Hosszú göndör hajam kócosan hagytam, és pizsomában voltam egész nap. Délelőt nagyon jó idő volt ezért kiültem az udvarra napozni kicsit. Csináltam magamnak palacsintát ami szokásosan eléggé égett lett. Kettő órakor a legjobb barátnőm áthozta nekem amit az AVON-ból rendeltem.
Nem maradt sokáig mert dolga volt.Délután átjött ő. Nagyon meglepődtem mert kedves volt és aranyos. Én törökülésben ültem az ágyon, ő pedig mellém feküdt. Valami ment a TV-ben de nem érdekelt. Megfogta a kezem és úgy nézte.
ISTENEM IMÁDOM.
-FIFA? -kérdezte
-Pff tudod hogy béna vagyok. -mondtam
Erre elment és elindította, és elmondta hogy mit hogy kell csinálni és oda adta.
(Uristen mondom semmit nem jegyeztem meg belőle)
Három perc sem telt el de vissza adtam neki, azzal hogy nekem ez nem megy.
Csak mosolygott a bénaságomon.
Olyan boldognak érzem magam ha ő is ott van.
Kilenc óra lehetett, ő még mindig játszott, én meg elaludtam mellette.
Mikor felkeltem hajnal kettőkor, csak mosolyogtam magamban mert általában ha átjön valaki mindig elalszok.
Olyan csöndben ahogy csak dudtam elmentem fürödni. Utána megprobáltam aludni, de csak mosolyogtam. Nem nagyon értettem mert semmi olyan nem történt, de boldog voltam.
YOU ARE READING
Az Igenek Nyara
RomanceNyomott egy puszit a homlokomra és az ajtó felé indult mondván hogy holnap találkozunk.