Extasy° |ziam| <BEFEJEZETT>

2/23

Keservesen zokogni kezdett. Éppen arra szegezi a fegyverét, aki nélkül az élete semmit sem érne. Az egyetlen szerelmét ebben az életben, aki mindig jó volt hozzá. Lehet, hogy megszabadítja a hangoktól, de egyben el is veszíti. Mit kéne most tennie?
-Lőjj! -ordított Niall a ketrec rácsai közül. Conor karjait összefonva figyelte az eseményeket. Zayn hasonlóképp kapkodta a tekintetét a három srác közt. Egy kis popcorn eskü jól jött volna. Louis belenézett a zöld íriszekbe. Látta az árnyat odabent, mely bemocskolja a srác lelkét. Segítenie kellett rajta.
-Kérlek, Louis! Tedd amit mondok! Meg fog ölni ha nem lövöd le! Mindenkit meg fog ölni! -kiabált tovább az idegbajos szöszke. Ekkor Harry arca átváltozott. Szemeit lehunyta, de úgy nyitotta ki, mintha egy másik emberé lenne. Sötétebben szikrázott a méregzöld tekintet. Ismét gonosz gondolatok árasztották el az elméjét. Harry lelke ordított belül. Közelebb ment Louishoz, és a pisztoly csövére helyezte nagy tenyerét. Leirányította a földre. Elejtette. Ujjaikat összekulcsolta, majd egyenesen a szemébe nézett. Tudta, hogy meg fogja őt csókolni. Tényleg megtette. Erőteljesen és erőszakosan. Ahogy azt szokta.
-Na jó, én mentem... -búgta halkan Conor, visszaköszönő ebédjét lenyelve.
"Ez elég beteg. " Gondolta Zayn. "Hullákat boncol és főz meg, aztán a melegektől van hányingere. Ekkora egy homofóbot. "
Tommo élvezte volna ezt a csókot. Ám Louis feszélyezve érezte magát tőle. Túlságosan is durva volt. Nem Harry adta neki, hanem a sötét árny a szemében. Elhúzódott tőle, s halk, csábító hangon hozzászólt.
-Vedd fel azt a pisztolyt, és irányítsd a ketrec felé. Öld meg őket, ahogy tanítottad, Tommo. -ebben a pillanatban betelt a pohár. Niall feje belülről lüktetett, kegyetlenül fájt és ordítoztak benne azok az idióta hangok is. Látott maga előtt egy kislányt, egy hullát, egy angyalt és három szintén halott srácot. Látomása volt, akárcsak a kisfiának. Nem véletlenül tartották itt őt is. Ekkor jött rá, hogy nem ember. Louis valóban felkapta a fegyvert, de az nem a srácok irányába sült el, hanem a magas, gonosz fiú mellkasa felé. Zaynnek zúgott a füle, túl gyengének érezte magát a további történések végigkövetéséhez. Lehunyta a szemeit és kábultan elaludt.
Zsibbasztó nyomás telepedett a pincére. Louis mellkasa ki akart szakadni a helyéről, de ehelyett eltűntek a szárnyai. Az idő ismét megfagyott. Nagyon homályossá vált a határ a valóság és a képzelet közt. Vakító, fehér fény járta át a pincét. Az ajtó felől jött. Louis sosem érezte még így magát. Látta ugyanazt, amit egyszer már Danielle is átélt. Harry ijedt arca, amint a mellkasához közeledő golyót figyeli kigúvad szemekkel nagyon mély nyomot hagyott benne. Niall körül lila füstfelhő mozgott csigalassúsággal. A két srác mozdulatlanul aludt, míg Danielle testét fehér aura övezte. A fény beszűrődött a pince legapróbb zugaiba is, minden egyes mocskos részletet megvilágítva. Louis nem bírt mozdulni.
A lépcsőn a korábban megismert arany hajú gyermek lépdelt lefelé. Világos, szinte fluoreszkáló ruhája lebegett a levegőben. Színtelen szemeivel Louis tekintetét kereste, majd fejét csóválva, trillázó hangnemben megszólalt.
-Óh, ez a szegény, szerencsétlen lélek. Elárasztja a gonoszság. A torkát szorongatja a démona. Bizonyára tisztában vagy vele, miről beszélek. Hisz ugyanezen mentél keresztül. Te is tudod, hogy a hangtól nem tudod megszabadítani. Kivéve ha megölöd. De akkor nem hozhatod őt vissza. Danielle megmentette az életedet azzal, hogy feláldozta magát. Meg akart ölni téged. De nem sikerült neki, mert földi angyal nem végezhet emberekkel. Így hát megszabadított, de ennek az lett az ára, hogy elveszítette az életet. Másodszorra is. A lelke a Pokol legmélyebb bugyraiba lett taszítva. Önmagad vagy. -Louis könnyes szemekkel pillantott a kislányra.
-Mit kéne most tennem? Szeretem őt. Nem akarom, hogy úgy szenvedjen, ahogy akkor én. A saját bőröm alatt őrizni egy idegen lelket? Persze, hogy tudom milyen. Rosszabb a halálnál is. Úgy élni a saját tested börtönében, hogy az agyadat más irányítja? Nem engedte azt sem, hogy öngyilkos legyek. Kínzott belülről. A Pokol szülötte volt. Segíteni akarok rajta, de mondd meg, mit tegyek? Mik a lehetőségeink? Túlélheti? -a kislány a morbid jelenetet bámulta, s halántékát kezdte masszírozni. Apró kezével a szöszke fiú lila aurája felé mutatott.
-Nézd meg Niallt. Tisztában voltál vele, hogy kit raboltattál el? Kinek hoztad el a gyerekét? Ő egy látó. Felettébb veszélyes típus. Olyan, aki érzékeli a túlvilág hangjait, rezgéseit. Tisztán hallotta a démonodat. Harryé egyenesen a dobhártyájába ordított. Azért mondta, hogy lődd le. Ha valóban ezt tennéd, fogalmam sincs mi történne. Angyal vagy. Te is meghalnál és a pokolban égnél az idők végezetéig. Visszaszállna beléd Tommo démon, és örökkön örökké kínozna. Komolyan vállánád ezt Harry szabadságáért? -Louis bármit megadott volna azért, hogy megszabadítja szerelmét a gonosztól.
-Szeretném megmenteni. Bármi áron. Mit kell tennem? -az angyalka komolyan nézett rá. Karjait gond terhelten összefonta.
-Biztos vagy te ebben? -kérdezett vissza, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg ezt szeretné-e tenni.
-Rengeteg mindent fel kell adnod. Ez az élet rendje. Akkor, ez legyen?
-Ezt akarom. Bármit elviselek. Csak kérlek, mentsd meg Harryt. Senki biztonsága és jóléte nem érdekel, csak az övé. Tedd meg, amit meg kell tenned ezek érdekében. -a gyermek fejét csóválva elmosolyodott. Megpördült a tengelye körül, és alakot váltott. A vékony, szőkehajú kislányból egy magasabb, barna, középkorú nő lett. Louis hirtelen lefagyott. Olyan személy állt előtte, akit évekkel ezelőtt  szakított el tőle az élet  keserű iróniája. Megrohamozták az emlékek. Rendkívül fájó pont volt ez a számára. Legszívesebben vad zokogásban tört volna ki, de perpillanat nem bírt egyetlen könnycseppet sem kipréselni a szemein.
-Jó ember vagy, kicsi Boo Bear. Ő -mutatott a mennyezet felé- odafent mindig is tudta. Erős vagy. Azt mondta, vigyázzak a kis lelkedre ott bent, akármilyen démon is szállta meg. És én vigyázni is fogok. Örökké vigyázni fogok rád. Szeretlek Louis. -az asszony örömteli arccal integetett. A srác könnyei utat engedtek maguknak halvány arcán. Csak figyelte, ahogyan a nő alakja fokozatosan elhalványodik. A feje tetejétől a lábujjáig elnyelte a semmiség. A pince ismét az a sötét, mocskos hely lett, ami azelőtt volt. Nem hallatszott más, csak a golyó reptének és az úticéljának elérését jelző puffanó hang, és Louis keserves, szívszorító sikolya, miközben a következőt ordítja a levegőbe:
-Anya, gyere vissza!

Ez az első rész ebben a könyvben, amikor elsírtam magam írás közben.

Jay, te vagy a legfényesebb csillag az egész univerzumban. 😢 Úgy emlékezünk rád, mint odaadó anya, boldog feleség, életerős nő és egy legenda édesanyja. Kegyetlenül hiányzol nekünk és minden szerettednek. 💔
Sok szeretettel írom ezt a részt neked.
Bizonyára most is mosolyogsz egy felhőn csücsülve, és figyeled a gyermekeid sikereit. Büszke lehetsz rájuk.
Nyugodj békében kedves Jay. ❤