Írók Társulata

Karakter személyiség

Sokszor látom itt Wattpadon, hogy a karakterek leírásait elintézik annyival, hogy kitesznek első fejezetnek egy képet, ami a legjobban hasonlít az elképzelt karakterre. Leírják alá, hogy hány éves, esetleg néhány jellemvonását. Igazából ezzel nincs semmigond, de a karakterek jelleme ne csak ennyiből álljon, mindig adni kell egy új mélységet, egy új dimenziót a személyiségéhez. Így elérhetjük azt, hogy szinte életre kell a történet szereplője, úgy érezzük, hogy majdnem velünk együtt "lélegzik". 

Ezzel kapcsolatosan másik nagyon fontos tényező, hogy ne egy napló szerű leírásból derüljön ki milyen is egy karakter. Az információkat mond el a történetbe belecsempészve, úgy hogy annak jelentése legyen, súlya legyen. Hoztam egy példát abból a könyvből, amit körülbelül 4-5 nap alatt olvastam ki, nagyon tetszett az alap ötlete. Ami azon alapult, hogy az emberiséget nem egy földrengés, árvíz vagy a földönkívüliek irtják ki, hanem az angyalok. Elsőnek egy kicsit magasröptűnek tűnt, de végül megtetszett ez az átvitel, mert mi a biztosíték, hogy az angyalok kedves jó szándékú lények? (Persze, ha léteznének), de a válasz az, hogy semmi sem biztosítja, csak a történelmi és mitológiai leírások mondják el szépet. Ez az új és merész gondolat megtetszett, persze ennek lassan két éve :) azóta már minden tele van gonosz szárnyasokkal, de nekem akkor újnak tűnt. Ebből a könyvből hoztam egy idézetet arról, ahogy leírja nekünk az író, hogy maga a főszereplő hogy néz ki, de ezt nem csak egyszerűen leírja nekünk és tessék. Úgy mondja el, hogy közben bemutat nekünk egy másik szereplőt és lényegében félig az ő tükréből is láthatjuk Paige személyiségét. 

"Bedugok néhány élesre fent kést Paige kerekes székének zsebébe is. Elbizonytalanodom, hogy anya bevásárlókocsijába is tegyek-e egyet, de aztán rakok oda is. Becsúsztatom egy rakás Biblia és egy halom üres üdítős palack közé. Mikor anya nem néz oda, ráhúzok valami ruhát is, remélve, hogy soha nem kell tudomást szereznie róla.Mielőtt teljesen besötétedne, kitolom Paige-et a lépcsőházba. Ki tudna gurulni egyedül is, mivel jobban szereti a hagyományos széket, mint az elektromos hajtásút. De tudom, hogy nagyobb biztonságban érzi magát, ha én tolom. A liftet természetesen nem használhatjuk, mivel nem akarjuk megkockáztatni, hogy bennragadjunk, ha elmegy az áram. Kisegítem Paige-et a székből, és a hátamon cipelem, míg anyánk a kerekes széket gurítja le a három emeletnyi lépcsősoron. Nem szeretem, hogy ilyen vékony a húgom. Túlságosan is könnyű, még ahhoz képest is, hogy csak hétéves, és ez jobban aggaszt, mint az összes többi dolog együttvéve. A földszinten visszaültetem Paige-et a székébe. Fekete hajának egy elszabadult tincsét hátrasimítom a füle mögé. Kiugró arccsontjával és éjsötét szemével majdnem az ikertestvérem lehetne. Az arca még kissé manószerű, de nem adok tíz évet, és pont úgy fog kinézni, mint én." Író: (Susan Ee - Angelfall - Angyalok bukása)

Leírja a cselekményt, de mellette folyamatosan adagolja nekünk az információkat, amiket mi olvasok nem is annyira érzékelünk, de közbe mégis folyamatosan elképzeljük a jelenetet és mellé a karaktert. Ugyanígy kell eljárni egy mellék szereplő esetében is, természetesen nem kell olyan részletességgel kidogozni, mint egy főszereplőt. De mindez összességében sokat számít egy történet összképében, mert több dimenziót ad hozzá. Így nem csak egy papír lapot látunk magunk előtt, amin van egy kis viskó, hanem egy falut, ahol szorgos kezek dolgoznak, mindennap kijárnak a földekre és több ház összefogva robotol a mindennapi betevőért. 

Hoztam egy másik leírását, egy szívemnek kedves könyvből ez: Peter V. Brett tollából a Rovásember  

"Amikor megálltak a szekerükkel, a település Szónoka fogadta őket, Selia, akit Arlen anyja olykor a Sivár jelzővel illetett, erős, magas, szikár, cserzett bőrű asszony volt. Hosszú ősz haját szoros kontyban hordta, és úgy viselte a sálját, mintha az a hivatása jelképe lenne. Nem tűrte a szamárságokat, ezt Arlen sokszor megtapasztalta, valahányszor elnáspángolta őt a nő, de jelenléte ma biztonságot sugallt neki. Bár sosem volt saját gyermeke, Selia sok tölgypataki számára olyan volt, mint egy anya. Kevesen vetélkedhettek tudásával, és még kevesebben makacsságával. Ha valaki jó viszonyban volt Seliával, nagyobb biztonságban senkivel se lehetett volna. – Jó, hogy jöttél, Jeph – szólította meg Selia Arlen apját. – Silvy és a kis Arlen, ti is eljöttetek hát – mondta bólintva. – Minden segítségre szükségünk van. Még a fiúra is.

– Elhoztam a szerszámokat – morogta Arlen apja, lelépve a szekérről. – Csak mondd meg, hova menjünk. Arlen felnyalábolta a becses eszközöket a szekér végéből. Tölgypatakban kevés fém akadt, így apja büszke volt a két ásóra, a csákányra és a fűrészre. Aznap mindegyiket nehéz munkára fogják. – Hányan vesztek oda? – kérdezte Jeph, bár úgy tűnt, nem is akarja tudni a választ. – Huszonheten – mondta Selia. Silvy hangja elcsuklott, kezét a szájára tapasztotta, szemébe könnyek gyűltek. Jeph ismét kiköpött. – Vannak túlélők? – kérdezte. – Néhányan – mondta Selia. Botjával egy fiúra mutatott, aki egy halotti máglya előtt állt és a tűzbe bámult. – Manie egészen a házamig elrohant a sötétben. Silvynek elakadt a lélegzete. Eddig még senki sem tudott olyan messze szaladni tőlük. – A rovások Baltás Brine házán az éjszaka javát kibírták – folytatta Selia. – Ő és a családja mindent láttak. Néhányan hozzájuk menekültek a magúrok elől, de aztán az ő házuk is lángra kapott. Az égő épületben vártak, amíg a gerendák el nem kezdtek recsegni, és a hajnalhasadás előtti percekben megpróbáltak elfutni. A magúrok megölték Brine feleségét és a fiát, Poult, de mindenki más megmenekült. Az égések begyógyulnak, és a gyerekek is megnyugszanak majd idővel, de a többiek..." 

Ebben a történetben észrevehető azonnal, hogy ki is a főszereplő: Arlen, aki egy nagyon kedves, jó szándékú fiú. Az író úgy mutatja be számunkra a személyiségét, hogy visszarepít minket a fiú elképzelt múltjába. Megismerhetjük a szüleit, a faluját és több harmadrangú szereplőt, olyanokat, mint Selia karaktere, aki csak egy mellékszereplő. Mégis elég részletes a leírás róla, így adhatunk a világunknak több mélységet a főhősnek/főhősnőnek pedig élethű személyiséget.

Természetesen mindezek mellett nagyon fontos, hogy a karakterek fejlődjenek a történetek során, tehát legyenek hibáik, nem kellenek tökéletes, hibátlan szereplők. Mert ezek nem adnak megfelelő hatást, mondhatni elhidegülnek az olvasók, hiszen kitudja beleélni magát egy tökéletes személybe? Senki, mert senki sem tökéletes. Sok helyen olvastam már, hogy miért olyan fontos, hogy egy karakter fejlődjön? Sok esetben az a válasz érkezett, hogy így teljes, így jó egy történet, hogy a szereplők vele együtt változnak, tapasztalnak és csalódnak.

Hoztam egy másik kedves könyvből idézetet, úgy mondanám, hogy a Nagy Mestertől idézek, aki megadta számunkra az alapot a fantasy-hoz, ő J.R.R Tolkien egyik elsők között írt könyvéből (A Hobbit) emeltem ki egy részletet, amelyben Gandalf külső fontosabb jegyeit mondja el nekünk az író. Elárulom, hogy ezek az élmények sokkalta jobban beleivódnak az ember emlékezetébe, mint egy kép.

"Amit a mit sem sejtő Bilbó ezen a reggelen megpillantott, az csak egy öregember volt, bottal a kezében. Nagy, hegyes, kék kalapja volt, hosszú, szürke köpönyege, ezüst sálja felett hosszú, fehér szakálla egészen a derekáig ért, lábán hatalmas, fekete csizma. – Jó reggelt! – mondta Bilbó, méghozzá szívből. A nap sütött, és a fű szép zöld volt. De Gandalf csak ránézett hosszú, bozontos szemöldöke alól, mely messzebb nyúlt, mint árnyat adó kalapjának karimája. – Ezt hogy érted? – kérdezte. – Jó reggelt kívánsz nekem, vagy úgy gondolod, hogy ez a reggel jó, akár tetszik nekem, akár nem; vagy hogy te érzed magad jól ezen a reggelen, vagy hogy olyan ez a reggel, amelyen jó élni? – Így is, úgy is, együtt – mondta Bilbó."     

Köszönöm, hogy elolvastátok!

Fantáziában gazdag írást kívánok! :)