a te bűntetésed, de ez csak ideiglenes. ~ Mutatkozik be illedelmesen.

- Szóval a láthatatlanok tényleg maguk a bűnök és a tárgyak velük a bűntetések. - Gondolkodom el hangosan. - Lenne egy kérdésem, mindenek előtt. - Mondom elmosolyodva.

~ Ki vele Jim! ~ Kuncog a lány, tetszik a stílusa.

- Benne lennél egy játékban? - Kérdezem, ahogy magamban végigfutok a tervemen, Erica hangosan felnevet a fejemben.

~ Még szép, hogy benne! A többiek imádni fogják a bűnök már nem annyira, de az mellékes! ~ Szavaira elmosolyodok, ahogy felállok, hogy megvacsorázzak.

- Akkor elkezdhetünk gondolkodni rajta, hogy ki legyen az első áldozatunk! - Nevetem kilépve a nappalimból.

------------------------------------------------------
Köszönöm az olvasást, őszintén remélem, hogy tetszett 😃 Ezzel el is indult az ötödik könyv olvassátok élvezettel 😃