Érzelmek vihara

Egy

Vajon érezhet egyszerre egy ember két ugyanolyan érzelmet, csak különböző személyek felé? Vagy teljesen lehetetlen lenne?

Nem tudom kiverni a fejemből. A mosolya. A szemei. A hangja. Kiráz a hideg, ha az ölelésére és a csókjaira gondolok.

És ott van Ő. Aki ha rám néz, a szívem majd kiugrik a helyéről, mikor hozzám ér, fura érzés fog el, és titokban szerelmesek vagyunk egymásba.

Két különböző ember, két különböző történet, amely mégis egybe folyik. Mert mindkettejük életében döntő szerepet játszom. Én, aki egy kis porszemecske vagyok a világegyetemben, akármikor tönkretehetek egy-egy életet. Vagy éppen a sajátomat. Egy rossz szó, egy részeg megmozdulás, és a tökéleteshez nagyon hasonlító kis életem örökre megváltozhat.

Csak fekszem az ágyamon, hallgatom a jobbnál jobb zenéket, és gondolkodok. Az előbb ment el Dan, a barátom. Több, mint 2 éve együtt vagyunk. Ő életem nagy szerelme, és mindennél jobban szeretem. Mielőtt megismertem, féltem, hogy nem tudok szeretni senkit. Aztán jött ő, és minden tökéletes lett. Legalábbis addig, amíg bele nem gondolok, mi történik az agyam másik felével. Dannél jobb barátot el se tudnék képzelni magamnak. Nem értem, mi a baj akkor velem? Miért nem tudom kiverni a fejemből Ashley-t?! Mi a baj velem??? Hiába teszem fel magamnak a kérdést, sosem kapok rá választ. Van egy barátom, akivel minden tökéletes, nyáron költözünk össze, és a lehető legjobban megvagyunk.

De az én idióta érzéseim persze nem elégednek meg ennyivel. A legjobb barátnőm, Ashley. Évek óta ő a mindenem barátok szempontjából. Dan-t is miatta ismertem meg többek között. De Ashley akkor már a legjobb barátnőm volt. És talán több is. Itt jön a bonyodalom az életembe. Mielőtt Dannel összejöttünk volna, Ashley és én szerelmet vallottunk egymásnak. Aztán Dan miatt megromlott a kapcsolatunk, és visszatértünk a barátság szintjére. Mindketten tudtuk, hogy többek vagyunk annál.

Mindent együtt terveztünk meg, és akárhányszor találkoztunk, ott volt az a bizonyos szikra köztünk, amely akármikor felgyulladhatott. Meg is történt, egy szép nyári estén. Részegek voltunk, a barátaink pedig elmentek aludni.

Miami-ban voltunk. Nyári szünet, mindenki vett ki szabadságot, és elrepültünk egy páran a napsütötte Floridába. Egyik éjszaka levonultunk a partra. Az apartmanunk nem volt messze az óceántól, de alig vártuk, hogy a víz mentén érjen minket a hajnal. Azonban a barátaink úgy döntöttek, elég részegek, és inkább visszamennek aludni. Én nem ittam sokat, de egész nap nem ettem előtte, így eléggé szédült fejjel feküdtem a homokon. Ashley vigyorogva nézett. Nevetett, ahogyan elérte a hideg víz a lábamat, és felsikítottam. Ő többet ivott, mint én, mégsem volt álmos. Hajnal lehetett már, lefeküdtünk mindketten a partra, egymás mellé. Néztük a csillagokat, vártuk, hogy felkeljen a nap. Nem mondtunk semmit egymásnak, nem is kellett. Ash szótlanul a kezemre csúsztatta a kezét. Nem mertem ránézni, csak elmosolyodtam. Tudtam, ha ránézek, megcsókolom. Próbáltam Danra összpontosítani, és arra, mennyire szeretem, és milyen tökéletes barát. Az agyam azonban mintha nem akart volna engedelmeskedni. Tudtam, hogy Ashley fejében is ez játszódik le, hiszen neki is ott volt Ben. Ugyanabban a cipőben járt, mint én.

De ha mindkettőnknek megvolt a saját tökéletes kapcsolata, miért vágytunk annyira egymásra? Miért fordítottuk el a fejünket és csókoltuk meg egymást?

Emlékszem, mikor ajkai a számhoz értek. Az az édeskés-sós íz, az óceán íze keveredett a bor édes mámorával. Teljes eksztázisba kerültem, csak öleltem, húztam magamhoz. Nem érdekelt már semmi, csak az, hogy végre a karomban tarthatom, csókolhatom, ennyi év után beteljesedhetünk.

Az az éjszaka gyönyörű volt. Aztán viszont a bűntudat martaléka lettünk. A kapcsolatunkon erősítettek a történtek, viszont az érzelmeink másik fele romokban hevert. Nem bírtam egy ideig Dan szemébe nézni. Nem tudtam másra gondolni, csak Ashley-re. Dan nem vett észre semmit, bízott bennem, és tudta, hogy nincsen másik srác. Csak arra nem gondolt, hogy nekem bármiféle hajlamom is lehet a lányok felé.

Istenem, miért nem lehet két életünk? Amelyben az egyikkel Dan oldalán, a másikban Ashley mellett élnék boldogan. Nem kellene választanom, sem szétszakadnom. Az elején önző ribancnak éreztem magam - nem értem be egyel, előbb-utóbb ki fog derülni, és nem marad egy sem. Mégsem így lett. Egy éve már, hogy megtörtént a partos-történet, és még mindig mindketten boldog kapcsolatban élünk. A bűntudatot is sikerült szépen lassan elnyomnunk magunkban. Elszoktunk menni ugyanúgy ketten lányos kikapcsolódásokra, de nem szoktunk egymásnak esni. Volt olyan, de nem mindig. Amennyire csak tudjuk, tiszteletben tartjuk az életünket, a fiúkat. Hiszen nem érdemlik ezt meg! Ha igazán jó ember lennék, rég szakítanom kellett volna Dan-nel. Csak nem megy. Nehéz, a lehető legnehezebb. Nem is tudom, hogyan tudnám ezt leírni.

Annyira kuszák az érzelmeim, mint az anyu varródobozában lévő cérnák, amelyeket össze-vissza dobált bele az öcsém. Így az egész egy nagy színes kavalkád.

Na, nekem csak két szín van a fejemben, de az is a lehető legjobban összekuszálódott. És nem tudom, hogy melyik fog nyerni. Mert most az egyik áll úgy. De közben itt van mögötte a másik. De közben meg nem lehet őket így "sorba állítani", hiszen mindkettő ugyanolyan fontos. Viszont az egyik fele már az ölemben van, így az közelebb áll hozzám. De a másik a saját kis elérhetetlenségével az őrületbe kerget. Mert szükségem van arra a színre is. Szükségem van rá. És a két szín együtt nem fér meg.

Egyik tűzpiros, másik tengerkék. Az agyam pedig kezdi felmondani a szolgálatot, hiszen nem egy olyan tökéletes paletta, amelyen összemoshatók a színek.

Én egy olyan paletta vagyok, amelynek az összes színre szüksége van ahhoz, mindkét színre, hogy létezni tudjon. Hiszen ha csak az egyik marad, a másik felem eltörik, megtörik, megsemmisül.

Vizsgaidőszak van. A végén járunk, én már végeztem az összes tárgyammal, Ashley-nek azonban még hátravan 2 vizsgája. Dan nyaralni van a srácokkal Párizsban, valami meccset néznek meg. Én addig átcuccoltam Ashley-hez, hogy együtt üssük el az időt.

- Nem hiszem el, az istenért sem tudom tökéletesre megrajzolni! - káromkodott barátnőm. Ránéztem a festményére és nem értettem, mi baja van. A partot ábrázolta, ahol két alak egymásba ölelkezve figyelte a naplementét. A nap sugarai bevilágították az arcuk egy részét. Egyszerűen gyönyörű volt - és kísértetiesen hasonlított ARRA a bizonyos éjszakára. Ránéztem, és láttam, hogy ő is ugyanezen gondolkodik.

- Gyönyörű. - suttogtam. Leültem mellé és átöleltem. Hozzábújtam és annyira szorítottam magamhoz, amennyire csak tudtam. Ash rám nézett, szemében könnyek csillogtak.

- Mi a baj? - kérdeztem riadtan.

- Választanunk kéne. De én nem akarok! Mert tudom, hogy téged nem tudnálak elhagyni, érted? Szétszed már ez az egész. Nem bírom már sokáig. Minden egyes pillanatban rád gondolok, amikor nincs itt Ben. Ha nem vagy nekem, mindent ellep a sötétség. És tudom, mennyire fontos neked Dan, mennyire szereted, és hogy őt választod. Tudom, de én ezzel nem bírok megbirkózni! - arcán végigfolytak a könnycseppek. Odanyúltam, hogy letöröljem, de elfordította a fejét. Majd' megszakadt a szívem. Tudtam, ha most kimondom, hogy Őt választanám, azzal minden megváltozna. De nem bírtam. Nem voltam rá képes, mert Dan elvesztésének gondolata teljesen kinyírt. Aztán ránéztem Ash-re. Fogta a fejét, és egy szót sem szólt. Már nem sírt, a könnyek hangtalanul potyogtak végig az arcán. Mikor már egy jó ideje nem beszéltünk, fogta magát, felállt, és kiment.

Tudtam, hogy itt az idő, most vagy soha.

Életem legnehezebb döntését kellett meghoznom. Aztán megtettem.

Felpattantam és Ashley után rohantam. A lépcsőházban még utolértem, pont eltudtam kapni a karját. Magamhoz húztam és minden érzelmemet beleadva megcsókoltam. Visszacsókolt, eszembe jutott a Floridás élményünk. Most is sós íz keveredett, de tudtam, a könnyeit érzem. Olyan szorosan öleltem, amennyire csak tudtam. Ott, a lépcsőházban, ahol bárki megláthatott. Nem is gondolkodtam azon, mit csinálunk, míg nem hangos ordibálás ütötte meg a fülemet.

Lefagytam, a levegő kiáramlott a tüdőmből. Majdnem összeestem, miközben az üvegen keresztül dörömbölő fiúkat figyeltem. Dan, Ben, és a többiek. Mindenki ott volt, ajándékokkal a kezükben. És végignézték azt, amit csináltam. A világ összedőlt bennem, és nem bírtam tovább. Elsötétedett minden, a szívemhez kaptam, a lábaim felmondták a szolgálatot.